Június elsején tizenöt városban tüntetnek újra az oktatásért és a státusztörvény bevezetése ellen. A „Levegőt” elnevezésű eseményt Molnár Áron „noÁr” és a Tanítanék Mozgalom szervezi. Szerintük ugyanis „a státusztörvény nem a közoktatás minőségének javításáról és az oktatás szabadságának elismeréséről szól, hanem kicsinyes bosszú és hatalomfitogtatás”.
Budapesten kívül megmozdulás lesz még Sopronban, Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Szentesen, Egerben, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szekszárdon és Balassagyarmaton is.
A fővárosban az oktatásért is felelős Belügyminisztérium előtt lesz a tüntetés délután 5-től. Azt egyelőre nem tudni, hogy terveznek-e utána más akciót.
A tervezetből az látszik, hogy a jövőben a pedagógusok és tantestületek inkább véleményezési joggal fognak rendelkezni a saját iskolájukat érintő kérdésekben, a végső döntéseket pedig az igazgató és a fenntartó hozná meg. Jelentősen megváltoztatnák a pedagógusok munkaidejére, terheltségére vonatkozó szabályokat is. Az általános teljes napi munkaidő a 8 órát meghaladhatja majd azzal a kitétellel, hogy a napi munkaidő mértéke a 12, a heti munkaidő mértéke pedig a 48 órát nem haladhatja meg. Éppen ezek miatt gondolja azt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a jogszabálytervezet nemcsak az intézményi autonómiát korlátozná, hanem számos szerzett jog elvesztésével is járna.
A státusztörvényt azért kritizálják a szakszervezetek és más értelmiségiek – köztük volt miniszterek, államtitkárok is –, mert szerintük az új szabályok a minőségi oktatás elemi feltételeit veszélyeztetik. A tiltakozók szerint a státusztörvény a tanárhiány megoldására alkalmatlan, sőt, éppen a pálya elhagyására készteti a pedagógusokat. A törvénytervezet azért kapta a „bosszútörvény” nevet, mert a kritikusok szerint a kormányt a közalkalmazotti jogviszony megvonásával, a sztrájkot ellehetetlenítő intézkedésekkel, a véleménynyilvánítás tilalmával csak a bosszú szándéka vezérli.
Pedagógusokat képviselő szakszervezetek szerint a jogszabálytervezet miatti bizonytalanság csak fokozza a pályaelhagyást. Eddig már több mint négyezer tanár jelezte, hogy ha elfogadják a törvényt, akkor beadja a felmondását. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter erre egy korábbi kormányinfón azt mondta: ez csak az aktív pedagógusok 3 százaléka, és nem érdemes addig a státusztörvény hatásáról beszélni, amíg a törvényjavaslatot be nem nyújtják a parlamentnek...
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE Szerző: Amerikai Népszava 2023.05.31.
Böjte Csaba „árvaházaival” kapcsolatban számos tévhit kering, ezek közül az egyik legnagyobb, hogy ezek árvaházak lennének. Böjte gyermekotthonaiban nem árvákat nevelnek, hanem szegénysorsú családok gyermekeit, akiket nem az utcán szednek össze, ahogy azt sokan képzelik, hanem Böjte és az emberei csalják ki a gyerekeket a családjaiktól, jobb sorsot és jobb ellátást ígérve.
A másik lényeges kérdés, hogy a gyerekeket nem szakképzett, fizetett nevelőkre bízzák, hanem olyan emberekre, akik szintén ápolásra és gondozásra szorulnak. A Böjte-házak koncepciója az, hogy Böjte „menedéket” nyújt a gyerekeken kívül elesett, sokszor lezüllött, gyermekeikről és önmagukról gondoskodni képtelen embereknek is, majd rájuk bízza a gyerekeket, s belőlük lesznek a „nevelők”.
Mindkét halmaz problémás, külön-külön gondozást igényelnének, de Böjte egymásra ereszti őket. Azok feladata lesz a családjaiktól kikönyörgött, kicsalt gyerekek nevelése, akik maguk is szociális, mentális és pedagógiai gondozásra és ápolásra szorulnának. Böjte pedig ezekre az emberekre bízza a gyerekek sorsát, mert ezeknek nem kell fizetni, csak eltartani őket, vagy csak keveset.
