Előadó: HOBO
2023.05.11.
Térdig a szarban, fülig a szeretetben...
A rendszerváltásig több száz tartótiszt dolgozott a kádári hatalmi logika szerint kiépített állambiztonság gépezetében, így a „belső ellenséget” kezelő Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségen is. Kulcsszereplők voltak, mégis keveset tudunk róluk. Néhányan közülük a nyilvánosság elé léptek. A „Céget” lebuktató Végvári József volt az első: a Fekete Doboz kamerái előtt beszélt az iratmegsemmisítésekről és az ellenzéki szervezetek megfigyeléséről. Tíz évvel ezelőtt jelent meg Varga Ágota A tartótiszt című filmje, melyben a katolikus egyházi vezetőkkel foglalkozó alosztály irányítója, Ács Péter szólalt meg, és – már-már szenzációs módon – hajlandó volt találkozni egykori célszemélyeivel is. (Bár a neve nem hangozhatott el a filmben.) A szélesebb közönségnek viszont valószínűleg nem ezek a figurák, hanem az érdes hangon ordibáló Thuróczy Szabolcs testesíti meg a tartótisztet A besúgó című, tavaly bemutatott HBO-sorozat sikere nyomán.
Valódi arco(ka)t adni a témának, segíteni a társadalmi „méregtelenítést”, feje tetejéről a talpára állítani a diktatúra állambiztonságáról szóló közbeszédet – saját bevallása szerint ezek voltak Tabajdi Gábor történész céljai a Tartótisztek kötet megírásával...
- Matolcsy Ádám barátainak és ismerőseinek gazdagodása elég egyforma séma szerint zajlott. A 444 tavalyi összeállításában ezt úgy foglalta össze, hogy a „jegybank a közpénzt átpakolja egy alapítványba, az alapítvány azt ígéri, hogy kizárólag a köz javára fogja felhasználni, de aztán a közvagyon valahogy Matolcsy Ádám és kompániájának keze között magánvagyonná konvertálódik”.
- Legtöbbször ez milliárdos céges megbízások révén történt: a jegybank és alapítványai így juttatták hatalmas bevételhez és profithoz Matolcsy Ádám barátainak vállalatait.
- Bár a modell valamennyire a jegybankelnök fiánál is működött, Matolcsy Ádám látható céges jövedelme NER-mértékkel nem volt nagy. Néhány nappal ezelőttig* 311 milliós forintnyi osztalékot vett ki cégeiből, ami egy átlagembernek rengeteg, de a mutatott luxust nem valószínű, hogy fedezi...
A TARTALOMBÓL:
– Olyan ez, mint egy egyenruha – Markó Béla a politikusokat övező tiszteletről, az anyaország Ukrajna-politikájáról és az őszikékről. Interjú
– Ne zárjuk magunkra még jobban az energiacsapdát – Ciklusokon átívelő épületfelújítási programra lenne szükség – mondja Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet vezető klíma- és környezetpolitikai szakértője. Interjú
– Maradnak a közös határellenőrzések – Megnyugodtak a kedélyek, miután Pintér Sándor egyeztetett az osztrák belügyminiszterrel
– Reformdüh és súlyos konfliktusok – Terítéken a BM alá rendelt egészségügyi kormányzat első egy éve
– A bőrükön érzik a szülők a tanárhiányt – Nemcsak a hiányzó szaktanárok, hanem az időhiány és a kontraszelekció is problémát jelent a közoktatásban a Magyar Hangnak nyilatkozó szülők tapasztalata szerint
– Száz forintért aláírhatták a felmondásukat – Furcsa körülmények között váltak meg sérült emberektől a volt fideszes képviselő által vezetett állami cégnél
– Jó az irány, de még vannak kétségek – Ha nem tesz keresztbe a jegybanknak a kormány, talán nem kerülünk bajba
– Végre minden összejött a jó szamócaszezonhoz – Vadászni kell az eperszedőkre, nyugaton kétszer annyit fizetnek érte
– Halasi csipkelődések – Megelégelte a polgármester „a pitiáner, drogos tolvajokat”. Riport Kiskunhalasról
– Az MI első törvénye – Annak érdekében is fel kell lépni, hogy a technológiai óriáscégek ne éljenek vissza piaci erőfölényükkel
– Rivális a saját oldalon – Ron DeSantis is belép az elnökjelöltségért folyó versenybe, és ezzel alaposan megkavarhatja a kártyákat republikánus körökben
– Részegítő ígéretek után jöhet a kijózanodás – Hatalmas bajok jöhetnek a török gazdaságban, amiért nem kis részben a győzelem érdekében a kasszát kisöprő Erdogan a felelős
– Menetrend már van, csak az indulás kérdéses – Mi lesz a következő hónapokban az ukrajnai háborúban?
