2023. június 28., szerda

TOTYIK TAMÁS: TUDATOSAN ÉPÍTIK LE A TÁRSADALMAT

KLIKKTV
Riporter: NÉMETH PÉTER
2023.06.28.


Nyíltan hirdeti a kormány, hogy az összeszerelő gyárak országa leszünk, ehhez viszont egy lebutított munkavállalói rétegre van szükség. Ezt pedig csak úgy lehet megoldani, hogyha az oktatás szintjét még lejjebb visszük a mostaninál. A költségvetés hihetetlen nagyarányú forráskivonást hajt végre a köznevelés rendszeréből, a hatalom pedig tudatosan leépíti a társadalmat. Az Orbán-kormány feltett szándéka, hogy egy felülről zárt társadalmi réteget hozzanak létre – mondja a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában Totyik Tamás.

A Pedagógusok Szakszervezetének új elnöke úgy látja, hogy ebbe a felső osztályba, vagy egyáltalán a felső középosztályba a megfelelő szintű oktatással lehetne bekerülni, ez szükséges, de nem elégséges feltétel lenne. A családból hozott hátrányokat kompenzálni tudná az oktatási rendszer, de ezt a lehetőséget a kormány most nagyon tudatosan elvágja.

AZ, HOGY AZ EU UKRAJNÁNAK ADNÁ A NEKÜNK SZÁNT TÁMOGATÁSOKAT, UGYANOLYAN HAZUGSÁG, MINT A TÖBBI

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.06.28.


„Ne tessenek már megint Ukrajnát meg a háborút előráncigálni, s arra kenni az összes magyar problémát!” Erre figyelmeztetett Inotai András közgazdász professzor annak a kormányzati sugallatnak a kapcsán, miszerint Magyarország azért nem kapja meg az uniós támogatásokat, mert azokat Ukrajnának adják. Hozzátette, az EU-nak napjainkban is megvan a pénzügyi mozgástere, s át tud csoportosítani más területekről, illetve van lehetősége hitel felvételére, valamint garancia nyújtására Ukrajna számára. Ezt egyébként a majdnem húsz évvel ezelőtti magyar csatlakozás példáján világította meg.

Magyarország, Lengyelország és még három tagállam egyetlen eurócentet sem kapott a helyreállítási alap forrásaiból, így felvetődhet a kérdés: a tagállamok fejlesztéseinek finanszírozására szolgáló források azért nem jutnak el a tagállamokhoz, mert ezeket a pénzeket adta oda Brüsszel Ukrajnának? Erről beszélt Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Mintegy zárójelbe téve, ugyanakkor maga is elismerte, hogy a pénzek valójában persze nem emiatt nem jutnak el Magyarországra, hanem azért, mert az Európai Bizottság nem fogadta el Magyarország helyreállítási tervét, viszont alapvető változtatásokat kér a pénzért cserébe. Biztos, ami biztos, azért kifejtette, hogy tisztázni kell, a 2021-ben indult európai uniós költségvetési ciklus első két és fél évében az Európai Bizottság (EB) milyen jogcímeken és mekkora összeget juttatott Ukrajnának. (Ezt egyébként a képviselő maga is lecsekkolhatta volna, a május 15.-i dátummal frissített összegzésből, ami itt található.)

Már korábban is voltak kormányzati részről sanda utalgatások arra, hogy Ukrajna a Magyarországtól visszatartott uniós forrásokat kapja támogatásként. Vajon ez lehetséges? Az uniós ügyekkel több évtizede foglalkozó Inotai Andrást kérdeztük.

