Szerző: Rezeda
2023.06.20.
Maga a gesztus, hogy kies hazánk kedves vezetője egy kéretlen levéllel óhajt a fiatalság fejébe férkőzni, amit megkapnak, ha akarják, ha nem, mutatja a NER, s benne Orbán Viktor gondolkodását hazáról, állampolgárról, s arról, hogy ki a főnök ebben a kontextusban. Doktorminiszter urunk azt üzeni a XXI. század derekán a fiatalságnak, mint valami romantikus hős, hogy „Magyarország számít Önre, mert mindannyian fontos évtized előtt állunk”. Sok minden fakad ebből az egyetlen mondatból, legfőképp Orbán monomániás világképe, és fiatalságunk ebből fakadó kilátástalan jövője. Mert felnőve is csak közjószágok.
Elemi erejű fölhorgadást váltott ki annak idején diktátorunknak az a delirálása, amelyben a megszülető magyari kisdedeket nevezte így: „közjószágok”, amivel voltaképp meghatározta az alattvalóság lényegét. Hogy számára az emberi élet egyféleképpen értelmes, ha ez a létezés az egyéniséget odahagyva, belesimulva a nagy, közös, szürke masszába abban nyeri el lényegét, hogy a közt, és ezen keresztül Orbán hatalmát szolgálja. Munkájával, adójával, szavazatával és rajongásával. A közjószágok képzése és nevelése ennek rendelődik alá, ami meg is látszik az oktatáson, illetve a mai, puskaporos időkben azon is, mire kellenének a pedagógusok.
Innen nézhető doktorminiszter urunk kéretlen levele azok számára, akik ebből a rendszerből épp készülnek kilépni az életbe, s innen nem is meglepő Orbán mondatának első fele, miszerint „Magyarország számít Önre…” Felnőve is csak közjószág az ember, akinek odahagyva az iskolapadot az kell elsősorban a fejében motoszkáljon, hogyan szolgálhatja a hazát, s rajta keresztül annak diktátorát. Itt a dilemma első fele, hogy Magyarország milyen formában számít a nagyobbacska közjószágokra, katonaként, sormunkásként, vagy úgy, hogy nekilátnak nemzeni újabb kis közjószágokat. Mert elnézve a kínálatot mást nem igazán szeretne urunk.
Egyébiránt pikáns üzengetni ezekben a napokban a diákoknak, akik nemrégiben a hazától könnygázt kaptak az arcukba, valamint azt, hogy rájuk szállt Orbán ügyészsége börtönnel fenyegetve őket. Innen nézvést delikát lesz, ha a karmelitás tüntetésnél részt vevő diákok is megkapják a kedves vezető óhaját és üdvözletét, hogy számít rájuk a hazájuk. Itt akad némi ellentmondás, de Orbán kicsire nem szokott adni. Mégis ugyanakkor, kell ahhoz egy bizonyos vastagságú bőr az arcon, hogy az oktatás jelenlegi helyzetében (státusztörvény, egyebek) legyen pofája levelezni azokkal, akiknek a jövőjét vágja gajra éppen.
De mondhatnánk, ez nem nóvum, országunk korlátlan ura kicsire nem szokott adni, ha böfögni kell, s ezt bölcseletként, jelen esetben pedig életre szóló útmutatásként előadni, ami viszont így eléggé savanykás. „Magyarország számít Önre…” – Nincs viszont másik oldal, hogy az alany is számíthatna a hazára. Ha nagyon leegyszerűsítjük a képletet, az az uralkodó kívánalom, áldozd fel az életed a hazáért, ha ez éppen abban is nyilvánul meg, hogy ott döglesz meg az aksigyárban, mert hazád más jövőt neked kínálni nem tud. Nem csoda, hogy az aktuális fiatalok menekülnek innen oda, ahol valami jövőt látnak.
Mert épp ez az, amit Orbán kínálni nem tud. Ehhez képest van a mondat második fele valami ködökbe burkolózva: „…mindannyian fontos évtized előtt állunk.” Nem tudható, miért fontos, amikor túl vagyunk már egy rohadt sikeresen (elmúlt száz év legkülönbje), hogy ehhez képest mi történik a ránk váró új tíz évben. Illetve fölmerül még az a kérdés, miért éppen tíz év, hogy talán urunk addig tervez trónon maradni vajon. Mind megannyi bizonytalanság, mind megannyi setétség, amiben egy a bizonyos, neked semmit nem ígér a haza, ellenben az egész életedet kéri. Ha fiatal volnék, nem adnám, de nem is én kapok levelet Tőle.
