Szerző: TÖMPE ISTVÁN
2023.09.01.
A NER-világot alkotó anyagok közül alighanem a modern reformfasizmus és a beletörődés vegyülete a legfontosabb. A beletörődés kultúrájának stabilizáló hatása nélkül reformfasizmus nem létezne, az a beletörődésből sarjad ki. A magyar változat Orbán Viktor keze nyomát viseli, amely a tetejébe vonzó alternatívák híján (például esélyes ellenzéki mozgalmak, aktív és elég független és erős szakszervezetek) kifejezetten népszerű Magyarországon.
A reformfasizmus történelmi párhuzamok miatt kapja a nevét. Az általam használt fogalom az olasz fasizmus – nyilvánvalóan – pontatlan tükrözése. Nem a német nácizmusról van szó, amely az olasz eredetű fasizmust a maga előzményének tekintette, ám attól jócskán különbözött. A nácizmus az árja szupremácián alapuló pusztító terjeszkedés jogát hirdette, totális háborút vívott, könyörtelen, nagyipari módszerekkel kivitelezett népirtást hajtott végre. A Duce nem különösebben szende rendszere (fascismo) ehhez képest enyhébb. Azonban ellenzékét börtönbe zárta (a maffiát alternatív hatalomként üldözte), a munkavállalói érdekképviseleteket államosította, polgári alapzatait lerombolta, és tervgazdasági vonásokkal színezett kapitalizmusa keretében óriási ipari holdingokat hozott létre (utóbbiak az olasz ipari fejlődés fontos elemeivé váltak). Durva elnyomással megtámasztott, szándéka szerint korlátlan hatalmat épített ki. Agresszív identitási politikával – bár Hitlernél sokkal kevésbé sikeresen – fertőzte népét. Háborúiban olaszok százezrei vesztek oda.
A magyar reformfasizmus kapitalista alapzatra épült vezérelvű gazdasági és politikai formáció, csekély kontrollfunkcióval ellátott struktúra, „mintha” alkotmányos intézményekkel cifrán feldíszítve, bevett neve NER vagy illiberális demokrácia. Az „illiberális demokrácia” kiötlői nyilván maguk is kacagtak a fontoskodó semmitmondáson és pompás kétértelműségen; bízom benne, hogy a reformfasizmus szóösszetétel ennél több fénnyel világítja meg a rendszer lényegét, bár a kifejezés ironikus és alighanem sértő is némelyek számára. A NER leírására több fogalom és jelző is forgalomba került, maffiaállam, részben totalitárius vagy autokrata rendszer. A megnevezésekben a demokrácia korlátozása a közös tartalom. Az egyén központi szerepe helyett állítólag a közösséget védő alaptörvény és intézményrendszere a rendszer csekély számú elitjének mindenki másnál több előnyt tesz lehetővé. A másik oldalon: a civil közösségeket és a szubszidiaritást en bloc gyanúperrel kezeli, az egyén szabadságjogait igyekszik féken tartani. A NER több félrevezető öndefiníciót tart forgalomban (szabadságharcos, nemzeti felszabadító, utcai harcos), ám a valóság cáfolja az arcunkba tolt propagandát. Nem szabadságharcos, mert nem a szabadságot, hanem a vezér mozgásterét óvja, miközben az ország egyre rosszabbul kezelhető kockázatok közelébe kerül. Vezére nem a maga testi épségét veszélyeztető utcai harcos, a hatalom kényelmes fedezékéből támadja a közelmúltig meglehetősen tunya szövetségeseit (próbálná ezt Putyin világában tenni)...