2023. október 12., csütörtök

ITT SŰRŰSÖDNEK A 20. SZÁZAD TRAUMÁI – MEGJELENT A KÖNYV, AMELY ELVISZ „UKRAJNA TITKOS FŐVÁROSÁBA”

VÁLASZ ONLINE
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2023.10.12.


Az orosz–ukrán háború a hazai könyvpiacra is hatással volt: sorra jelennek meg magyarul Ukrajnával kapcsolatos történelmi művek. Mint most, a Park Kiadónál a német író, Lutz Kleveman Lemberg című munkája. Az eredetileg újságíró Kleveman a riporter és a történész munkáját vegyíti a kötetben: az egykor a közép-európai multikultihoz képest is színes nyugat-ukrajnai város 20. századi tragédiáját hol szikár tényanyaggal, hol pedig személyes érzésekkel átitatott riportokkal bontja ki. S bár a könyvet németül már hat éve kiadták, a huszadik hónapja tartó háború jónéhány előzménye megérthető belőle. Egy könyvben minden, amit tudni akart „Ukrajna titkos fővárosáról” – meg az is, amit nem. Interjúnk a szerzővel.


Hogyhogy Lemberg?

– Történelmet hallgattam Londonban, és már korábban újságíróként is a kortárs események történelmi gyökerei érdekeltek. A történelem ugyanis csak akkor érdekes, ha van relevanciája a mában. Így amikor a Majdan-forradalom után 2014-ben Oroszország megszállta a Krímet meg Donyeck és Luhanszk megyék egy részét Kelet-Ukrajnában, annak is a történelmi felvezetése foglalkoztatott. Direkt nem Kijevbe vagy a frontvonalra mentem, hanem Lembergbe, mert akkor úgy éreztem, az okoknak köze van az ukrán nacionalizmushoz, annak meg Lemberg a központja – afféle titkos fővárosa Ukrajnának.

Mi fogta meg leginkább?

– Az, ahogyan a 20. század traumái összesűrűsödnek benne. Kevés ilyen hely van Európában. Voltam már korábban Ukrajnában – a Krímben, Kijevben, Harkivban –, de Lembergben soha. Izgalmas felfedezés volt, mert a város Közép-Európát jelenti Ukrajnában: Krakkóra, Prágára emlékeztetett. Vagy akár Budapestre – az ottani Habsburg részletekre meg Lechner Ödön fantasztikus art nouveau épületeire. Lembergben megvannak ugyanezek. Gyönyörű város, amelynek központja a háborúk ellenére relatíve érintetlen maradt. Csak a posztszovjet hanyatlás látszik rajta.

Tudott tehát kapcsolódni hozzá németként?

– Harkivnál mindenképp könnyebben. Nagyon látszik, hogy Ukrajna nyugati fele, az orosz birodalomhoz tartozó kelettel ellentétben, a Habsburg világ része volt. Teljesen más a kettő története, ami például a vallásban – ortodox vs. katolikus befolyás – is megjelenik. Nem véletlenül lett a könyv alcíme: „Európa elfeledett közepe.” Németországból Ukrajna sokkal távolabbi világnak tűnik, mint mondjuk Magyarországról. Nálunk a keleti határaink jelentik Európa végét – még Lengyelország is valami messzi világ. Számomra viszont Lemberg nagyon európainak tűnt...

NYUGDÍJRA GYŰJTENE? FIGYELJEN A KÖLTSÉGEKRE IS! - EGÉSZEN MAGAS ELVONÁSOK IS AKADNAK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2023.10.12.


Az idősebb korukra takarékoskodók számára nagyon fontos, hogy akire a pénzüket bízzák, az szépen gyarapítsa azt. Nem mindegy azonban a költségszint sem. Érdemes nézni a teljes költségmutatót (TKM), mert az megmutatja, mekkora hozamot kell a konstrukcióban elérni ahhoz, hogy egyáltalán keletkezzen valamekkora plusz a megtakarításon.

A nyugdíjpénztárak más öngondoskodási ajánlatokkal összevetve változatlanul az egyik legversenyképesebb konstrukciót kínálják – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybanki elemzés szerint (ezt teljes terjedelmében itt nézheti meg) az önkéntes nyugdíjpénztárak költségmutatói tavaly alig változtak, a klasszikus díjterhelési mutató 0,72 százalék, a korrigált díjterhelési mutató 0,73 százalék lett.

Az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségeit 2020 tavasza óta lehet összehasonlítani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) erre kialakított felületén. Jelenleg 31 féle nyugdíjbiztosítás és 76 önkéntes pénztári portfolió teljes költségmutatóját (TKM) nézhetjük meg. A TKM tulajdonképpen azt mutatja, hogy mekkora hozamot kell a konstrukcióban elérni ahhoz, hogy keletkezzen valamekkora plusz a megtakarításon. Minél nagyobb tehát a TKM, annál rosszabbul járhat a befektető...

A NYUGDÍJEMELÉSI ELJÁRÁS MAGYARORSZÁGON INKÁBB SZOLGÁLJA AZ ÁLLAM, MINT A NYUGDÍJASOK ÉRDEKEIT

PORTFOLIO
Szerző: FARKAS ANDRÁS
2023.10.12.


Magyarország az EU felé vállalta, hogy nagyívű nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cikksorozatomban a jelenlegi rendszer problémáit, a nyugdíjreform lehetőségeit és lehetséges irányait tekintem át. Az első részben az alapkérdésekkel foglalkoztam, a második részben pedig a demográfiai folyamatokról írtam. A harmadik részben bemutatom, hogy miért nem jó a jelenlegi emelési rendszer.


Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) egyebek között nyugdíjreformot is előirányoz, amelyet nemzetközi összehasonlításban elképesztően rövid időn belül, 2025. március 31-éig már törvénybe is kell foglalni. (A tét egyébként 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitel Magyarország részére.) A nyugdíjreform kapcsán írt sorozatommal csatlakozni kívánok egyebek között Simonovits András, Szalai Péter és Banyár József szakértői elemzéseihez...

TRENCSÉNYI LÁSZLÓ: ÖNMAGÁN TÚLI VESZTESÉGET OKOZNA A MET ISKOLÁINAK ÁLLAMOSÍTÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.10.12.


Az a legcinikusabb gondolat, hogy ha Iványi Gáborék nem bírnak az intézményeik fenntartásával, akkor majd az állam átveszi azokat. Ám ennél még hátborzongatóbb az a láncreakció, amit ez kiváltana. Ez már a sunyiság, a hamaszos terrorizmusnak a békésebb változata – véli Trencsényi László. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke szerint a MET iskolái és óvodái a pedagógiai progresszió és innováció szigetei. Ha ezeket bedarálják, akkor a pedagógiai innováció ezen motorja is megszűnik, és elfogy.


Bár egyre nehezebben tudja működtetni kiterjedt egészségügyi és oktatási intézményrendszerét Iványi Gábor egyháza és egyesülete, de a „fuldoklás” közepette is kitart. Levelet írtak Novák Katalin államfőnek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kövér László házelnöknek, hogy felhívják a figyelmüket arra: beláthatatlan társadalmi válságot okozhat, ha nem lépnek közbe. Ők folytatni szeretnék a munkát, az intézményrendszert nem szeretnék átadni az államnak, de lehet, eljön az a pillanat, amikor be kell zárniuk az intézményeiket, ami mintegy ezer dolgozót és 20 ezer embert érint. Egyébként iskoláikba többnyire hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók járnak, akik az intézményben háromszori étkezést – sokszor annyi a napi táplálékuk –, és magas színvonalú oktatást kapnak. A szülők is azt támogatják, hogy inkább hozzájuk járjanak a gyerekeik, mint az „állami”, helyi iskolákba. Eddig egyébként csak az abaújkéri és a beregi térségben lévő iskolában függesztették fel átmenetileg az oktatást, de a gyerekek étkeztetését továbbra is biztosítják.

A MET hónapok óta csak a töredékét kapja meg annak az állami támogatásnak, ami Iványi Gábor szerint járna neki. Tartozásra hivatkozva, a NAV sem utalta át az Oltalom Karitatív Egyesületnek azt a 71 736 448 forintot, amelyet a jótékonysági szervezet egy százalékos adófelajánlásként kapott. A MET éppen a működőképesség határán áll, több munkatárs türelme elfogy, tíz százalékuk már felmondott. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt javasolta nekik, hogy ebben a helyzetben vagy szedjenek tandíjat az amúgy is rászoruló, nélkülöző gyerekektől, vagy ha gondolják, adják át az államnak az oktatási intézményeiket...