A „nevelőnek” kinevezett embereket egyetlen alapon teszi Böjte nevelővé, hogy felnőttek. De ez nem elég indok, mert ezeknek a nehézsorsú befogadott felnőtteknek jelentős része még a saját gyerekei nevelésére sem alkalmas. Számos esetben pszichológiai, mentális és alkoholproblémákkal küzdő emberekről van szó, akiknek amúgy is fáj az élet, Böjte pedig ezek kezébe löki a gyerekeket. Vagy olyanokéba, akik ott nőttek fel, és ebben a borzalomban szocializálódtak.
Ezeket a „nevelőket” egészítik ki magyarországi és egyéb „önkéntesek” (ezek attól önkéntesek, hogy Böjte nem akar fizetni nekik, holott lenne miből), akik emiatt csak rövid ideig maradhatnak, ha nincs egyéb bevételük. Ezek az önkéntesek évek óta dickensi állapotokról számolnak be, embertelen és kegyetlen büntetésekről, verésekről, fizikai és szexuális erőszakról, de ezekkel nem foglalkozott senki.
Ebbe a konstrukcióba kódolva van a gyermekbántalmazás, mert a nevelővé tett szerencsétlen sorsú emberek szükségből és nem szeretetből „nevelnek” gyerekeket, akik nyűg a nyakukon. A „nevelők” szakképzetlenek, semmiféle iskolát nem végeztek, nem hivatásuk a nevelés, hanem kényszerhelyzet. Ehhez társul, hogy Böjtét nem érdeklik a gyerekek, akik csak eszközök a sztárpap kezében.
Ebből a katyvaszból alakult ki a Böjte-házak gyakorlata, amely azonnal kivet magából mindenkit, aki a propagandának megfelelően emberséges és szeretettel teli közösséget próbálna teremteni. Akinek van szíve, az alkalmatlan a Böjte-rezervátumban végzett munkára, ami a keménységre, a durvaságra, a büntetésre épül. Böjte eközben teremt mítoszt a gyermekotthonok köré és gyűjti a pénzt, meg az ingatlanokat. Ha bárkinek baja van, az idegesíti, alapszabály, hogy mindenki jobban jár, ha nem szól...
A Barátság vezetéket óvja ugyan a hazánkból Ukrajnába visszapumpált dízel (a kormányzati szólamok ellenére most is folyik a nálunk finomított üzemanyag szállítása), a horvát kapzsiságnak viszont semmi sem vet gátat. A magyar kormány éppen egy éve állította be óriási győzelemként, hogy sikerült kihúznia magát a Moszkvára kivetett EU-s olajembargó alól, csakhogy az orosz olaj Kárpát-medencébe pumpálása kockázatos: egyre kevesebbet szabad használni belőle, az egyetlen lehetséges alternatívája pedig brutálisan megdrágult. Így foszlik szerte az illúzió, hogy a szankciók megkerülésével majd olcsón lehet tankolni itthon.
„A MOL-nak nem volt más választása, mint a megállapodás aláírása (…) A MOL úgy véli, hogy a jelenlegi megállapodás nem teremt tartós és versenyképes helyzetet (…)” – ezek a mondatrészek a Mol május közepi közleményében szerepelnek, amelyben beszámoltak arról, hogy a cég egy év alkudozás után szerződést kötött a horvátokkal az Adria olajvezeték további használatáról. A közleményből kiolvasható panasz arról szól, hogy a vezeték díja nagyon magas lett. Ugyanazon a héten az ukrán olajvezetékes cég jelezte, hogy júniusban, majd augusztusban is tovább emeli a Mol által fizetendő tranzitdíjat, miután januárban is felemelték már. Kényelmetlen mostanában olajat hozni a Kárpát-medencébe, pedig pont egy éve még úgy tűnt, hogy itt lehet a legolcsóbb a benzin egész Európában.
Az orosz–ukrán háború árnyékában kibontakozó európai energiagondok közül a földgázhiányról esett a legtöbb szó eddig, mert azt volt a legnehezebb megoldani. Még úgy is igaz volt ez európai szinten, hogy olajból is rengeteg orosz eredetűt égetett a kontinens a háború előtt: az EU-ban elhasznált nyersolaj 30, míg a dízel 40 százaléka érkezett Oroszországból, és ez a mennyiség megközelítette az orosz gáz arányát. Csakhogy az olajat könnyebb szállítani, mint a gázt, és emiatt kiváltani is könnyebb. Kivéve, ha egy országnak nincs tengeri kikötője, és ugyanúgy csővezetékből veszi az olajat, mint a gázt. Magyarországnak nincs tengerpartja, viszont van két vezetéke. Most éppen mindkettő körül sok a bizonytalanság.