„Ez ugyanolyan hazugság, mint az elmúlt 13 év egésze”
szögezte le a közgazdászprofesszor, kiemelve: a kettőnek egymáshoz semmi köze, két különböző dologról van szó. A Magyarországnak szánt pénzeket a magyar jogállamiság-problémák miatt tartják vissza, mégpedig teljes joggal – mondta, hozzátéve: ezzel szemben az ukránoknak külön forrásból biztosít az Európai Unió pénzügyi támogatásokat. Ami nekünk jár, az megvan, csak éppen zárolták, a pénzek továbbra is elérhetőek, ezeket senki nem vitte el, igaz, a kifizetésük olyan feltételekhez kötött („hangsúlyozottan: végre”), amelyeket az Orbán-kormány nem teljesít. „Ne tessenek már megint Ukrajnát, meg a háborút előráncigálni, s arra kenni az összes magyar problémát” – figyelmeztetett. Példaként hozta fel a magyarok által előszeretettel hangoztatott szankciós, meg háborús inflációt, ami, ha így lenne, „akkor magyarázzák már meg, vajon miért 3,5-szer magasabb a magyar infláció az uniós átlagnál, mégpedig úgy, hogy a többi ország száz százalékig teljesíti az uniós szankciókat, mi meg tömegnyi kivételt kaptunk”.

Inotai Magyarország példáján vezette le, hogyan működnek ezek a dolgok. Mint felidézte: amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor már a 2000-2006 közötti hét éves költségvetés kellős közepén jártak. Ebből kifolyólag 2007-ig, azaz az új költségvetési ciklus indulásáig nem tudtuk megkapni azt az összeget, ami egyébként a 2004-es csatlakozástól már járt volna. „Szükség volt átcsoportosításra ahhoz, hogy egyáltalán kapjunk uniós támogatásokat, de ezt nem a spanyolok, a görögök, a portugálok kárára, nem tőlük elvéve és nekünk odaadva oldották meg, hanem egyéb uniós forrásokat kerestek rá” – húzta alá. Mint hozzátette: most ugyanez a helyzet, van az uniónak pénzügyi mozgástere, más területekről át tud csoportosítani, illetve van lehetősége hitel felvételére, valamint garancia nyújtására ukrán hitelfelvételhez.

Ugyanez vonatkozik az újjáépítési alap forrásaira is – mutatott rá. Azok az összegek is zároltak, onnan sem csoportosítanak át máshova, így Ukrajna számára sem. „Egyszóval, nem azért nem jutunk a pénzhez, mert Ukrajnának akarja azt adni az EU, hanem azért, mert nem teljesítjük a megszabott feltételeket” – tette világossá.

Arról már nem is szólva, hogy ha majd egyszer a háború után – uniós segítséggel – elindul Ukrajna újjáépítése, akkor az arra szükséges összeg sokkal nagyobb lesz, két-háromszorosa a Magyarország számára a hét éves költségvetésben rendelkezésre álló, s a feltételek teljesítése után azonnal folyósítható összegnél – mondta. Olyan 40-60 milliárd euróról beszélünk, amit az EU különféle forrásokból fog összeszedni, részben tagállami befizetésekből.

„Mondjuk, nekünk is talán nem a Dodik által vezetett boszniai szerbeknek kellene adni százmillió eurókat, hanem inkább Ukrajna számára”
– fogalmazott, kitérve arra is, hogy Orbánék arra hivatkozva nem szavazzák meg az ukránoknak a pénzt, mert az ukrán nyelvtörvény nem felel meg a budapesti igényeknek. Megjegyezte, hogy az nem felel meg a lengyeleknek sem, pedig a magyarénak a többszöröse a lengyel kisebbség száma Ukrajnában, s a románoknak és a bolgároknak is vannak kifogásaik, csak éppen ők jegelték a kérdést, most nem feszegetik, mert sokkal fontosabbnak tartják az Ukrajnával való szolidaritást, Ukrajna támogatását, mint holmi partikuláris érdekek védelmét.

De hát tudjuk, a magyar kormány kivételével az EU minden tagországa már kimondta: a háború az egy következmény. „Tessenek világosan fogalmazni!” – üzente a magyar kormánynak: a II. világháború után első alkalommal fordult elő Európában, hogy egy ország megtámad egy másik szuverén országot. „Tessék nevén nevezni: ez egy orosz invázió, orosz agresszió, a háború ennek a következménye.” Orbán azonban nem mondja ki, mert továbbra is Putyinnak akar megfelelni, csakhogy onnan nem kap pénzt, miközben azt sikerült elérnie, hogy az Európai Unióban vele már szinte senki nem áll szóba.

