TELEXSzerző: KAMARÁS ISTVÁN2023.10.15.
A valláskutatókat és a mindenkori valóságra kritikusan reflektáló hívőket nem lepte meg a népszámlálási eredmény, a hatalmon lévő állami és egyházi vezetőket, valamint a körükhöz tartozó ideológusokat ezzel szemben sokkolta. A hazai politikai kereszténység látványosan megbukott, miközben az egyháznak olyan hajónak kéne lennie, amely nem luxusjacht és nem is lélekvesztő, hanem amelyen emberek „kifogására” kiképzett halászok dolgoznak.
Majdnem felére csökkent a vállaltan katolikusok száma Magyarországon az elmúlt húsz évben, és majdnem hasonló arányban csökkent a reformátusoké is, derült ki a 2022-es népszámlálásból. A korábbi vallásszociológiai kutatások hasonló, de bizonyos szempontból még ennél is pontosabb képet kínáltak, mert ezekben sokkal kisebb volt a nem válaszolók aránya. A kérdezettek ugyanis szívesebben válaszoltak a kutatóknak, mint a hatóságoknak. Már 2014-ben figyelmeztették a kutatók az illetékeseket, hogy a vizsgált 22 európai ország közül hazánk már az élbolyban van a semmilyen felekezethez nem tartozó 16–29 év közötti fiatalok arányát tekintve. Csakhogy a valláskutató – József Attilát parafrazálva – „hasztalan vonít”.
Bár sem az elvilágiasodás, sem az esetlegesség, sem a változékonyság rohamos növekedése nem tekinthető feltétlenül visszafordíthatatlan tendenciának, a vallásosság, a vallásgyakorlás, az egyházhoz tartozás csökkenése a katolikusok körében Európában már 40-50 éve masszív tendencia. Ennek a kontextusa azonban nem az istentelen liberalizmus, mint azt a „nemzeti-keresztény” kármentők hangsúlyozzák.
Hanem éppen a magukat nem vallásosnak mondó istenhívők, a transzcendenciában hívők (beleértve az ördögöt és a mennyországot is), a spirituális élményeket keresők számának növekedése.
Hans Joas szerint vallási mélyrétegek a nem vallásosok körében is kimutathatók: lehetséges, hogy a hit eltűnése csak átmeneti jelenség. A német vallásszociológus úgy látja, hogy a nagy fokú elbizonytalanodás mellett, vagy éppen ellenére lehet fontos a személyekhez és az értékekhez való kötődés. Ez pedig nem teszi reménytelenné a legkevésbé vallásos Európában sem a vallások és az egyházak jövőjét. Még fontosabb gondolata Joasnak, hogy a „vallásos–nem vallásos”, a „keresztény–nem keresztény” és a „hívő–nem hívő” szembeállítások helyett célszerűbb az egyik oldalon hívő és nem hívő univerzalistákról, a másikon hívő és nem-hívő anti-humanistákról (szerintem inkább partikularistákról) szólani. Mi, keresztények pedig hadd higgyük azt, hogy az univerzalizmus jegyében álló legerőteljesebb üzenet még mindig az Evangéliumé.
A hazai politikai kereszténység megbukott
Bár itt-ott még Európában is akad visszavallásosodás, sőt olykor meghökkentő méretű vallási ébredés, hazánkat illetően azonban egy dolog egyértelműen kirajzolódik. Hiába a kötelező hit- és erkölcstanoktatás, hiába duplázódott meg az egyházi fenntartású gimnáziumok, és négyszereződött az egyházi általános iskolák száma, hiába özönlöttek óriási összegek az egyházakhoz,
szó sincs keresztény Magyarországról: a hazai politikai kereszténység látványosan megbukott.
Az adatok alapján úgy tűnik, hogy éppen a katolikusok találják meg legkevésbé egyházukban azt a közeget és fogódzót, amellyel hitüket a felebarát (és a kollektív felebarát, vagyis az egész társadalom) szolgálatában akarják és tudják megélni, működtetni. A kisebb egyházakban ugyanis – ezeknél a hívek nagyobb, vagy jóval nagyobb arányban nemcsak tagok, de egyben vallási közösségükhöz kötődők is – a lemorzsolódás csekélyebb, vagy jóval csekélyebb a katolikusokénál.
Tomka Miklós, a magyar vallásszociológia világszerte ismert vezéralakja, a magyar katolikus egyház Vallásszociológiai Központjának egykori igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora 2010 novemberében A „keresztény társadalom” vége, és ami utána következik egyházainkban címmel tartott előadást a Magyar Szociológiai Társaság Vallásszociológiai szakosztályában. Ha nem hal meg tíz nap múlva, ez lett volna a témája soron következő kutatásának is: a mindenkori hatalommal összegabalyodó egyház, és az egyszerre hitvédő és fogyasztói kultúrvallásosság válsága. Hiába maradt ez szellemi végrendelete, ő sem lett próféta egyházában. Gerd Theissen, a Jézus-jelenséget szociológiai és kultúrantropológiai megközelítéssel is vizsgáló teológus az Isten országá-t meghirdető Jézus-mozgalmat értékforradalomnak nevezi, mely különösképpen a kisemberek és a peremhelyzetűek megsegítését szolgálja...