Orosz szempontból az olaj a földgáznál érzékenyebb kérdés, mert az ország bevételeinek sokkal nagyobb részét adta, mint a gáz, és az olajuk felét 2022-ig az EU-nak adták el. Ezzel legalább kétszer annyit kerestek, mint az Európába eladott gázzal.
Nem véletlen, hogy az EU az orosz földgázra sosem vetett ki szankciót: annak pótlása drága és nehézkes, viszont az oroszok kára nem lett volna drámai. Az orosz olajra kivetett szankciókról viszont már tavaly júniusban döntöttek, és azóta két részletben be is vezették ezeket: tavaly decemberben és idén februárban...
„A számok is azt mutatják, hogy Orbán és kormánya hihetetlen felelőtlenséggel és cinizmussal hanyagolja az egészségügyet, a felelős tisztségviselők és politikusok pedig elképesztően gátlástalan, hazug sikerpropagandába csomagolják mindezt.” Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek Kökény Mihály, akit egy, a minap napvilágot látott reprezentatív felmérés kapcsán kerestünk meg. Ebben arra jutottak, hogy az utóbbi évben a magyarok mintegy harmada vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást, átlagosan 137 ezer forintot hagyva ott. A korábbi egészségügyi miniszter szerint egyáltalán nincs rendben, hogy az egészségügyre kiadott minden száz forintból körülbelül egyharmadot a magánszolgáltatókra költünk, miközben rendületlenül fizetjük az egészségbiztosítási járulékot. Kiutat azonban egyelőre nem lát ebből a helyzetből.
A magyarok csaknem harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot hagytak ott. 2022-ben átlagosan 74 ezer forintot ment el gyógyszerekre – derül ki az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatásból. Az Adózóna által kiszúrt felmérésből az is megtudható, hogy azért hajlandóak a magyarok fizetni a magánorvosi ellátásért, mert gyorsabban juthatnak hozzá és ott jobban figyelnek is rájuk. Ugyanakkor sokaknak nincs pénzük a fizetős ellátásra, vagy sokallják annak költségeit. A fiatalabb és iskolázottabb rétegek választják inkább a magánellátást, ahol elsősorban a fogorvost és a nőgyógyászt, valamint az orvosi hiányszakmákban dolgozó doktorokat keresik fel a leggyakrabban.
A magánszolgáltatás révén a páciens gyorsabban jut szakemberhez; nem kell várakoznia, illetve alaposabb vizsgálatnak vetik őket alá és az ellátásuk is alaposabb – vélik a megkérdezettek. Emellett előnynek tartják, hogy olyan vizsgálatot, kezelést is elvégeznek, amit az állami rendszerben dolgozók nem...
A fiatalokért felelős helyettes államtitkár – ahogy az események mutatják – nem nagyon értett szót a célközönségével. A sajtóval sem. Viszont kiválóan tudott gyurcsányozni.ű
Megoldották okosba’: az Országgyűlés tavaly decemberben módosította a jegybanktörvényt. Korábban ugyanis akkor, ha a jegybank vesztesége meghaladta az eredménytartalékát (felhalmozott korábbi nyereségét), akkor a különbözetet a központi költségvetésnek 8 napon belül meg kellett térítenie a jegybanknak.
Az unió ugyanis azokat az országokat tervezi büntetni, amelyek segítenek Oroszországnak megkerülni az eddigi szankciókat. Az új lista kifejezetten árthat a távol-keleti szuperhatalomnak.
Eddig, ha valaki nagy és befolyásos volt, az a piaci viszonyokat tükröző, udvarias megkeresést kapott (ez történt a Vodafone-nal), a kicsikkel pedig inkább a hivatali packázás, az üzengetés és a fenyegetőzés eszközeivel igyekeztek megértetni a célzást. Ám most ez a módi is változni látszik, például az üzleti ügyekkel elvileg nem foglalkozó miniszterelnök egy katari beszélgetésen elejtett félmondatban üzente meg a Budapest Airport jelenlegi tulajdonosának, hogy einstand lesz.
Három Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgármester is arról vallott szerdán a Fővárosi Törvényszéken, hogy a 2018-as választások előtt a térség fideszes képviselőjének emberei azzal keresték meg, gurítsanak vissza 10-20 százalékot a településnek járó uniós pénzből a kampányra.