A FRONTON NINCS HATÁSA PRIGOZSIN ZENDÜLÉSÉNEK – HELYZETKÉP A 488. NAPON

VÁLASZ ONLINE
Szerző: OSW
2023.06.28.


A zendülésnek nem látszik semmilyen érdemi következménye: az orosz védvonalak kitartanak, az ukránok sem indítottak döntő csapást. Az ukrán ellentámadás eddig kevés eredményt hozott, de a napokban sikerült hídfőállást létesíteniük a Dnyeper balpartján. Az oroszok ezt még termobárikus bombák bevetésével sem voltak képesek felszámolni. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 488. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerző: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski. Fordította: Zeöld Zsombor.


A legfontosabbak röviden:

- Az ukránok Bahmut környékén és a déli fronton tovább támadtak, az északi frontszakaszon azonban az orosz hadsereg volt az aktívabb


- Az ukránoknak a Dnyeper folyó balpartján sikerült egy hídfőállást kialakítani

- Az oroszok az ukrán katonai reptereket támadták (itt tárolják a Nyugatról beérkezett fegyverzetet)

- Az ausztrálok és a bolgárok új támogatási csomagokat jelentettek be, a németek és az amerikaiak az ukrán légvédelem megerősítése érdekében léptek

- Az ukrán és az amerikai fél nem ért egyet a zaporizzsjai atomerőműnél kialakult helyzet veszélyességét illetően

Részletes helyzetkép:


Zaporizzsja megyében, illetve Donyeck megye nyugati részén az ukrán erők folytatják a támadótevékenységet. Június 24-én Orihivtől délre az oroszokat megint hátrébb szorították a Zaporizzsját Mariupollal összekötő úttól, s közeledtek a Robotinénél [Роботине] fekvő első orosz védvonalhoz. Másnap Velika Novoszilkától délnyugatra nagyobb erő bevetésével Prijutne [Приютне], illetve a Donyeck megyében fekvő Rivnopil [Рівнопіль] irányában támadtak. Június 26-án Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes megerősítette: a fent említett települések közül az utóbbit visszaszerezték. A helyi ukrán parancsnokság közölte, hogy az ukránoknak ebben a térségben másfél kilométer mélyen sikerült az orosz csapatösszevonás mélyére behatolnia, és az ellentámadás első hetében visszafoglalt Novodarivka [Новодарівка] irányában végrehajtott orosz ellentámadást visszaverték (a település az ukránok ellenőrzése alatt lévő Rivnopiltől nyugatra fekszik)...


KÁLLAY ANDRÁS: RENGETEG PÉNZT BUKTAK A VÁLSÁGON A MAGYAR CSALÁDOK

DELLA / 24.HU / PODCAST
Szerző: BAKA F. ZOLTÁN
2023.06.28.


Ha csak a pénzügyi statisztikából indulunk ki, nem tűnik drámainak a helyzet, van megtakarított pénze a magyaroknak, de valójában a társadalom egy jelentős része ebből semmit nem lát. Kállay András befektetési szakember, a Grémium az Utódlásért Egyesület elnöke szerint mindössze 100–200 ezer család volt képes fenntartani a válság előtti életszínvonalát, a többiek vagyoni helyzete érdemben romlott a magas infláció miatt. A társadalom egészében a nettó pozíció – vagyis a vagyon szembeállítva az eladósodottsággal – látszólag nem gyengült, ám a valóság az, hogy a „felső tízezerbe” tartozók mérsékelt hiteligénye torzítja a képet, a társadalom alsóbb rétegeiben egyre többen kénytelenek személyi kölcsönökkel, folyószámlahitelekkel kipótolni a jövedelmüket. Kállay András szerint mára eljutottunk oda, hogy tízből hét családnak a hó végére csak az – időközben szintén értékét vesztő – ingatlana marad mint felmutatható vagyon, ők tehát nem tudnak kijönni a havi jövedelmükből.

