FACEBOOKSzerző: DEMSZKY GÁBOR2023.09.02.
A FIDESZ 1998 tavaszán, a parlamenti választásokon aratott nagyarányú országos győzelme után, a budapesti vereségét nem tudta megemészteni.
Rögvest elindította a Budapest elleni hadjáratot. Azonnal közölte, hogy nem támogatják a Nemzeti Színház felépítését az Erzsébet téren.
Ez az önkényes és a Fidesz korábbi álláspontjával homlokegyenest ellentétes döntés határozta meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének más kor ünnepélyes hangulatát. Kemény szópárbaj után tiltakozó nyilatkozatot fogadtunk el. Egy héttel később Orbánék felmondták a 4-es metróról kötött szerződést. Az injuria ebben az esetben annyira nyilvánvaló volt, hogy ez a lé pésük már engem is meglepett. Az persze már az Országgyűlés házsza bályának (a parlament ülésezési rendjének) alkotmányellenes felrúgása és a Schlecht−Simicska-ügy után is látszott, hogy a Fidesz-vezetők akkor sem sokat törődnek a joggal. Rögvest eldöntöttük, hogy a szerződésszegés miatt perbe fogjuk az államot. Elsősorban az új metróvonal végett, amit a budapestiek – minden közvélemény-kutatás szerint – nagyon akarnak, és amelyre nagy szükség is van. De azért is, hogy a polgárok lássák: az állam nem élhet vissza a joggal úgy, mint a Kádár-rendszerben. A civil kurázsit is erősíteni akartam a jogkövető és jogtisztelő magyar állampolgárokban. A pert sok menetben megnyertük, az utolsóban egy enyhén szólva furcsa ítélettel elbuktuk. A beruházások leállítása sokkolta Budapestet.
Megszűnt a kiszámítható gazdálkodás lehetősége. Szinte minden héten megfosztottak minket valamitől. Minden beruházás megkérdőjeleződött, amihez a kormánynak köze volt. (Ugye ismerős történet) Híd, füstgáztisztító, szemétlarakó, víztisztító. Minden kérdés kiéleződött: a BKV működtetéséhez való hozzájárulás, a budapesti önkormányzatok közötti forráselosztás stb. Hol ennek, hol annak a szaktárcának a képviselőjével tárgyaltunk – eredménytelenül.
Mindenütt falakba ütköztünk, a hagyományos közigazgatási csatornák teljesen bedugultak. A minisztériumok egyszerűen nem válaszoltak a leveleinkre. Veszélybe került az intézményeink működése, ellehetetlenült a BKV, amely sokáig egy fillér kormányzati támogatást nem kapott. Egy év múltán levélben kértem a személyes találkozót a főváros és a kormány közötti vitás ügyek rendezése érdekében a miniszterelnöktől. A kormányfő meghívott az október 26-i kormányülésre, melyen külön napirendi pontként foglalkoztak a fővárossal. „A főváros minden kérdésben hajlik az ésszerű megegyezésre.” Akkoriban úgy hírlett, hogy a miniszterek a kormányülések előtt fel állva üdvözlik a terembe lépő miniszterelnököt, és ő foglal helyet először, megnyitva a kormányülést. Számos karikatúra és pesti vicc témája volt az új módi. Nos, ezt nem tudom megerősíteni. Amikor jelen voltam, a mi niszterek nem álltak fel. Viszont megdöbbentett, hogy nem ahhoz az asz talhoz ültettek le, ahol a miniszterek tanácskozása folyt. Korábban sokszor részt vettem kormányüléseken, és mindig a hosszú asztal végén, a miniszterelnökkel szemben volt számomra kijelölve egy szék. Onnan valamennyi hozzászóló minisztert jól láthattam és hallhattam. A külön asz talnak üzenete volt. Nem tekintettek egyenrangúnak. Ráadásul a nekem háttal ülőket alig hallottam. Amikor ott tartottam, hogy az önkormányzatok forrásainak ilyen mértékű szűkítése elfogadhatatlan, Orbán kioktató szándékkal közbe szólt, hogy „a kormányülésen ezt a jelzőt nem használjuk”. „Nem elfogadható az elfogadhatatlan?” – kérdeztem.
Körülbelül 15 percben adtam elő konkrét javaslataimat. Többek között az Európai Beruházási Bankkal aláírt hitelmegállapodáshoz kértem az állami garanciát, ami a kormánynak semmilyen anyagi terhet és kocká zatot nem jelentett volna, sőt még mi fizettünk volna garanciadíjat. Azzal érveltem, hogy a főváros a pillanatnyilag elérhető, leggazdaságosabb forrást veszi igénybe olyan beruházásokhoz, amelyek megvalósításához országos érdekek is fűződnek, s amelyek az uniós csatlakozáshoz is fontosak. Semmilyen javaslatomra nem érkezett semmilyen reakció. A kabi net tagjai egy előre elkészített sajtóanyag fejezeteit ismertették.
Az ülés szünetében odalépett hozzám Pokorni Zoltán, és roppant barátságosan a következőket mondta: − Talán személyesen kellene beszélned Viktorral. Ketten talán meg tudnátok állapodni. − Azért jöttem − válaszoltam. – De úgy látszik, itt senki nem akar semmiféle érdemi tárgyalást, itt már sze rintem a sajtóközleményt is előre megírták. Ez perceken belül be is igazolódott. Készültünk a sajtótájékoztató ra, amelyre az egész magyar sajtót meghívták.
Ekkora érdeklődést régen tapasztaltam, nemsokára a sajtó előtt elmondhattam: „Azt hiszem, mai beszámolómat Budapest polgárai régóta várják. Sajnos nincs jó hírem. Az elmúlt 9 évben jó néhány kormányülésen részt vettem. De ilyenen, mint ahonnan most jövök, még soha. A kormányülésen nem volt írásos előterjesztés, nem volt tárgyalási menetrend, nem volt feladatterv és semmilyen dokumentum, aminek alapján döntéseket lehetne hozni. Volt viszont egy előre megírt sajtóközlemény, amely már az ülés megkezdése előtt tudósított annak eredményéről. Ebben a papírban volt jó pár szám, melyek több sége alapvetően hibás. Volt még egy táblázat is, melyet csak olyas valaki állíthatott össze, aki még önkormányzatot soha nem látott. A leginkább meglepő az volt, hogy a kormányfő környezete, szak értői mennyire amatőrök. Nekem úgy tűnik, hogy hozzá nem értésük miatt rendre félrevezetik a miniszterelnököt. […] Éppen ezért a mai kormányülésen semmilyen érdemi eredmény nem született. […] Egyetlen igazi pozitívum, hogy végre leültünk és beszéltünk. Kiderült, hogy nagy szükség lett volna erre, hiszen teljesen félreértik az önkormányzatiság lényegét, mit több, az ország helyzetét.”
Néhány nap múlva a költségvetési vitában kiderült, hogy a kormány milyen halálosan komolyan gondolja Budapest kiszárítását. 17 milliárd fo rintnyi volt az elvonás az előző évhez képest is. Elkészítettük a szükség intézkedések bevezetésének forgatókönyvét, és széles körű kampányba kezdtem...