NEM AZ A LEGNAGYOBB BAJ, HOGY NEM VIHETSZ BE VÉCÉPAPÍRT A GYEREKED ISKOLÁJÁBA (RÁADÁSUL VIHETSZ IS)

WMN.HU
Szerző: TÓTH FLÓRA
2023.10.11.


Múlt héten végigsöpört az úgynevezett ellenzéki sajtón egy nyári miniszteri utasítás, ami 
az állami oktatási intézmények adományelfogadásáról szólt, és aminek elsőre talán kicsit nehezen értelmezhető a lényege, mert a legtöbben a jogi nyelven írt szöveget idézik. De alapvetően arról szól, hogy kétmillió fölötti adományt csakis a Klebelsberg Központ elnökének (aki Hajnal Gabriella) jóváhagyásával lehet bevinni az iskolákba… de kétmillió alattihoz is ő kell, amennyiben az adományozó természetes személy (ebben az esetben jó eséllyel szülő) vagy civil szervezet (például az iskola saját alapítványa vagy egy iskolát rendszeresen segítő alapítvány, például az Igazgyöngy Alapítvány). De most akkor ezt tényleg azt jelenti, hogy innentől vécépapírstop az iskolákban, elmarad a gyümölcsnap, és alapítványi bálok sem lesznek többet? Nem teljesen, de részben igen. Tóth Flóra írása.

2023. június 25. óta hatályos a szabályozás, így hangzik pontosan

„A tankerületi központok fenntartásában lévő köznevelési intézmények és tankerületi központok esetében az adomány elfogadására jogosult személy a tankerületi igazgató bruttó 2 millió forint és az alatti értékű adomány esetén kivéve, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság.” Tehát

akkor fogadja el a tankerületi igazgató, ha kétmilliónál kisebb értékű az adomány, és NEM természetes személy, civil szervezet vagy nem állami/belföldi önkormányzati tulajdonban lévő cég az adományozó.

Ugyanis: „Az adomány elfogadására jogosult személy a Klebelsberg Központ elnöke a bruttó 2 millió forintot meghaladó értékű adomány esetén, továbbá, ha az adományozó természetes személy, illetve civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság.” Vagyis Hajnal Gabriellának kell elfogadnia minden egyes adományt, ami egy szülőtől, alapítványtól vagy nem állami (vagy önkormányzati) tulajdonú cégtől jön...

BÁNÓ ÉS BOLGÁR: BÉKESI LÁSZLÓ

BÁNÓ ÉS BOLGÁR / TV13
Műsorvezetők: BÁNÓ ANDRÁS, BOLGÁR GYÖRGY
2023.10.12.



Vendég: Békesi László... 

A HATALOMNAK AZ AZ ÉRDEKE, HOGY SENKINEK SE HIGGYENEK – INTERJÚ KEPES ANDRÁSSAL

MOST JÖVÖK / TELEX / VIDEÓ
Szerző: TELEX
2023.10.10.



50 éve van a pályán, 75. születésnapjára pedig új könyve jelenik meg Két macska voltam címmel. Szerinte a Kádár-rendszerben intelligensebb vezetői voltak az állami médiának, a jelenlegi hatalmat kizárólag a saját zsebe érdekli, az emberekből kinevelték a szolidaritást, a társadalmat apátia és reménytelenség jellemzi, ő pedig addig marad a Metropolitan Egyetemen, amíg elmondhatja, mit gondol a világról. A Most jövök című videós interjúsorozatunk első vendége Kepes András volt. 

0:00:00 Bevezetés 
0:02:38 A magyarság olyan, mint a malária 
0:06:45 A fordulatok nagy részén én magam is meglepődtem a könyvemben 
0:17:37 “Hol a határ a bölcs elfogadás és a gyáva megalkuvás között?” 
0:24:11 A Nádas Péter-interjú, amin nagyon kiakadt Aczél György 
0:28:36 Ügynökökről és beszervezésekről 
0:35:49 A 80-as évek médiája és a Fidesz-média közötti párhuzamok 
0:49:01 A félelemről a politikusok arcán 
0:55:01 Tiktok, Világfalu és a San Pedro kaktusz 
1:06:04 Saját zsebére dolgozó hatalom és az ország versenyképessége 
1:18:04 Metropolitan-ügy: Ha nem mondhatom el, amit gondolok, felállok


DR. KEMENESI GÁBOR: "A KORMÁNY KISZAKÍTOTT MINKET, TUDÓSOKAT A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS HÁLÓZATBÓL"

KLUBRÁDIÓ / KLUBDÉLELŐTT
Műsorvezető: KUN ZSUZSA
2023.10.10.



Dr. Kemenesi Gábor Junior Prima - díjas biológus, víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa végtelenül boldog, hogy két magyar tudós, kutató is megkapta Nobel - díjat, azonban végtelenül elkeseredett, miután az Orbán-kormány az uniós pénzstopjával veszélybe sodorta a magyar kutatásokat és a nemzetközi együttműködéseket. Ezzel hatalmas csapást mért a tudományra Magyarországon, már több nemzetközi kutatásból esett ki, nemcsak ő, hanem tudóstársai is. A Klubdélelőtt 2023. október 7-i adásában Kun Zsuzsával beszélgetett.

ORBÁN SZÁMÁRA MÉG KEDVEZŐ IS LEHETNE A TÖBBSEBESSÉGES EURÓPA TERVE

G7.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.10.12.


Szeptember végén a magyar sajtóban is kisebb felbolydulást okozott, hogy ismét az asztalra került egy nem hivatalos francia–német terv az Európai Unió intézményrendszerének átalakításáról, amely egyebek mellett az unió bővítését, a tagállami vétó gyengítését, a renitens országok szankcionálásának szigorítását is pedzegeti.

A 60 oldalas, akadémikusok és agytröszt-szakértők által jegyzett – és nem a két kormány hivatalos álláspontját képviselő, bár attól nem is túl távoli – jelentés kapcsán még a Magyarország kirakásának esetleges előkészítéséről szóló értelmezések is megjelentek.


Mások a “többsebességes Európa” régi tervének felmelegítéseként értékelték a vitairatot, amelynek értelmében az európai integráció különböző fokozatai jönnének létre, ahol a mélyebb gazdasági és külpolitikai unió hívei tovább közeledhetnének, a többiek megmaradhatnának a mostani szinten, a problémás tagjelöltek pedig a teljes tagság helyett kaphatnának egy, a mostaninál tágasabb uniós előszobát. Vagy prózaibban fogalmazva, a nyugati keménymag mehetne a maga feje után, aki pedig nem akar velük tartani, az kimarad az unió mélyítéséből, annak minden hátrányával és kevés potenciális előnyével együtt.

A nagy visszhang ellenére abban nagyjából egyetértés van az uniós politika hazai és európai vajákosai között, hogy a jelentésben nincs sok újdonság, annak elfogadtatására pedig a jelen formájában kevés esély van. Ezzel együtt az is látszik, hogy az Európai Unió aktuális struktúrája nehezen bírja a globális és lokális válságokat, a növekvő geopolitikai és világgazdasági feszültségeket. Emiatt ismét felélénkült az ötletelés arról, hogy az EU hogyan lehetne egységesebb és befolyásosabb szereplő, és hogyan tudná jobban védeni és képviselni érdekeit saját környezetében és a világban.

A régi német–francia válasz erre a további integráció, a központosítás erősítése és a döntéshozatal gördülékenységének elősegítése, akár a tagsági rendszer felszabdalásának árán is. A szkeptikusok szerint azonban ezek évtizedes, többször elvetett ötletek, amelyek a jelen politikai realitásai között ma is bukásra vannak ítélve...

A KORMÁNY DOLGA NEM AZ ADOMÁNYOK ELLENŐRZÉSE LENNE, HANEM HOGY FÖLÖSLEGESEK LEGYENEK AZ ISKOLÁKBAN

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2023.10.11.


A múlt héten futott körbe a sajtóban a hír, hogy Pintér Sándor minisztériuma szorosabb gyeplőn tartaná az oktatási intézményeket. Ennek jegyében a Klebelsberg Központ a felügyelete alá vonná az egyes iskoláknak juttatott adományokat, és az értéküktől függően a tankerület vezetője vagy a KK elnöke dönthet az elfogadásukról és felhasználásukról.