A vagyoni aránytalanságokat jól mutatja, hogy a tizedekre osztott társadalomban a legtehetősebbek birtokolják a bankképes likvid vagyon 60, illetve a cégtulajdonok több mint 80 százalékát. Ebben a körben masszívan 100 millió forint felett van az átlagos vagyon, de még közülük sem tudta mindenki átvészelni sebesülések nélkül a nehéz időket. Eközben az átlagos vagyont a társadalom egészében családonként 50 millió forintra becsülik a szakemberek, a még pontosabb képet mutató medián érték pedig mindössze néhány tízmillió forint lehet, és ebbe beleértik az ingatlanvagyont is.

A beszélgetésben szót ejtünk a kormány legújabb pénzgyűjtési akciójáról, az állampapír-kereslet növeléséről, arról, hogy erre mekkora vagyon mozdulhat meg, hogyan reagálhatnak a nagybefektetők az agresszív kampányra, elfordulnak-e a magyar piactól, a rendeleti úton hozott döntések miatt veszélyben látva a jogbiztonságot, valamint arról is beszéltünk, hogy miért nem tudtak felkerülni magyar üzletemberek harminc év alatt sem a régiós gazdaglisták élére, és ebben hozhat-e változást a NER.


VARGA JUDIT BELEBUKOTT A KORRUPCIÓS BOTRÁNYBA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.06.28.


Orbán váratlanul, rohamos gyorsasággal közölte Varga Judittal, hogy azonnali hatállyal mondjon le. Mivel a Fidesznél nem lehet megbukni, Orbán kimenekíti az Európai Parlamentbe. Megjelent, hogy ő vezeti majd a fideszes állampárt európai parlamenti listáját a választáson, amit aztán követett egy villámgyors hazug interjú a Magyar Nemzetben és egy napon belül a lemondás. Normális esetben ilyen nincs, ez azonnali kirúgást jelent a NER nyelvén. Varga minden bizonnyal a Völner-ügybe bukott bele, miután a volt helyettese kérte a „tanúkénti” meghallgatását.

Ez arra utal, hogy Völner nem adja olcsón a bőrét és eldurvult a viszonya Orbánnal, amiért egykori barátja „koszos” 80 millió kenőpénzért kirúgta és veszni hagyja. Völner Pál betartotta az ígéretét, korábban azzal fenyegetőzött, hogy meginog majd néhány ember széke. Az első szék kiesett Varga Judit alól, aki a Völner-Schadl ügy tárgyalásán már úgy került elő, mint aki sok mindenről tudott, az ügy kapcsán találkozott – együtt és külön is – Völnerrel és Schadl Györggyel. Ha jutott hozzá kenőpénz, még vádlott is lehet belőle, ami nagy örömmel tölthetné el a boldogtalan magyar népet.

Varga ugyanis a NER rendkívül szoros „undorító politikus” versenyében is az egyik éllovas volt. Megérezte, hogy az arcátlanság, az arrogancia, a szemrebbenés nélküli hazudozás az előrejutás feltétele, és ő ebben kiválóan teljesített, s el is nyerte jutalmát, a miniszteri széket. Kissé egyhangú volt a szereplése, amibe még véletlenül sem csúszott bele semmi árnyaltság, semmi finomság, az emberi érzések halvány fuvallata sem suhant át az arcán soha. Leginkább egy náci koncentrációs tábor női részlegének őreként tudtuk volna elképzelni kevésbé boldog időkben.

Amikor megjelent a hír, hogy ő vezeti az európai parlamenti választáson Orbán listáját, arra gondoltunk, hogy Orbán frontális ütközést tervez „Brüsszellel”, mert ez a kíméletlen arcú, kellemetlen, arrogáns és arcátlan hazudozó nő másra nem képes. Ha ez a nő képviseli majd Magyarországot (a magyar állampártot) az EP-ben, legjobb lesz, ha mindeki vérnyomáscsökkentőt írat fel magának, mert ennek a gátlástalanul hazudozó, arcátlanul cinikus nőnek minden megszólalása és megnyilvánulása a halálos érték közelébe nyomja fel mindenki vérnyomását. De Orbán ezt szereti.