– Ismét elszabadult a pokol Koszovóban – A helyi szerbek nem akarják beengedni hivatalukba az új albán polgármestereket, ez vezetett az összecsapásokhoz
– Ugyanúgy zötyög – Monarchia helyett marad a Kádár-korszak.Tíz éve nem tudják felújítani a vasútállomást Gyulán. Riport
– Disney-hercegnők és „élőszereplősített” nagyvadak – Miért szeret annyira a Disney rácsatlakozni egy trendre?
– Budavár elfoglalása – A hatalom évtizedes álma a budai Vár kormányzati negyeddé alakítása. Térképre tettük ennek állomásait
– Ókovács Szilveszter marad a dalszínház élén – Merre tovább Operaház?
– Digitális híd – Az orvostudomány egyik évszázados áhított célja, a roncsolódott idegek helyreállítása (pontosabban ebben az esetben: helyettesítése) végre megvalósult
– DNS a levegőből – Ma már szó szerint a levegőben terjedő szemcsékből is képesek a nyomozók és a kutatók genetikai vizsgálatot végezni. Ez egyrészt csodálatos, másrészt félelmetes, hiszen komolyan veszélyezteti az emberek genetikai magánszféráját. Lesz-e hova bújnunk a jövő géntechnológusai elől?
– Süllyedő New York – Számok nyelvén
– A meséktől lesz egy hely ismerős és otthonos – Zalka Csenge Virág mesemondóval beszélgettünk
– „Sorszámot kell szereznem itt fent” – Suhajda Szilárd halála után ismét fellángolt a vita: a hegymászók hősök, vagy „minek mennek oda”?
– Szemtelen vándorénekesek – Kultmatek
– A magyar irodalomtörténet „Aranypolgára” – Rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak; ezen a héten: Csunderlik Péter történészt
– Megfricskázták a „Nerencvárost” – Véget ért az elmúlt évek legizgalmasabb szezonja
Publicisztika:
– Lányi András: 7 kínos kérdés, amire VAN válasz, de nem biztos, hogy szeretnéd hallani
– Dévényi István: Az Ő születésnapjára
– Szerető Szabolcs: Jégkorszak – Álláspont
– Nagy Bandó András: Szindbád a nagy titokról – Gyaloggalopp
– Lukács Csaba: Mesterséges intelligencia az orbáni propaganda szolgálatában
– Nagy Attila Tibor: A NER államának működése – A NER uralma alatt
– Hamburger Béla: A béke pártján
– Nagygéci Kovács József: Ne együnk gipszet, aranyozást – Petőfi, piros, alma
– Pethő Tibor: Tirhuló dévajok – Ószleng
– Körmendy Zsuzsanna: Magyar groteszk – Pár perc próza
– Szendi Nóra: Van ilyen (regényrészlet)
– Puzsér Róbert: A nemzetállami ébredés folytatódik
– Marabu: Akciós!
Kritika:
– Kiforratlanul – Legközelebbi ember. Radnóti Színház
– Eljöhet a nukleáris Armageddon? – John Hughes-Wilson: A katasztrófa küszöbén
– Hódoltság és várháborúk török szemmel – M. Tayyib Gökbilgin: Oszmán magyar kapcsolatok – Hatalmi harcok Európában
Időgép történelmi mellékletünk:
– Senki sem tud visszavezetni minket Keletre – Romsics Ignác: Az, hogy kulturálisan kik vagyunk és hová tartozunk, nem a mai politikusok véleményétől függ. Interjú
– „Imre, Isten dolgával hogy állsz?” – Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin emlékezik a mártír miniszterelnökre
– 75 év hallgatás – Az utolsó résztvevő elmesélte, hogyan végeztek ki német katonákat 1944-ben a francia ellenállás tagjai
– Az 1983-as békefesztivál Budapesten – Egy kép anatómiája
– Miskolc – emlék könyv – Talált tárgy