A Népszava cikkéből kiderül, hogy a tankerületi fenntartásában lévő köznevelési intézményeknek és a tankerületi központoknak szánt adományokról bruttó kétmillió forint érték alatt a tankerületi központok igazgatói dönthetnek, kivéve, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság. Ha az adomány értéke meghaladja a bruttó kétmillió forintot, továbbá ha az adományozó például természetes személy vagy civil szervezet, az adomány elfogadásáról a KK elnöke, Hajnal Gabriella dönt. A felsorolt adományozók esetében mindegy, milyen értékű az adomány, minden esetben a KK elnöke jogosult dönteni. Az adomány lehet forgalomképes ingatlan, ingó dolog, pénzösszeg, szolgáltatás, munkavégzés, esetleg egyéb kedvezmény, támogatás, juttatás vagy ajándék.

Hajnal Gabriella valószínűleg jelentős mértékű pluszmunkát vállalt magára, hogy az állam mindenre kiterjedő, rendfenntartó kontrollját megerősítse.

Kiváltképp igaz ez a tanévkezdés körüli időszakokra, amikor jellemzően számtalan helyről – sok esetben a diákok szüleitől – kapnak támogatást az iskolák, hogy be tudjon indulni a tanév – ezzel potenciálisan kitűnően tudják fegyelmezni az esetlegesen „renitens” iskolákat.

De miért állhat fenn egyáltalán ez a helyzet?

Ahogy Tóth Csaba kollégám írta a tanévkezdés alkalmából,

az állam bizonyos tekintetben gyakorlatilag kivonult az oktatási rendszer fenntartásából.

Vagyis – mint arról minden évben szemléletes beszámolók látnak napvilágot – számos helyen a szülőknek, iskolai közösségeknek kell megteremteniük az oktatás materiális feltételeit, miután az állam nem látja el ezt a feladatát. Sőt, olybá tűnik, mintha még számolna is azzal, hogy ha nincs kréta vagy hullik a vakolat, akkor a szülők majd úgyis megoldják jobb híján okosba’.

Az ugyanis láthatóan jobban érdekli a döntéshozókat, hogy a gyerekek ne részesülhessenek szexuális felvilágosításban, ne adj’ isten homoszexuális emberekkel beszélgessenek arról, miért nem baj, ha valaki a saját neméhez vonzódik, mint az, hogy rendben legyen az infrastruktúra, és végső megoldásként ne kelljen, ad absurdum konténerekben tartani az órákat...

LESÚJTÓ GDP-ADATOT SZÁMOLT – NINCS MÁR POSZTJÁN A STATISZTIKAI HIVATAL EGYIK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2023.10.12.


Váratlanul távozott a statisztikai hivataltól a nemzeti számlák főosztály vezetője, aki 27 éve számolta a bruttó hazai terméket. Miután forrásaink kapcsolatot láttak a kedvezőtlen GDP-adat miatt érzett kormányzati elégedetlenség és a szakember távozása között, érdeklődtünk a KSH vezetésénél, ahol azonban tagadják, hogy lenne összefüggés. Az viszont biztos, hogy a politika egyre inkább figyel a statisztikai hivatal kommunikációjára.


Kellemetlen meglepetést okozott kormánykörökben, de még a kincstári optimizmussal nem vádolható elemzők között is a második negyedéves GDP-adat. A recesszió végét, negyedéves alapon már árnyalatnyi növekedést vizionáltak, ehhez képest hidegzuhanyként érkezett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése: 2,3 százalék a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.

Az augusztus közepén közölt első becslés után a szeptember elsejei második sem kerekedett feljebb, ráadásul az augusztusi infláció (16,4 százalék az egy évvel korábbihoz képest) is csalódást okozott. Világossá vált, hogy az unortodox, „mindent kinövekedünk” gazdaságpolitika fegyvertárában nincs az a kommunikációs panel, amivel el lehetne takarni, hogy egymás után ez a negyedik negyedév, amikor visszaesik a gazdaság, vagyis egy éve tart a recesszió.

Orbán Viktor miniszterelnök meg sem próbálta védeni az év végére vonatkozó 1,5 százalékos növekedési kormányprognózist, helyette a „pozitív nullát” dobta be év végére, igaz, nem a növekedésre, hanem a reálbérekre. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azért megpróbálkozott a háborúval és a szankciókkal, és azt ígérte, hogy most már gyors felpattanás következik...

GYÁRFÜGGŐ LETT A MAGYAR GAZDASÁG: ÚJABB ÉS ÚJABB BERUHÁZÁSOK KELLENEK

SZABAD EURÓPA PODCAST
Szerző: WIEDEMANN TAMÁS
2023.10.12.


Becsey Zsolt szerint nem figyeltünk arra, hogy az uniós pénzekből végrehajtott beruházások mennyire hatékonyak hosszú távon, és jók strukturálisan.


A második Orbán-kormány volt külgazdasági államtitkára úgy látja: nehéz lejönni arról a gazdasági modellről, amely szinte csak a növekedésre fókuszál.

A kormány a beruházások és a fogyasztás támogatásával pumpálta mesterségesen a GDP-t. Ez azonban csak egyszeri hatás, igaz, hogy viszonylag gyorsan lehet így eredményeket felmutatni a választópolgároknak.

Most már ott tartunk, hogy az akkugyáraknak a munkaerőt is importálniuk kell. Érthetetlen, mi haszna lesz annak a sok ezer Fülöp-szigeteki vendégmunkásnak, aki már nem itt fogja elkölteni a fizetését. A jelenlegi gazdasági modell azonban csak akkor fenntartható, ha újabb gyárak épülnek.

AZ ORBÁNI POLITIKA IRÁNYÁBA INDULT EL SZLOVÁKIA, MIUTÁN LÉTREJÖTT A KOALÍCIÓS EGYEZSÉG - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2023.10.12.


Robert Fico azzal kampányolt, hogy béketárgyalásokat kell kezdeményeznie az EU-nak Ukrajnával, s ebben ismét csak az orbáni teóriára hajaz – írja a Reuters. A Peter Pellegrini vezette balközép pártja azzal a feltétellel ment bele a koalícióba, hogy Fico nem változtat Szlovákia eddigi külpolitikáján. Ha a megállapodáshoz tartja magát Fico, kampányígéreteit hazudtolja meg.


Bryan E. Leib Floridából érkezett Budapestre, hogy részt vegyen az Alapjogokért Központ által most szervezett Pro-Izrael konferencián – számol be erről érzelemmel teli véleménycikkben a NewsMax amerikai jobboldali, egyesek szerint szélsőjobboldali tv portál honlapján maga a meghívott. Bryan E. Leibről nem árt tudni, hogy a republikánus párt kampányait bő kézzel pénzelő PAC csoport tagja, az antiszemitizmus elleni küzdelem egyik harcosa, és az Amerikában élő Irániak a Szabadságért szervezetnek volt ügyvezetője. könnyekig hatódott, hogy Magyarországon, ahol alapvetően nem zsidók, hanem keresztény katolikusok élnek, mennyire őszintén küzdenek az antiszemitizmus ellen. Azt állította, hogy nagyobb biztonságban érezte magát zsidóként Budapesten, mint a hazájában, illetve Floridában. Örökre emlékezni fog arra is – mint ahogy az emberek emlékeznek arra, hol voltak a 2001 szeptember 11-i terrortámadás pillanatában –, hogy őt a Hamasz izraeli támadásának híre Budapesten érte utol. Felfigyelt arra is, hogy amint kitette Orbán Viktor a Hamasz terrortámadása után posztját a FB-ra, számosan követték hasonló gondolatokkal példáját a kormányban. S így összegzi mondandóját: a zsidó közösség soha nem felejti Magyarország támogatását, az egész világnak jócskán van mit tanulnia a jelenlegi magyar vezetéstől, a magyar néptől.