Ám még az sem biztos, hogy Varga valóban listavezető lesz az EP-listán. Az attól függ, mi derül ki róla, illetve mi jutott Orbán tudomására. A listavezetés indokával való azonnali lemondatás lehet az eltüntetésének első lépcsője. Orbán fokozatosan is eltüntetheti, a várható botrány mértékétől függően, akár teljesen is. Az élete, mint mindenki élete, a NER-ben Orbán kezében van. Egyelőre még az is kérdés, hogy a Völnerhez kapcsolódó korrupciós ügybe bukott bele az „igazságügyi” miniszterasszony, vagy valami másba, ami még nem került nyilvánosságra. Egy videó, bármi.

Orbán megrögzötten ezeket a végtelenül arcátlan és kemény hazudozókat szereti, mint Varga, Szijjártó, Rogán, Novák, stb., de Varga a NER szempontjából a minisztérium élén is rendkívül kártékony volt. Ebből a keménységéből, amit Orbán annyira szeretett, következett a hajlíthatatlansága, a kompromisszumokra való képtelensége, a dacossága, az arroganciája az EU-val szemben, ezért komoly akadálya volt az uniós pénzek trükkös megszezésének, mert képtelen volt a nyilvánvaló és átláthatóan hazug változtatásokon kívül valami hihető bullshitet előállítani.

Nála sokkal veszélyesebb egy Navracsics, aki sokkal európaibb és dörzsöltebb ember, akinek ennélfogva a bűne is sokkal nagyobb, mint a rendkívül egyszerű szerkezetnek minősülő Varga Judité. Hamarosan kiderül, miért bukott meg a NER egyik gránitszilárdságú oszlopa, de a távozása és bukása akkor is öröm, ha egyelőre az a veszély fenyeget, hogy nem tűnik el örökre, és a visszataszító hazudozásait még ezután is hallani kell, beképzelt és arrogáns képétől nem szabadulunk meg...

FÉLMILLIÓ NEM FIDESZES SZAVAZAT IS ELVESZHET JÖVŐRE – FINTOROGVA FORMÁLJA AZ ELLENZÉK AZ ÚJABB KÉNYSZERSZÖVETSÉGET

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2023.06.28.


Kevesebb mint egy évvel az önkormányzati választás előtt újra alkudozni kezdtek a pártok a közös jelöltekről. Megutálták tavaly az összefogást, de egymás ellen indulva reményük sem lenne 2019-es pozícióik megtartására. A fővárosi kerületek közül Zugló és a Várnegyed miatt van nagy vita, vidéken Eger, Miskolc és Pécs is nehéz ügynek ígérkezik. A fővárosban a Fidesznek nincs még jelöltje – Tarlós István egy kutatás szerint állítólag verhetné Karácsony Gergelyt, ám a volt főpolgármester értesüléseink szerint biztosan nem indul. Körkép csata előtt...

HA EGY HÁBORÚ ÍGY ALAKUL, AKKOR BORÍTÉKOLHATÓ A BELSŐ FESZÜLTSÉGEK LÁTVÁNYOS FELSZÍNRE TÖRÉSE

TELEX
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.06.28.


Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimje a napokban egy első látásra meglepő helyről kapott kihívást, az állam által évek óta tápolt, és az ukrajnai hadszíntéren, különösen a mindkét oldalon hatalmas veszteségekkel járó bahmuti harcokban jelentős szerepet játszó Wagner-csoport nevű milícia és annak vezetője, az egykor Putyin szakácsaként tevékenykedő Jevgenyij Prigozsin részéről. A Wagner-vezér lázadást hirdetett, és Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök eltávolítása érdekében megindult csapataival Moszkva felé.

Prigozsin akciója alig egy napig tartott, mígnem a hotdogárusból lett hadúr Alekszandr Lukasenko belarusz elnök közbenjárásával (egyelőre) szabad elvonulást kapott.