Milliárdos lett Habony Árpád – tudtuk meg tegnap a hírekből, s azonmód vontuk meg a vállunkat. Nagy ügy – vontunk rajta még egyet –, ki nem az azok közül, akik Orbán Viktor szívének kedvesek. Aztán csordogált a nap a maga kitaposott, nyomorúságos medrében, és kiderült, többről is szó van, mint arról, hogy a kokós fiatalembernek sem lesz már anyagi gondja a hátra lévő földi élete során, hanem ez volt az a nap, amelyik, ha amúgy nem is akarta, de betekintést engedett a NER-be. Azon oldalába, amely azt mutatja, hogy hordják szét, és teszik saját széfjeikbe az ország minden pénzét a NER-bárók, lovagok és lovaginák.
Habony Árpád a soknevű katonás miniszter üzletrészét vette át a kaszinóbizniszben, ez fialt neki szaros ötmilliárdot. Ez az a pénz, amiért az ég egy világon semmit nem kellett tennie azon kívül, hogy Fideszes, és közel ül a fazékhoz. A kaszinóboltból egyébként Garancsi is kikapott magának tavalyról tízmilliárdot, de nála ez már nem hír, ő régebb óta fölözi a pénzünket, még az is lehet, ez a tízes már csak egy kis apró, perselypénz csupán. Aztán jöttek a többi beszámolók is május utolsó napján, mert ez az a hónap, amikor elkészülnek a zárszámadások, ki lehet venni az osztalékokat a cégekből, és a neristák nem is restek ezt megtenni.
Sorban, egymás után lehetett olvasni, ki mennyit vett ki a közösből, kicsik, nagyok, többet, kevesebbet, Mészáros, Várkonyi, Orbán papa, Balásy, Szijj László, Kovács Ákos, etc., valahány Fidesz név a naptárban, vitték a lóvét a százmillióktól az ötven milliárdig bezárólag. Lezárult az aktus a folyamat végén, amikor is a közpénzek magánpénzzé szublimálódnak, és eltűnnek mindenféle magánszámlákon, egyéb helyeken. A tegnap volt a rablás legalizálása, a maffia átmosta a pénzt, ami immár patyolatfehér, viszont számunkra örökre szaga lesz, de mégis cseszhetjük. Más összefüggések is föltárultak azonban, mert ennek már híre van.
Hogy maffiáról beszélünk, az nem öncélú dehonesztálása a NER-nek, hanem a lényege maga, amiről már tanulmányok is születtek. Most pedig – jó hírünket messze víve a nagyvilágban – az Európai Parlamentnek készülnek panaszt tenni kies tájékunkon működő külföldi cégek arról, miként noszogatja őket Orbán országa, hogy a cégüket adják át a haveroknak, s ha ezt szépszerével nem akarják, milyen módon vegzálja, próbálja ellehetetleníteni őket a hatalom a hatóságaival (NAV és egyebek). De erről magyar cégek is be tudnának számolni, csak nekik nincsen hol Polttal és Pintérrel Orbán oldalán az ország.
Nem jönnek az uniós pénzek – egyre inkább úgy néz ki, nem is jönnek soha -, a hordát azonban etetni kell, a módszerek tehát durvulnak. Viszont be kell látnunk, kicsi és szegény ország vagyunk, nincs erőforrásunk száz oligarchát és tízezer NER-lovagot, lovaginát a végtelenségig etetni, s innen nézvést lehet olyan reményünk, hogy ezek előbb-utóbb egymást fogják fölfalni, de most még nem látszik eljönni ez az idő. Ha az utolsó garast is, de azért kipréselik belőlünk a pénzt, hiába mondja már például Cser-Palkovics, ’Fehérvár fideszista polgármestere, hogy az nem megy, a városát agyonadóztatják. Ha sokat ugrál, majd lecserélik.
S ha már itt tartunk, az adóknál, arról viszont egyáltalán semmilyen hír nem jött tegnap, hogy a súlyos milliárdokat osztalékként zsebre tevő oligarchákra bármilyen extraprofitadó ki lenne vetve. Míg viszont másokra nem is a nyereség, hanem az árbevétel alapján róják ki ezt, s ha emiatt fölhorgadnak – lásd Ryanair -, akkor még százmilliós büntetést is a nyakukba sóznak, hogy megtanulják, hol lakik az úristen. Mi tudjuk, a Karmelitában, ott szövögeti omló álmait, amelyekből párat meg is oszt a nagyvilággal... Utalgatások, üzenetek formájában, amit már régebben is elkezdett, amikor az osztrák vircsaftot akarta megszüntetni...