Az orbáni politika irányába indult el Szlovákia

A magyarországi politika irányába indul el Szlovákia – vonta le a következtetést a Reuters azok után, hogy Robert Fico koalíciós egyezségre jutott szerdán délután a volt kormányfő, Peter Pellegrini vezette balközép Hlas, Hang párttal, valamint a nemzeti érzelmeket korbácsoló SNS-szel. Fico negyedszerre nyert választást szeptember 30-án, méghozzá egy olyan külpolitikai programmal, amelyben azt ígérte, hogy abbahagyják Ukrajna katonai támogatását. S mindez akkor következik be, amikor az Európai Unió és más nyugati országok igyekeznek fenntartani az Ukrajna támogatását biztosító egységet. Fico azzal kampányolt, hogy béketárgyalásokat kell kezdeményeznie az EU-nak Ukrajnával, s ebben ismét csak az orbáni teóriára hajaz. Sőt, újra akarja tárgyalni Washingtonnal az eddigi védelempolitikai együttműködést. Pellegrini azzal a feltétellel ment bele a koalícióba, hogy Fico nem változtat Szlovákia eddigi külpolitikáján. Erről írásban meg is állapodtak, miszerint Szlovákia tartja magát eddigi külpolitikájához az EU és a NATO kötelékén belül. Körülbelül ennyit fektettek le roppant szűkszavúan, a részletekbe egy szó erejéig sem mentek bele. Ha esetleg ehhez tartaná magát Fico, akkor saját választási ígéreteit hazudtolná meg. További politikai irányváltást okozhat Európában, ha a lengyeleknél ismét a Jog és Igazságosság pártja győz a választásokon a hétvégén.

Grúzia (Georgia), vagy a kormánya tekint baráti országként Magyarországra?

A Messenger angol nyelvű grúz lap Orbán Viktor és Irakli Garibasvili találkozójából két elemet emelt ki a grúz kormány hivatalos közleménye alapján: Orbán Viktor mellszélességgel támogatja Grúzia (Georgia) felvételét az EU-ba illetve az energetikai együttműködést. Előbbiről a grúz kormányfő jelezte, bízik abban, hogy az év végéig kedvező döntést hoz Brüsszel a csatlakozásukról. Utóbbinál konkrétan az ún. „Zöld Energiafolyosó-Black Sea Submarine Cable” projekt részleteiről tárgyaltak, amelyet az energiabiztonság megteremtése okán tartanak fontosnak. Garibasvili baráti országként tekint hazánkra – emelte ki a közlemény.

Felkeltette a figyelmem az a cím: Miért utazott Tbiliszibe a magyar kormányfő? S mi a helyzet a fekete-tengeri elektromos hálózattal? – kereste a választ a Eurasia Daily, amelyben már ellenzéki grúz politikusok véleményének is teret adtak, akik igencsak pesszimisták Orbán Tbilisziben zajló látogatása tekintetében. Alapvetően azért, mert Orbán Putyin egyetlen barátja az EU-ban, ezért aligha lehet jó közvetítő Brüsszelben a grúzok tagjelöltségi státuszának elnyerésében.

NYAKUNKON A KÖTELEZŐ KOMPOSZTÁLÁS, DE MÉG AZT SEM TUDJUK, HOGY KELL CSINÁLNI

QUBIT
Szerző: KUN ZSUZSI
2023.10.11.


Kevesebb mint három hónap maradt a kötelező komposztálás bevezetésééig, de azon kívül, hogy mikortól lesz érvényes a jogszabály, szinte semmit nem lehet róla tudni. Tulajdonképpen még azt sem, hogy pontosan mit foglal majd magában: a tervezet egyelőre csak a társadalmi egyeztetés előtti állapotában érhető el, és abban sincsenek olyan konkrétumok, amik alapján az emberek még idén felkészülhetnének az új hulladékválogatási feladatokra. Pedig az európai uniós irányelv célja pont az lenne, hogy leszorítsa a háztartásoknál keletkező zöld- és biohulladék mennyiségét, hogy 2035-re elérjük a szilárd hulladékok körében a 65 százalékos újrahasznosítási szintet.

Ez a célkitűzés minden uniós tagállamra, így Magyarországra nézve is érvényes, ahogy a 2023. december 31-től életbe lépő kötelező komposztálás is. Bár a lakosság felkészítését már rég el kellett volna kezdeni, még az agglomeráció lakótelepein sem hallottak róla, de még inkább aggasztó, hogy egyelőre az olyan szakmai szervezetek, mint a Humusz Szövetség sem tudják, hogy pontosan mi és mikor fog megjelenni a jogszabályban. Az őszi ülésszak elkezdődött, de a Parlament egyelőre nem tűzte napirendre a témát, úgyhogy marad a várakozás.

A társadalmi egyeztetésben részt vevő Humusz Szövetség alelnöke, Szabó György elmondta, a szervezet teljes mértékben egyetért a kezdeményezéssel, ugyanis „a háztartásokban keletkező hulladék mintegy 30 (de esetenként akár 50) százaléka szerves hulladék, ami hasznosításra alkalmas”. Ideális esetben ennek a komposztálását helyi szinten kellene megoldani, de ahol erre nincs mód, ott elfogadható az elszállítás is. Ez esetben az ipari komposztálás is „környezetbarát megoldásnak mondható, hiszen ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy ne a lerakókban, illetve az égetőkben ártalmatlanítsuk az ilyen típusú hulladékot. Épp ellenkezőleg: talajjavításra alkalmas kész komposztanyag, illetve a biogázüzemek esetén energia állítható elő belőlük” – tette hozzá...

ORBÁN SEMMIT NEM TUD ELVENNI IVÁNYI GÁBORTÓL, CSAK IVÁNYI GÁBORT TUDJA ELVENNI A RÁSZORULÓKTÓL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.10.11.


Ha valaki megnézi azokat az épületeket és intézményeket, amelyeket el akarnak venni Iványi Gábortól, akkor láthatja, hogy ezek önmagukban semmit nem érnek. Leromlott, rossz állapotú épületek és ingatlanok ezek, valami értéke talán a teleknek van, amelyre épültek. Ezek az ingatlanok mégis rendkívüliek, de nem az anyagi értékük miatt.

Amitől ezek az épületek és ingatlanok rendkívüliek és értékesek, az Iványi Gábor személye és szellemisége, amit átvettek a munkatársai is. Iványi Gábor nélkül ezek az ingatlanok semmit nem érnek. Ha elveszik Iványi Gábortól őket, és kimegy belőle a „szellem”, ezek csak omladozó, kopott falak, értéktelen üres romok maradnak, és semmit nem érnek.

Ami értékes bennük, az maga Iványi Gábor és az általa képviselt krisztusi szellemiség, amiről ezek az ördögfajzatok (élükön Orbánnal és Semjénnel) nem tudnak semmit. Őt nem tudják pótolni, helyettesíteni. Volt, amikor Iványi Gábor átadott valamit, de nem sokkal később visszaadták neki, mert amit ő csinál, azt senki nem tudta utána csinálni.

Ezért mit vesz el Orbán Iványi Gábortól? Az értéktelen üres romos épületeket? Ami érték benne, az Iványi Gábornál marad. Amit el akar pusztítani, az megmarad Iványi Gábornál, mert az nem ezekből a romos épületekből, hanem belőle fakad. Ezért Orbán nem tud elvenni semmit Iványi Gábortól, mert az érték ő maga. Ő pedig nem változik meg ettől.

Iványi Gábort nem tudja kiiktatni, mert Iványi Gábor az intézményei nélkül is ugyanaz marad. Ugyanazt fogja csinálni, csak az élettel megtöltött rozoga épületei nélkül. Tartott ő istentiszteleteket diktatúrában a szabad ég alatt, amikor lelakatolták a templomát. Amit Orbán ki akar irtani, Iványi Gábor szellemét, azt nem tudja.

Iványi Gábor hatása, jelentősége nem csökken, ha mindent elvesz tőle, akkor sem.

Orbán Iványi Gábortól nem tud semmit elvenni, csak Iványi Gábort tudja elvenni azoktól, akik rászorulnak. Pótolni pedig nem tudja, ezért minden elhal és kimúlik a kezei között. A legnagyobb baj, hogy az Iványi Gábor által védett, gondozott, gyógyított emberek is. A NER nagy bajt akaszt a nyakába, ha Iványi Gábor tevékenységét elveszíti.

Iványi Gábor maga az intézmény. Neki ehhez nem kellenek épületek sem. A szellemiségét nem tudja kiirtani, pedig ez a cél. Orbán tudja, hogy Iványi Gábor jelkép, amilyen volt a CEU, a Népszabadság, és minden, amit kivégzett, mert a létezésével vádolta és kikezdte Orbán minden hazugságát és rendszerének létjogosultságát. Ezért Orbán nem alhatik.

Amíg Iványi Gábor él, Orbánnak és fasiszta tolvajbandájának mindig lesz alternatívája, a bölcs és szelíd ember átlát rajtuk és neveti őket. Megtaposhatják, de legyőzni nem tudják, mert nála van az igazság. Márpedig Iványi Gábor túléli ezt, túléli Orbánt és a rendszerét, mert azt nem Orbán, hanem Iványi Gábor szerető Istene mondja meg, mikor távozhat.

Elveszi az épületeket? Vegye. Elveszi a templomát? Vegye. Elveszi a szolgálati lakását? Vegye. Mit tud még elvenni tőle, amit Iványi Gábor jámborul oda nem ad? Mert, ami a legfontosabb, azt nem tudja elvenni tőle. Ezért minden próbálkozásával felsül. Iványi Gábor a kőszikla, amit Orbán nem tud elpusztítani, mert az igazi Kőszikla van benne. A Krisztus.

Ez a harc csak addig tart, amíg Iványi Gábor meg tudja védeni az övéit, meg tudja menteni a rászorulókat. Orbánnak egyetlen esélye van, hogy ne legyen bukott ember, és ne bukjon bele a saját maga harcába, ha Iványi Gábort békén hagyja. Ha végig megy ezen az úton, s az anyagi dolgoktól megfosztja Iványi Gábort, elveszi tőle a gondozottait, Orbán elbukott.

Akkor lesz nyilvánvaló, hogy amit elvett, semmit nem ér, amit el akart venni, megmaradt. Vereséget szenvedett. Amikor Iványi Gábortól erőszakkal elvesznek mindent, akkor Orbán vereséget szenvedett. Kihirdetheti a vereségét. Orbán el akarta pusztítani az ellentétét, de nem sikerült, mert az erősebb volt nála. Még uralkodhat, de attól kezdve bukott ember.

Tombolhat, őrjönghet, de a király meztelen. Esztelensége lesz a bukása. Iványi Gáborba fog belebukni. S nem azért, mert bárki fellázad és megvédi Iványi Gábort. Forradalom sem tör ki miatta. Csupán vereséget szenved az ellene vívott harcban. Nem tudja megtörni, és nem tudja megadásra kényszeríteni. Nagyobb az, aki benne van, mint aki Orbánban van.

Az igazság áll Iványi Gábor mellett, és azt nem tudja legyőzni, nem tudja elpusztítani. Nincs hatalma fölötte. A nemes jóság erősebb az ő gonoszságánál. Mohó butasága és esztelen uralmi vágya saját magát viszi pusztulásba. Először csak ő tudja majd, hogy vereséget szenvedett. Mindenki feladta, elmenekült, de Iványi Gábor nem hajtott térdet.

Ez egy diktátor halála. Nagy butaság volt elindítani ezt a háborút, még nagyobb butaság lesz befejezni. Orbán nem okos ember. A gonosz emberből hiányzik a bölcsesség. Isten pedig ad erőt Iványi Gábornak, hogy megszégyenüljön ez a gonosz ember. Eljön az idő, amikor Iványi Gábor 2017-től számolva évi kétmilliárd forint kártérítést kap az államtól.

Akkor lesz mások számára is világos, amit már most is sejthetne, hogy veszített. Nem akkor, amikor Iványi Gábort visszamenőleg kárpótolja a magyar állam. Hanem akkor, amikor mindent elvett tőle, megalázta, megostorozta, keresztre feszítette, de nem adta meg magát, és nem lett olyanná, mint ő. Ez a veresége. Ez az igazi erő.

Orbán kísértette Iványi Gábort a pusztában, hogy megkaphat mindent, amire szüksége van. Orbán államegyházai már az első kísértésben elbuktak. Iványi Gábor mindháromnak ellenállt. Ezután ütötte, verte, leköpdöste, mindenétől megfosztotta, keresztre feszítette, de Iványi Gábor igaz ember maradt. Ekkor szenvedi el Orbán a végleges vereségét.

Az ördög szenvedett el ilyen vereséget a keresztfánál. Iványi Gábor mások miatt szenved, akik behódoltak, megalkudtak, kompromisszumot kötöttek, térdet hajtottak, elmenekültek, feladták, akik nem tudtak igaz emberek maradni, akiket Orbán legyőzött. De az áldozata nem lesz hiábavaló, ha tanulnak belőle azok, akik miatt üldözik.

Ha csak egy ember is megérti, megmarad a mag, amely elpusztíthatatlan. Emiatt bukik meg a gonosz ember. Orbán minden csapással saját bukását készíti elő. Isten neveti, és az ő szolgáját megdicsőíti. A túlvilágon pedig fordul a kocka. Iványi Gábor lesz hatalmas, míg Orbán egy senki. Bolond ember. Elindult a kéz, és hamarosan megjelenik az írás a falon.

A kis MET legyőzi a hatalmas NER-t.

EZ NEM HARC VOLT, HANEM MÉSZÁRLÁS (18+)

TELEX
Szerző: NYILAS GERGELY
2023.10.12.


Száz, de akár 150 halálos áldozata is lehet a Hamász Gázai övezetből több ponton megindított támadásának az izraeli Kfar Aza kibucban, ahol 400 ember élt. A két napig tartó mészárlásról hivatalos adatok nincsenek, de a sajtóban katonai beszámolókra hivatkozva jelentek meg olyan hírek is, amelyek szerint Kfar Azában negyven kisgyereket is megöltek a Hamász fegyveresei, és többeket le is fejeztek. A legembertelenebb akciókról szóló beszámolókat a hadsereg hivatalosan nem erősítette meg, de azt igen, hogy brutálisan gyilkolták meg az áldozatokat, akiknek összesítése folyamatban van. A határkerítés közelében több kibuc is a terrorszervezet fegyvereseinek célpontjába került a hétvégén.


„Gyerekek és szüleik holttestei a hálószobákban, a búvóhelyeken. Ez nem harc volt, hanem mészárlás” – így írta le Itai Veruv vezérőrnagy, milyen kép tárult az izraeli hadsereg elé azután, hogy kedden visszafoglalták Kfar Aza kibucot a Hamász fegyvereseinek támadása után. A Gázai övezettől két kilométerre fekvő Kfar Azát az izraeli határkerítésen több ponton áttörő fegyveresek két napon át uralták. A településen nagyjából 400 ember élt...


„EZ A TATÁRJÁRÁS MÓDSZERE” – ABLONCZY ÉS MAGYARI HAMÁSZ-TERRORRÓL ÉS KÖZÉP-EURÓPAI VÁLTOZÁSOKRÓL

VÁLASZ ONLINE / PODCAST
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2023.10.12.


Újra jelentkezik szerkesztőségi podcast-triónk. Legutóbbi ilyen adásunk óta elakadni látszik az ukrán ellentámadás, villámháborút vívott Hegyi-Karabahért Azerbajdzsán és Örményország, választott Szlovákia, választani fog Lengyelország, és példátlan terrortámadásba torkollott az izraeli–palesztin viszály. A HetiVálaszban utóbbi három témáról – okokról, következményekről, magyar szempontokról – beszélget Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.

Részletek a műsorból:

A Hamász izraeli terrortámadásáról


Magyari Péter: „A középkor és a XXI. század technológiája együtt járt a szombati Hamász-féle támadásban: Toyota terepjárókon felfegyverkezve »belovagoltak« településekre, és akit láttak, lekaszaboltak, akit meg tudtak, elvittek túsznak – ez a tatárjárás módszere –, közben meg az egészet a TikTokon közvetítik. Pont az volt a célja a Hamásznak, hogy ezzel elrettentsenek mindenkit. Ami Izraelben megy a közösségi oldalakon, az nagyon-nagyon kemény és sokkoló. Az, hogy ez ilyen módon volt felépítve, nyilvánvalóan arra utal, hogy ez nem egy spontán túlkapás, hanem ez maga volt a terv. Valami egészen durvát akar csinálni a Hamász, valami olyat, ami példátlan még a közel-keleti erőszakspirál ismeretében is.”

Ablonczy Bálint: „Van egy nagyon komoly taktikai szintű ok: az izraeli hírszerzés és a katonaság egyszerűen elaludt, a politikai döntéshozók nem figyeltek. Meg volt egy stratégiai ok: a Hamász kihasználta azt a megosztottságot, mély politikai ellentétet, amely nemcsak az izraeli társadalmat, hanem a hadsereget, a politikát és a biztonsági szerveket is átjárta.”