Az egész eseménysor ezzel együtt élénk spekulációt szült a Putyin-rezsim stabilitásával és törésvonalaival, illetve az orosz vezető potenciális bukásával kapcsolatban. Számos történelmi példa felmerült, mint például II. Miklós cár az első világháborúban rosszul álló, súlyos belső feszültségekkel küzdő rezsimje elleni 1917-es petrográdi (szentpétervári) felkelés, amely megbuktatta a cári hatalmat, és később a bolsevik forradalomba torkollot; vagy a szovjet keményvonalas elvtársak augusztusi, sikertelen puccskísérlete az addigra teljesen talajt vesztett Mihail Gorbacsov pártfőtitkár ellen. Szintén népszerű párhuzam volt már jóval Prigozsin manőverei előtt is a Szovjetunió afganisztáni háborúja, amely (a gazdasági és politikai modell fenntarthatatlansága és az amerikai külpolitika mellett) sokat tett a rendszer ernyedéséért.

Ugyanakkor a mostanihoz hasonló események sok más országban is lejátszódtak, azaz nem az orosz rendszer sajátosságáról van szó: ha egy háború jelentős veszteségekkel és költségekkel jár, nem ér el értékelhető eredményt, sőt még céljai sem feltétlenül világosak, akkor

relatíve gyakran előfordul, hogy a rezsim tagjai közötti belső ellentétek, a bűnbakkeresés és/vagy a rezsim teljesítményével szembeni társadalmi vagy eliten belüli elégedetlenség a felszínre bukik.

Az ebből fakadó moszkvai feszültségek, és különösen Jevgenyij Prigozsin a hadsereg vezetésével szembeni kirohanásai és a Wagner-csoport és a formális orosz haderő közti rivalizáció eleve ismert veszélyforrás volt a külső szemlélők számára.

Hogy Prigozsin csak az első fecske volt, aki sokasodó belső kihívásokat jelez a rezsim számára, vagy pusztán egy magányos harcos, arra a múltbéli tapasztalatok nem adnak választ. Ám az a politikatudomány korábbi termeléséből kiolvasható, hogy az ilyen helyzetekben a személyközpontú rezsimek megdöntésére kicsi az esély, a rosszul menő háborúkat vívó autokraták pedig a belső feszültségek esetén inkább hajlamosabbak rákapcsolni, mint visszafogni a háborúzásból.

Az ukránoknak viszont jó hír lehet, hogy a megosztott rezsimek értelemszerűen gyengébben szerepelnek a hadszíntéren, és a Wagner-csoport és a formális haderő közti szembenállás nyilvánvalóan nem fogja segíteni az ukrajnai megszállás fenntartását...


LEMOND VARGA JUDIT IGAZSÁGÜGYI MINISZTER – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.06.28.


Európából igazolta, oda is toloncolja vissza Orbán Viktor Varga Juditot

Jelentős arcvesztés ez annak, aki eddig a kormány arcaként vívott brüsszeli harcokat… Varga úgy érzi, hogy sokkal többet tud tenni a jövőben, ha az elköteleződése a magyar emberek érdekei iránt most már az európai politikában kap főszerepet.


Schadl György édesanyja betört a felszámolói piacra

A nyugdíjkorhatár előtt álló asszony a semmiből jelent meg a kormány által 2021-ben újraosztott felszámolói piacon.

Benyújtotta a lemondását a köznevelési helyettes államtitkár

A pedagógus szervezetekkel folytatott státusztörvényről szóló egyeztetések némelyikén a kormány részéről Kisfaludy László is részt vett.

Jövő héten szavaznak a státusztörvényről

Bár a parlament tavaszi ülésszaka már lezárult, az országgyűlés még nem vonul vakációra, miután Semjén Zsolt rendkívüli ülésszak összehívását kezdeményezte Kövér László házelnöknél.

Két önkormányzati képviselő lemondott Ácson, miután bejelentették, a településen katódgyár épül

Mindketten független képviselőként dolgoztak a Komárom-Esztergom megyei településen.

Az összes védőnő felmondott Pétfürdőn

A Belügyminisztérium szerint a váltással mindenkinek nő a bére, a védőnők szerint viszont sokaknak csökken, mivel az állam nem fizeti azokat a béren kívüli juttatásokat, amelyeket eddig az önkormányzatok adtak.

Egyre kevesebb a tűzoltó Magyarországon

A hivatásosok inkább a vállalatokhoz menekülnek az alacsony fizetés és a veszélyes munka miatt – és a biztosításukra sincs pénz.

Amire viszont van:

MCC Erdély: A Fidesz harmadik honfoglalása, rohadt sok pénzzel megtoldva

Az MCC erdélyi része is a NER-logika alapján működik, hozzájárul a kettős társadalom létrejöttéhez, a hálózat tagjait privilégiumokhoz, képzéshez, hatalomhoz juttatja, a többieket pedig kizárja ebből a körből.

Így költi a Fidesz frakciója a százmilliókat

Hiába gazdálkodnak közpénzből, vagyis az adófizetők pénzéből a parlamenti pártok frakciói, sokszor mégsem lehet tudni, mire költik, pontosabban kinek fizetnek ki adott esetben milliókat. A Magyar Hang kikérte az összes képviselőcsoporttól, milyen szerződéseket kötöttek a tavalyi választások óta.

150-200 magyart és ukránt cseréltek le filippínó munkásokra az üllői Lenovo gyárban

“Van, aki szerint a fülöp-szigetekiek – és ha már itt tartunk: vietnámiak, indonézek, mongolok, kazahok, tádzsikok – nem fognak szakszervezetet alakítani, ha kell, máshol fognak dolgozni, ha kell, több műszakot is vállalnak. Mindezzel letörve a magyar munkavállaló jelenleg sem túl acélos érdekérvényesítési képességét.”

Fontos döntés született a Magyarországon munkát vállalni készülő filippínókról

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) támogatni fogja a Magyarországra érkező Fülöp-szigeteki munkavállalókat.

Lázár minisztériuma tesz az adatvédelmi hatóságra

Törvénysértő módon későn válaszol, majd a bíróságon azzal védekezik a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy valójában nekünk már a válaszuk előtt perelni kellett volna őket – nem Kafka, de még csak nem is Örkény-regény, hanem az Átlátszó adatpere zajlik így ma a bíróságon.

Meggondolta magát az Integritás Hatóság

Mégis kiadták a szerződéseket.

Orbán hadsereget verbuvál az EU ellen

Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán rájött: nyugaton nem rúg labdába, ezért, ahol tud, ott terjeszkedik, most éppen a Nyugat-Balkánon.

Navalnij azt hitte, szívatják azzal, hogy Prigozsin elindult Moszkva felé

Azt írta, amikor belépett a tárgyalóterembe, és az ügyvédek megkérdezték, milyen volt a szükségállapot, azt hitte, ez valami új vicc vagy mém, ami nem jutott el hozzá.

Prigozsin magángépe elhagyta Fehéroroszországot

Moszkva felé indult… Nem tudni, ki volt a fedélzeten.


MAGYARORSZÁG ELÁRULÁSA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.06.28.


Feltételeztem, bár nem volt nagy merészség, hogy amikor Szijjártó azzal búcsúzott a lakájmédiás pincsijeitől, hogy „most megindulok Kínába”, zsebében egy akkumulátorgyárral fog hazatérni megint. Kishitű voltam, és alábecsültem petiminisztert, mert kettő lett belőle. Büszkeséggel és határtalan megelégedéssel közölte az újabb óriási sikert azon az úton, hogy a kínaiak szemétlerakóhelye lesz Magyarország, amire viszont senki nem kérte, és senki nem adott sem neki, sem a Fidesznek felhatalmazást.


Mi több, sőt, különösképp, ezzel szemben elég erős a tiltakozás mindenütt, ahová ezeket az energia-, és vízzabáló készségeket telepíteni és építeni kívánják, de a mindig hivatkozott magyar emberekkel, mint akiért élnek állítólag, egyáltalán nem törődnek. Sőt, el akarják hallgattatni őket. Már közmeghallgatást is online tartanak, telefonon lehet kérdéseket feltenni, amelyekre aztán Youtube-on válaszolnak. Ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy nem igazán lehet közmeghallgatásnak nevezni, hanem az, nem mernek az emberek szemébe nézni.