Robert Fico választási győzelmének pozitív magyar kormánypárti fogadtatásáról

Magyari Péter: „Ennek a legfontosabb magyarázata az, hogy akármennyire is érvelünk a nemzetek feletti Európai Unió ellen kormányzati szinten itt Magyarországon, ez nem más, mint az európai föderális logika győzelme. Ugyanis annak tapsol a magyar kormánypárti oldal, hogy az EU-s tanácsüléseken egy velük szövetséges politikát vivő kormány jutott hatalomra. Vagyis a nemzeti ügyet felülírta a nemzetek feletti Európán belüli politikai ügy. És ez bármilyen furán és abszurdan is hangzik, de azt mutatja, hogy az Orbán-kormánynak tulajdonképpen az európai térben való – és ilyen értelemben a nemzetek felett álló – politizálás fontosabb, mint a nemzeti politizálás.”

Az Orbán–Fico-szövetség esélyeiről

Ablonczy Bálint: „Mindig lesznek olyan verbális morzsák, amibe bele lehet kapaszkodni, amit Budapesten fel lehet mutatni, hogy lám-lám, Fico velünk van. De azt gondolom, hogy a kulcspontokon nem fogja követni a magyar utat, tehát nem fog kialakulni blokkoló tengely, mert neki a nemzeti érdekei más irányba mutatnak.”

Magyari Péter: „Fico nyilvánvalóan azt fogja nézni, hogy Szlovákiának mit tud kikaparni a közös európai uniós költségvetésből, és nem azt, hogy ez egyébként a magyar érdekeket hogyan érinti. Amennyiben Szlovákia egy olyan helyzetbe kerülne, mint Magyarország – vagy most éppen még Lengyelország –, hogy felmerülhetnek jogállamisági alapon büntetések, akkor együtt fog küzdeni ezzel a csapattal. Ha meg nem érzi magát ilyen veszélyben, akkor valószínűleg megy majd a mainstreammel előre, hiszen azért az nem merül fel, hogy az 5 milliós Szlovákia fogja meghatározni az európai uniós politika fősodrát.”

Egy esetleges hétvégi lengyel ellenzéki választási győzelem következményeiről

Ablonczy Bálint: „Donald Tuskéknál tényleg mélyen átélt a magyar kormánnyal szembeni utálat, miközben 2010-ben Orbán Viktor első külföldi útja a lengyel miniszterelnökhöz vezetett – akit Donald Tusknak hívtak. Innen romlott el úgy a viszony, hogy amikor Tusk állt az Európai Néppárt élén, már gyakorlatilag publicisztikai hógolyóval dobálták egymást, pro és kontra elképesztő indulatok voltak mindkét oldalon. Identitáskérdés lett ez Tusknak is: ő tényleg élet-halál harcot vív a PiS-szel és a PiS vele, számára a PiS meg a magyar kormány az egy. Ezért ahhoz, hogy változást tudjon elérni és a saját ideológiai-politikai arcélét megerősítse, nem tehet [Magyarország kérdésében] 180 fokos fordulatot, amennyiben kormányra kerül.”

KEPES ANDRÁS: MINDEN HAZUGSÁG KIPUKKAD ELŐBB-UTÓBB, ÉS A HATALOM FEJÉRE ÖMLIK

KULTÚRTÁJ / MAGYAR HANG PODCAST
Műsorvezető: FICSOR BENEDEK
2023.10.11.



A Kádár-rendszer válsága, és a kilencvenes évek eleje nagyon sokban hasonlít napjainkra, ami egyben azt is jelenti, hogy nem történt igazi rendszerváltás – mondta a Kultúrtáj című műsorunkban Kepes András, akinek 75. születésnapjára jelent meg Két macska voltam című új regénye. Az egykori műsorvezető, egyetemi tanár beszélt arról is, hogy az embereket a biztonság érdekli elsősorban, és nem a politika. Ezért is tapasztalható az általános politikaellenesség. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a biztonság hiánya ellenére sem történik semmi. – Ha az ember elmegy vásárolni, iskolába viszi a gyermekét, vagy egészségügyi intézménybe kényszerül, láthatja, hogy valami nem stimmel, és hiába mondják neki, hogy régen sem stimmelt, ebbe nem kellene belenyugodnia. Azért, mert régen is rossz volt, nem kell, hogy most se legyen jobb. De az emberek inkább beletörődnek a helyzetükbe: „régen is rossz volt, most is az, és még az unokámnak is rossz lesz”. Már ha azok az unokák nem hagyják el Magyarországot – fogalmazott az író, aki hozzátette, mindegy, mit próbálnak meg elhitetni az emberekkel, a hazugságok előbb-utóbb kipukkadnak, és mindig annak a fejére ömlenek, aki elkezdte terjeszteni azokat. – A Kádár-rendszerben is így történt, itthon semmiből nem tanulnak? A hatalom azt sem tudja, hogy hol él. 

• Mi a különbség a Szovjetunió és az Európai Unió között? 
• Melyek a Fidesz belső válságának jelei? 
• Miért hasznosabb a taxisofőrökkel beszélgetni, mint a közvélemény-kutatásokat figyelni? 
• Hogyan kellene politizálnia az ellenzéknek ahhoz, hogy sikeresen szembeszálljon a Fidesszel? 
• Miért robbant fel a román puliszka, és miért nem robban a magyar gulyás?
• Miben ért egyet Demeter Szilárddal? 
• Miért veszi tudomásul a társadalom a korrupciót? 

Szerkesztő, műsorvezető Ficsor Benedek.

L. RITÓK NÓRA: A JELZŐRENDSZER - AMI ELVILEG LESZABÁLYOZOTT...

FACEBOOK
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.10.10.


A jelzőrendszer

Elvileg leszabályozott, érthető protokoll szerint megy. Ha valami problémát érzékel egy gyerek körül bárki, aki kapcsolatban van vele, jelzéssel élhet.

Mégis, sok esetben elakad a folytatás. A jelzés megérkezik, a jelző azt gondolja innen átadhatja a felelősséget is, hiszen más, akinek hivatalosan dolga van vele, megteszi majd a szükséges lépéseket. De nem így van. Sokat töprengünk azon egy-egy eset kapcsán, hogy miért alakul másképp. Melyek azok a tényezők, amelyek megakasztják, nem lesz belőle „ügy”, legalábbis valós lépések nem történnek.

Az okok sokrétűek. A problémák pl. sokszor megoldódnak maguktól. Nem ismétlődnek meg,
kár is rá időt fordítani bárkinek. Pl. a családon belüli erőszak után kibékülnek. A családok, gyerekek közötti konfliktusok megoldódnak. Mindenki nyugtázza: kár lett volna beleavatkozni, lám, nincs semmi baj. Persze a baj az marad, hiszen az ilyen esetek sem múlnak el nyom nélkül, a gyerekekben mindenképp építi tovább a traumatizált állapotot, a félelmet, szorongást, és a konfliktuskezelési minta is tovább rögzül, és nem pozitív irányban.

A kivárás egyébként kockázatos dolog. Már csak azért is, mert az indulatvezérelt helyzetekben ki tudja kiszámítani a reakciókat? Erre még a leggyakorlottabbak sem tudnak sosem megnyugtató választ adni.

Persze az okok között ott van a túlterheltség is, az adminisztrációval amúgy is leterhelt szakemberek nem tudnak elég időt szakítani arra, hogy utánamenjenek minden felmerülő problémáknak. Prevenció nem létezik, mint ahogy a traumatizáló helyzetek utókezelésével sem foglalkozik senki. Mindez pedig újra problémákat generál, néha ugyanazokat, néha pedig súlyosabbakat.

Aztán ott van az a kérdés, hogy mi van, ha nem is igaz az információ? Ha a jelzőrendszerben csak félreértett valaki valamit, eltúlozta, nincs is igazából probléma. Vagy pletyka az egész, rosszindulat, ártó szándék van mögötte. Ha hivatalosan utánamennek az infónak, csak konfliktus lehet belőle, hiszen megvádolnak valakit valamivel, aminek nincs is alapja. Elhúzódó vitákat, bizalomvesztést jelent, ha nem valós nyomon indul el a vizsgálódás.

Benne van a félelem is. Ki akar magának bajt? Inkább félrefordul, és azt erősíti magában: nincs hozzá köze, ez az illető magánügye, ő aztán nem szól senkinek, mi lesz, ha utána rajta, vagy a családján bosszulják meg a nyilvánosságra került helyzetet, amit addig belül tartottak a családon. Jobb nem beavatkozni.

Mindenkinek megvan a maga indoka, hogy miért nem lép. A problémákban pedig akkor lesz mindenki érintett, ha valami visszafordíthatatlan történik. Amikor a felelőst keresik. Mert a rendszer alapműködése ilyen. Valakinek mindig el kell vinnie a balhét. Ez azonban oda vezetett, hogy mindenki erősen tartja a határait, „lepapírozza” magát, a felelősségét áttolja másra, és nem az lesz a fontos, mi történt, hanem, hogy bizonyítást nyerjen, nem ő a hibás. Ami persze igaz is, megoldhatatlan helyzetek sora gyűrűzik a generációs szegénységben, újra és újra termelve az ügyeket, melyekben fuldokol mindenki, kiégve, félve, eszköztelenül.
Mégis, sok esetben nem értjük. Mert látni kellene, hogy van, ami nem fog megoldódni magától. A gyereklány terhessége, a családon belüli erőszakot naponta átélő tikkelő kislány tünetei, az éjszaka bepisilő fiúé, a gyereknevelésre alkalmatlan környezetből a gyerekkel mindig akkor elmenekülő fiatal anyáé, mikor a védelembe vétel már elkerülhetetlen, stb. Amit komolyan kellene venni, és összefogva megpróbálni megoldást keresni. Mert ha együtt tennénk, esélyesebb lenne megtalálni azokat. Ötvözve a hatósági és pedagógiai eszközöket. Együttműködésben.

De egyre inkább látom, hogy ez ebben a rendszerben sosem fog megtörténni. Amíg az ügykezelés van a középpontban, és nem az ok-kezelés, amíg a különféle intézmények protokollja nincs összehangolva, amíg az adminisztratív igazolás a legfontosabb, és a prevenció elképzelhetetlen, addig nem lesz változás.

Egy büntetésközpontú rendszer a felelős megtalálásáig és megbüntetésig jut. Egy megoldásközpontú pedig azt keresi, milyen működésekkel lehet elérni, hogy hasonló esetek ne történjenek meg. Ez utóbbi lenne az az irány, ami változást generálhatna.

AKKORA A TARTOZÁS, HOGY AZ ORSZÁG REHABILITÁCIÓS CSÚCSINTÉZMÉNYÉBE MÁR CSAK KÉSZPÉNZES FIZETÉS ELLENÉBEN SZÁLLÍTANAK A GYÓGYSZERCÉGEK, ÉTKEZTETŐK

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2023.10.12.


Az intézmények adóssága szeptemberre elérte a mintegy 100 milliárd forintot, miközben ez a tartozás tavaly ilyenkor 60 milliárd volt.

– Durván egy éve nem fizetnek az egészségügyi intézmények a beszállítóknak – jelentette be Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) az igazgatója szerdán, az érintettek által összehívott tájékoztatón. A fórumon három beszállítói szervezet, a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter), az Orvostechnikai Szövetség (OSZ), valamint az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) képviseltette magát.

Bár a kórházi eladósodás régi probléma, a mostani helyzet lényegesen rosszabb a korábbiaknál – hangzott el. Az intézmények adóssága szeptemberre

elérte a mintegy 100 milliárd forintot, miközben ez a tartozás tavaly ilyenkor 60 milliárd volt.

A beszállítói kintlévőségek finanszírozásához kapcsolódó banki költségek is a többszörösükre növekedtek. Ez járulékos többletteherként további tízmilliárd forint körüli összeggel terheli a beszállítókat.

Az eladósodottság már a kórházak mindennapjait is meghatározza. Például az egykori országos rehabilitációs intézetnek, amelyet néhány éve összevontak az Országos Reumatológiai Intézettel és ma már Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT) néven működik,

tavaly augusztus végén 83 millió forint adóssága volt, ami idén már 537 millió forintra nőtt...

RABLÓK REGULÁJA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GADÓ GÁBOR
2023.10.06.


Gyerekkoromban, hacsak lehetett, a Kacor királyt kértem elalvás előtti mesének. Pedig a történetből mindössze egyetlen mondat ragadott meg igazán: az, amikor a főhősről az erdőben azt beszélik, hogy „minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma”. Igazság szerint akkoriban fogalmam sem volt arról, mi a jelentése az igének („regulázni”), és a „hatalomról” is meglehetősen homályos ismereteim voltak. Később aztán megtanultam, hogy egy rosszul szabott – elöl szorít, bokában buggyos – „second hand”-világban élek, a szovjet övezetbe tartozó „népi demokráciában”. Egy ideig próbáltam Kádár Jánost afféle álruhás forradalmárnak elképzelni, de erőfeszítésem nem járt sikerrel. A tribünökről, falragaszokról egy szürkét szürkével „színező”, kíméletlen kispolgár nézett rám vissza. Tudom, egy bő emberöltővel később sokakban erős nosztalgia él a „szocializmus” iránt. Tagadhatatlan, hogy azokban az évtizedekben nem láthattunk félig kihűlt testeket heverni a járdán, és a Balaton partján sem oligarchák luxusszállodái sorakoztak, hanem a munkahelyi beutalóval látogatható szakszervezeti üdülők. Az Orbán-rendszer regulája persze nem tartalmaz efféle „prolibarát” passzusokat. A Fidesz–KDNP-pártszövetség az elmúlt tizennégy évben úgy számolta fel a polgárok egyéni és kollektív jogait, hogy jószerivel csak az emigráció szabadságát adta érte cserébe. Ám aki idős, vagy nem rendelkezik külföldön piacképes szakmai tudással, az kizárólag a jogvesztést érzékeli. És a kádári időkben garantált létbiztonság megszűnését. Igaz, ez utóbbi fogalomhoz sokan azt az állatkerti jelenetet társítják, amikor a gondozó ebédidőben teli vödörrel jelenik meg a ketrecek kifutóinál. „De aki éhes, ne legyen kényes!” – tartja a mondás.

A rendszerváltást követő euforikus időkben az egyik legfontosabb változás az ún. „tanácsrendszer” lebontása volt. Kétségkívül a demokratikus működés részben a helyben választott, a központi hatalomtól jórészt független önkormányzatokon múlik. A települési-városi közfeladatok megszervezése, finanszírozása az érintett polgárok lakóhelyéhez legközelebb eső testületekhez, illetve polgármesterekhez került. Nem vitatom, hogy eközben sok nehézség is adódott, egyes önkormányzatok csődbe mentek, volt, hogy az ügyészségnek kellett közbelépnie. De a hibák és visszaélések előremutatóak voltak, hihettük, hogy a leszűrt tapasztalatok végül jellemzően tisztességes civil életre adnak lehetőséget. Az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett „alkotmányozó ellenforradalom” a települések autonómiáját jóformán megszüntette. A jogköröket a kormányzatnak alárendelt hivatalokhoz helyezte át, a városok támogatását politikai alkuktól tette függővé. A helyi önkormányzatok vezetői egyedül a kormánnyal kötött egyezségekben bízhatnak. De mifelénk 2023-ban is aktuális, amit Karl Jaspers a II. világháborút követően Németország halott hóhéráról mondott: számára a szerződések csupán addig voltak érvényesek, amíg azok saját érdekeit szolgálták. (Lásd K. Jaspers: A bűnösség kérdése, Noran Libro Kiadó, Budapest, 2015, 59. o.)...


GÁBOR GYÖRGY: MINDADDIG, AMÍG A HAMÁSZT „CSAK” TERRORSZERVEZETNEK NÉZI A MŰVELT NAGYVILÁG, EGY LÉPÉSSEL SEM KERÜLÜNK KÖZELEBB A MEGOLDÁSHOZ, ÉPP ELLENKEZŐLEG.

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.10.11.


Pár nap alatt eljutottunk oda, hogy az „ellenzékinek” kozmetikázott, valójában „őfelsége ellenzéke” televíziójának egyik műsorában kibuggyanhatott egy amott rendszeresen beszéltetett szájból valami olyasféle, hogy ezeket a szerencsétlen terroristákat a nyomor kiváltotta elkeseredés kényszeríti a gyilkolásra, s miután a világ jelentős része az „optimális” megoldáson töri a fejét, meg azon, hogy vajon mi lenne az arányos és megfelelő válasz Izrael részéről, újfent bebizonyosodott, hogy szekularizált világunk megannyi megmondóembere súlyos tévedésben ringatózik. Olyan ez, mintha arról cserélnénk eszmét, hogy a zsidók szerint a Messiás még nem érkezett el, viszont a keresztények szerint már elérkezett, úgyhogy a nemzetközi vallási világbéke érdekében a tárgyalóasztal mellett az érintett felek dolgozzanak ki egy olyan optimális és arányos megoldást, amely mindkét fél vallási érzékenységét maximálisan szem előtt tartva tekintse irányadónak az ENSZ, a Biztonsági Tanács és az UNESCO által elfogadott és javasolt kompromisszumos megoldást, miszerint mostantól kezdődően a hét első három napján eljön a Messiás, a hét második három napján nem jön el a Messiás, a maradék hetedik napon pedig, akár eljött, akár nem, megpihen, hiszen neki is kijár a relaxációhoz való jog, pláne egy ilyen zűrzavaros világban.
Hamarosan hosszabban tervezek írni a kérdésről, de szeretném elmondani, hogy mindaddig, amíg a Hamászt „csak” terrorszervezetnek nézi a művelt nagyvilág, egy lépéssel sem kerülünk közelebb a megoldáshoz, épp ellenkezőleg. A Hamász politikai céljait alapvetően vallási alapvetések határozzák meg, s messze nem a nyomorból való kitörés szándéka, vagy a szociális helyzetből fakadó elkeseredettség. Ha a művelt világ nem képes felismerni az események és történések mögötti legmeghatározóbb vallási összetevőket, az nagyjából olyan – ahogy erre egy neves valláspolitikai szakértő felhívta a figyelmet -, mintha a történészek a XVIII. századi Európa leírásakor meg sem említenék a francia forradalmat.

A Hamász vérgőzös, gyilkos terrorista szervezet, ez nem vitás, de ha ilyen-olyan okokból (sok oka lehet ennek) nem vagyunk képesek felismerni a terrorháború vallási alapjait és összetevőit (vagy azért, mert világló aufklérizmusunkba belefeledkezve azt gondoljuk, hogy a szekularizáció győztes és ellenállhatatlan buldózerként söpörte el véglegesen és visszavonhatatlanul a „denevér babona! bagoly vakbuzgóság!” (special thanks to Csokonai Vitéz Mihály) roppant sötétségét, vagy azért, mert vallástörténeti és vallástudományi ismereteink odáig terjednek, hogy a vallást a világbékével és a „szeressük egymást, gyerekek” bukolikus gondolatával azonosítjuk, akkor továbbra is egy totális és reménytelen tévúton botorkálunk.

Ugyanis a Hamász harca vallási küzdelem az igazhitűek és a hitetlenek között: az iszlamista törvénykezés bevezetéséért, Izrael eltörléséért (minthogy Izrael nem szekuláris ellenség, hanem vallási!), egy iszlamista állam megteremtéséért, a Jordán folyótól a Földközi tengerig terjedő földért, amely korántsem szekuláris földdarab, hanem az iszlám szent földje.
Mint jeleztem, a közeljövőben erről részletesebben kívánok írni, de már most leszögezném: vallási nézetek, vallási meggyőződések és különféle hitrendszerek dogmái, a hit sajátosságából fakadóan nem alkalmasak racionális tárgyalások, méltányos és megnyugtató kompromisszumok és arányos döntések meghozatalára.

Egy biztos: a fenti probléma „félreolvasása”, fel nem ismerése a legsúlyosabb katasztrófákat eredményezheti csupán.

AZ EMBER A TERROR MÖGÖTT ÉS EGY MEGVÁLTOZOTT NÉP - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2023.10.12.


Lemészárolt gyerekek, egy pokoli hely, egyesek korrupcióérzete, a duplázó Azahriah és Tarr Béla a 444 reggeli hírlevelében.

Jó reggelt! Ez itt újra a 444 reggeli (és nem az egyedüli) hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfőbb híreivel. De előtte itt van négy kiemelt anyag a címlapról:



Szily László bemutatta Mohammed Deifet, az izraeli lakosság elleni terrortámadás kitervelőjét, akit hétszer próbáltak megölni, de mindig megúszta, Bede Márton pedig arról írt, milyen kilátások nélküli, szörnyű hely Gáza.

Ki fog-e állni a Nyugat Izrael mellett? Milyen lesz Izrael válasza? Hogy fordulhatott elő egy ilyen összehangolt támadás Izrael ellen? Ezekről kérdeztük a magyarországi megemlékezésen részt vevőket, illetve elmentünk az Izrael melletti kiállásra a zsúfolásig telt Dohány utcai zsinagógához.Az ukrán főrabbi kimentette az unokáit az orosz bombázások elől, erre Izraelben megbombázta őket a Hamász.

BELFÖLD

A Medián felmérése szerint a Fidesz-szavazók többsége sem tartja kizártnak, hogy Mészáros Orbán strómanja, ennek ellenére a Közbeszerzési Hatóság szerint csökkentek a korrupciós kockázatok, és javult a jogszerűség.

Iványi Gábor és Donáth Anna is az Európai Bizottsághoz fordul a MET érdekében, mivel a végét járja az egyház a NAV inkasszója miatt.

A Magyar Nemzet pont azt a részt vágta le Krausz Ferenc mondatából, amiben a tanári szakma becsületének helyreállításáról beszélt. Közben a kormány reklámban büszkélkedik a két új magyar Nobel-díjassal.

A külügy azt válaszolta az akkugyárak miatt aggodalmaskodó MTA-nak, hogy aki az akkugyárak ellen küzd, az a környezetvédelem ellen küzd.

A Nemzeti Földügyi Központ korábbi vezetőjét vették őrizetbe gyerekpornó miatt: szeptember 15-én reggel, a háza előtt fogták el a nyomozók N. J.-t, az NFK addigra már elnöki pozíciójából eltávolított vezetőjét, aki céges laptopján közel 400 gyerekpornó-felvételt tárolt.Novemberig lesz ideiglenes határellenőrzés a szlovák-magyar határon.

Orbán Viktor – aki október 23-án Veszprémben mond beszédetTbilisziben járt.

KÜLFÖLD

Váratlan látogatást tett a NATO központjában Volodimir Zelenszkij, miközben a tagállamok védelmi miniszterei arról tárgyaltak, mennyi katonai támogatást tudnak még nyújtani Ukrajnának, és meddig.

Az EU rászólt Elon Muskra az X-en terjedő álhírek miatt: a Hamász terrortámadásáról terjednek kamuhírek az oldalon, ami miatt komoly büntetés is kiszabhat az Európai Bizottság.

Több mint félmillió külföldön élő lengyel akar szavazni a parlamenti választásokon, a többségük valószínűleg Donald Tusk pártját támogatná, nem is véletlen, hogy a jobboldali kormány szigorította a külföldi szavazatok számolását.

Tucker Carlson Izrael-ügyi álláspontja magával ránthatja a többi republikánust: a Fox News egykori riportere kilóg a sorból, megjegyzései felbonthatják az USA-ban az Izraelt támogató kétpárti egységet. A republikánusok egyébként Steve Scalise-t jelölik házelnöknek a képviselőházi káosz közepén.

Bíróság előtt kellett magyarázkodnia Oroszország két legismertebb jogvédőjének, ki is használták az alkalmat: egy Szaharov-díjas a vádlottak padján és egy Nobel-díjas a tanúk között.A NATO határozott választ ígér, ha bebizonyosodna, hogy direkt rongálták meg a Finnország és Észtország közötti kábelt.
Pakisztánban vizsgálatot rendeltek el, mert egy nő elindul egy szépségversenyen.

A Titan tengeralattjáró utolsó darabjait is felhozták a felszínre.

Adócsalásért elítélték a volt szlovák államfőt.

KULTÚRA

Mundruczó Kornél azt mondta, hogy a filmet, amiről azt gondolja, talán támogatnák, nem feltétlen szeretné megcsinálni. A rendező/producer, akinek a cége támogatta Reisz Gábor új filmjét, azt mondta, hiányzik neki, hogy rendszeresen Magyarországon dolgozzon, mert ezek a gyökerei.A Magyarországon forgató Johnny Depp egy XVI. kerületi villában lakik.

Azahriah duplázik a Puskás Arénában: elfogytak a jegyek az első koncertre, ezért lesz egy második is.

Tiszteletbeli Európai Filmdíjat kap Tarr Béla.