Ez amúgy lelkiismeretet tételezne, de nem az, csak ennyi kellemetlenséget sem akarnak vállalni, a nyűgöt, hogy magyarázkodni kell arról, amit már mindenképp eldöntöttek, és a lényeg tán ezen van. Hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. És leginkább arra kellene rájönnünk – bár erősen sejtjük –, mi az oka és indoka, hogy a magyar nép érdeke és akarata ellen kormányoznak, miközben permanens a hazugság arról, nekik ki az első. Nem az ország és nem annak lakói, akik csak számok egy mocskos képletben.

A legnagyobb tiltakozásra számítható dolgokat ezen felül sunyiban is csinálják, ahogy csak véletlenül derült ki az is, hogy szintén kínaiak által építendő méreglerakatot terveznek Budapestre, amiről nem, hogy megkérdezték volna az érintetteket, hanem a hátuk mögött boltoltak, mert okkal feltételezték a felháborodást. Hogy most Karácsony főpolgármester tűzoltómunkával akarja ezt megakadályozni, az egy dolog, ha nagyon akarják, nem sikerül neki, a rendeleti kormányzással egy nap alatt lehet annak is keresztbe tenni.

Egyébiránt a Szijjártó által most bejelentett kínai gyár építői feltétlen boldogságuknak adtak hangot, hogy Európa olyan országába érkezhetnek, ahol a legkevesebb adót kell fizetniük, és arról még nem is számoltak be a tenyerüket dörzsölgetve, még állami támogatást is kapnak ahhoz, hogy idehozzák a mocskukat. Úgy néz ki a menyasszony, hogy mindez a magyar adófizetők pénzéből épül, külföldi munkasok fognak ott dolgozni, a keresetük nagy részét hazaküldik, adókedvezmenyek miatt az állam sem sokat fog belőle látni, a cég pedig kiviszi az országból a profitot.

Kies hazánk kínai vegyihulladék lerakóhely lesz, mert Orbán nem tudja az országot gazdaságilag fenntartani, már sehonnan sem tud pénzt szerezni, ezért a kínaiakéra szorul. A harmadik világhoz hasonlóan Magyarország a világ szemétlerakó telepe lesz, amely tömegesen fogja elpusztítani a környezetet, az élővilágot, a föld és a víz tisztaságát, és legfőképpen a magyar embereket. Valamit – ha nem is mindent – sejt ebből a nagyérdemű, ezért nem is kötik az orrára. Nem tiltakozhat, s ha mégis, akkor is lenyomják a torkán.

Brüsszel „gyarmata” nem kívánt lenni Orbán, míg viszont ezek szerint Kínáé meg igen. És vannak rémítő példák a Balkánról, illetve Afrikából, milyen is ez a kínai gyarmati lét, mert ezek az elején kedvesen mosolyognak, utána viszont nem sokat szaroznak, bekebelezik, amit tudnak, és még annál is többet. Éppen ezért kérdezhető meg: cui prodest, mert az országnak és a magyar embereknek semmi. Egy dolog miatt lök Orbán a kínaiak kezébe, hogy a jelenlegi status quo, a hatalom és a lopás lehetősége fennmaradjon. Nincsen más magyarázat.

Azt nem hihetjük, hogy Orbánnak ne lennének víziói egy normális szerkezetű gazdaságról, és mégis, már több mint egy évtizede ennek homlokegyenest az ellenkezőjét teszi, nagy valószínűséggel az elébb megállapított ok miatt. Mint ahogyan az oktatást, a kultúrát, a magyar szellemi életet sem önszándékúan, hanem diktatórikus céljainak alárendelten veri szét és dönti nyomorúságba. Így árulja el hazáját, így árulja el annak lakóit, akiknek egy szelete, akik őt hatalomban tartják, mindennek bambán tapsol, és ők határozzák meg az ország jövőjét, ahol neked egyre inkább nincsen helyed.

A NAP, AMIKOR ORBÁNT ELŐRÁNGATTÁK A DÁCSÁJÁBÓL, HOGY MONDJON MÁR VALAMI SZÉPET A NAGYON ERŐS PUTYINRÓL

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2023.06.28.


Jó reggelt! Ez itt megint a Reggel 4, a 444 reggeli (és nem az egyetlen) hírlevele. Kezdetnek itt van 4 kiemelt cikk a címlapról: