Szerző: STUMPF ISTVÁN
2023.04.08.
2023. április 8., szombat
„A VEZETŐ KRITIKÁTLAN MAGASZTALÁSA SEM AZ EGYHÁZBAN, SEM A POLITIKÁBAN NEM VEZET JÓRA” – A PÁPALÁTOGATÁS HÁTTERE
VÁLASZ ONLINE
Csalódniuk kell azoknak, akik szerint a Vatikán számára kiemelt jelentőségű a magyarsággal ápolt viszony – Görföl Tibor teológussal, a Vigília főszerkesztőjével és Koronkai Zoltán jezsuita szerzetessel beszéltük át, amit a közelgő pápai látogatás hátteréről tudni érdemes. Ha a magyar kormány önnön „békepártiságának” alátámasztására használná a pápát, az mindenesetre bajosan fog menni: a Vatikán álláspontja szerint a fegyveres harc az orosz megszállók ellen indokolt. Közben nemhogy hazánk, de már Európa sincs a legfontosabb területek között egyházpolitikai szempontból. Vajon a németek kiválnak a katolikus anyaszentegyházból? Miért ragaszkodik Róma még mindig egyes szexualitással kapcsolatos ószövetségi elvekhez, miközben más előírásokat gond nélkül figyelmen hagy – akár még az Újszövetségből is? Mekkora ezen tiltások jelentősége a húsvét fényében? Nagyszombati nagyinterjú...
200 MILLIÓ FORINTBA KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK A KALÁCS, AMIT ORBÁN KÉT UNOKÁJA KAPOTT HÚSVÉTRA
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.04.08.
A családbarát Orbán-kormány nem sajnál semmit az Orbán-családtól: fél évvel ezelőtt 207,9 millió forintos állami támogatást kapott az a Vál-Völgye Pékség Kft., amelynek felcsúti boltjából vitte haza Orbán és két unokája a húsvéti kenyeret és kalácsot. A cég többségi tulajdonosa a Búzakalász 66 Kft., amelynek tulajdonosa a Talentis Agro Zrt., amelynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc, aki pedig Orbán Viktor tulajdona, ami azt jelenti, hogy a pékség, ahova Orbán az unokáit vitte, a saját péksége. Nem csoda, hogy hátulról mentek be és fizetni sem kellett az igazi “gazdának”.
Az RTL Klub naivan feszegette, hogy papíron az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc, akinek alábecsült vagyona 480 milliárd forint, egy év alatt 25 milliárddal gyarapodott, miért kap az államtól, az adófizetők pénzéből 207,9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást, amelynek részbeni forrása a “gonosz birodalma”, az Európai Unió (amelynek támogatásait ilyen gondos kezekkel osztják ki Orbán Viktor családja, strómanjai és oligarchái között). A költői kérdésre nincs válasz, illetve az a válasz, hogy “mi kapjuk, ne csak a legtöbbet, hanem mindent”. Ez a fejlődés.
Az ugyancsak Orbán Viktor érdekeltségébe tartozó Hernádi Zsolt MOL-vezér érdekeltsége, a Grand Hotel Esztergom, az Orbán Viktor strómanjának tulajdonában levő Vál-Völgye Pékségből veszi a pékárut, mert annak nincs párja. Orbán Viktor pékségének nem kell aggódnia, hogy kap-e megrendelést. A Grand Hotel Esztergom a világ első magán luxusszállodája, amelynek építési költségeit nagyrészt az állam fizette: 2,8 milliárd forintot kaptak az adófizetők pénzéből vissza nem téríténdő támogatás formájában.
A pénzt a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) adta a Kisfaludy-pályázat leple alatt. A Magyar Turisztikai Ügynökség viszont Orbán Ráhel érdekeltsége, az ő strómanja (a barátnője) a vezérigazgató-helyettes, az egész ügynökség pedig Orbán Ráhel turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásának korrdinálására és támogatására jött létre, és azzal került be a hírekbe, hogy mindenféle szakmai grémium nélkül osztja az állami százmilliókat fű alatt...
Szerző: Amerikai Népszava
2023.04.08.
Az RTL Klub naivan feszegette, hogy papíron az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc, akinek alábecsült vagyona 480 milliárd forint, egy év alatt 25 milliárddal gyarapodott, miért kap az államtól, az adófizetők pénzéből 207,9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást, amelynek részbeni forrása a “gonosz birodalma”, az Európai Unió (amelynek támogatásait ilyen gondos kezekkel osztják ki Orbán Viktor családja, strómanjai és oligarchái között). A költői kérdésre nincs válasz, illetve az a válasz, hogy “mi kapjuk, ne csak a legtöbbet, hanem mindent”. Ez a fejlődés.
Az ugyancsak Orbán Viktor érdekeltségébe tartozó Hernádi Zsolt MOL-vezér érdekeltsége, a Grand Hotel Esztergom, az Orbán Viktor strómanjának tulajdonában levő Vál-Völgye Pékségből veszi a pékárut, mert annak nincs párja. Orbán Viktor pékségének nem kell aggódnia, hogy kap-e megrendelést. A Grand Hotel Esztergom a világ első magán luxusszállodája, amelynek építési költségeit nagyrészt az állam fizette: 2,8 milliárd forintot kaptak az adófizetők pénzéből vissza nem téríténdő támogatás formájában.
A pénzt a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) adta a Kisfaludy-pályázat leple alatt. A Magyar Turisztikai Ügynökség viszont Orbán Ráhel érdekeltsége, az ő strómanja (a barátnője) a vezérigazgató-helyettes, az egész ügynökség pedig Orbán Ráhel turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásának korrdinálására és támogatására jött létre, és azzal került be a hírekbe, hogy mindenféle szakmai grémium nélkül osztja az állami százmilliókat fű alatt...
A KÍNAI ÁLLAM NEM SZERETI, HA MEGÍRJÁK RÓLA A KELLEMETLEN IGAZSÁGOT
24.HU
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2023.04.08.
Desmond Shum 1968-ban született Sanghajban egy szerény körülmények között élő családban, hogy aztán hosszas és kitartó munkával Amerikában szerezzen diplomát. A kamaszkorát Hongkongban töltő férfi az egyetem után visszatért ebbe a lüktető városállamba, majd a 90-es években a nyugati pénzek Kínába áramlásának kezdetekor áttette székhelyét Pekingbe. Feleségével – aki egy időben az akkori kínai miniszterelnök feleségének bizalmasa volt – egyre sikeresebb lett a vállalkozásuk, ám ehhez politikai kapcsolatok is kellettek. 2017-ben aztán nejét pekingi belvárosi irodájából elvitték a hatóságok, hogy aztán négy évig senki se tudja, hol van. Desmond Shum ekkor már Londonban élt, és azóta nem is járt Kínában. 2021-ben könyvet írt szülőhazája korrupt üzleti és politikai világáról. Vele beszélgettünk.
Desmond Shum és felesége, Whitney Duan, ingatlanfejlesztőként gyümölcsöző cégbirodalmat építettek ki, köszönhetően annak a néhány évig tartó időszaknak, amikor Kínában átmenetileg lazítottak a magáncégeket gúzsba kötő béklyókon. A sikeres működéshez azonban továbbra is szükség volt politikai kapcsolatokra is, és ebben Whitney igen tehetséges volt, tekintve, hogy egy időben az akkori kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao feleségének bizalmasaként tevékenykedett.
A személyes tényezőkön kívül azonban nem lehetett elvitatni a politikusoknak és tisztviselőknek juttatott kenőpénzek jelentőségét sem,amely nem csak készpénzt jelentett, hanem drága ajándékokat, luxusórákat, luxusautókat, vagy európai kiruccanásokat is. Shum és felesége ezt a rendszer velejárójának, illetve befektetésnek tekintette, amely majd visszahozza az árát a jövedelmező ingatlanprojektekben...
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2023.04.08.
Desmond Shum és felesége, Whitney Duan, ingatlanfejlesztőként gyümölcsöző cégbirodalmat építettek ki, köszönhetően annak a néhány évig tartó időszaknak, amikor Kínában átmenetileg lazítottak a magáncégeket gúzsba kötő béklyókon. A sikeres működéshez azonban továbbra is szükség volt politikai kapcsolatokra is, és ebben Whitney igen tehetséges volt, tekintve, hogy egy időben az akkori kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao feleségének bizalmasaként tevékenykedett.
A személyes tényezőkön kívül azonban nem lehetett elvitatni a politikusoknak és tisztviselőknek juttatott kenőpénzek jelentőségét sem,amely nem csak készpénzt jelentett, hanem drága ajándékokat, luxusórákat, luxusautókat, vagy európai kiruccanásokat is. Shum és felesége ezt a rendszer velejárójának, illetve befektetésnek tekintette, amely majd visszahozza az árát a jövedelmező ingatlanprojektekben...
JÓL SEGÍTENI
A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.04.07.
Mindig újra és újra felbukkanó történet nálunk a támogatások, adományok kérdése. Mi a rendszerünkben, amit a probléma-értelmezés után felállítottunk, a közösséggel együtt szabályozni kezdtük ezt a területet is. Kimondták (nem mi, hanem ők), hogy az nem jó, ha mindenkinek, aki azt mondja, ő rászoruló, “jár” a segítség. Olyan segítségnyújtási rendszert működtessünk, ami aktivitáshoz, akarathoz, elmozduláshoz köti a támogatást. Különben nem lesz igazságos.
Ezért mi egy közösségfejlesztési alapú, un. fejlesztő segítségnyújtást végzünk, ami a változásokat támogatja, az elmozdulást a tervezhető életstratégiák felé. Ami nem ebbe az irányba mutat, hanem pl. a fekete zónában épített túlélési stratégiák felé, ott nem adunk támogatást, lehetőségeinkhez mérten próbáljuk nehezíteni ezeket az utakat, míg a másikat könnyebbé tenni.
Fontos része az is, hogy nem egyéni, egymástól elszigetelt segítséget adunk, hanem közösségi szinten próbálunk egy értékrendet megszilárdítani, ami segít az egyénnek is. A közösség ugyanis formál, és biztonságot is ad. Útmutatást, lelki megerősítést. Egyénileg mindenki a saját érdekét nézi, de a közösségben az egyéni érdekek ütközhetnek, és ha van egy “íratlan etikai kódex”, ami megerősítéseket ad, vagy elhatárolódásokat, az sokkal inkább előremutató, változást erősítő történet. Ebben hiszünk, így működünk, még, ha pontosan tudjuk, ez hosszabb út, később hoz sikert, de biztosan tartósabban épül be.
Így nálunk nincsenek “fű alatti” segítségnyújtások, “mutyizások”, minden nyilvános a közösség számára. Már csak azért is, mert előbb-utóbb minden kiderül a faluban, ezt pontosan tudjuk, előttünk sem marad semmi titokban. Szóval, ennek a kockázatát sosem vállaljuk be, mert lerombolná azt, amit eddig sikerült felépíteni.
Stabil, de mindig újraértelmezett szabályrendszer alapján működtetjük tehát ezt az egészet, épp a múlt hónapban tárgyalták újra a közösségi foglalkozásokon az adományosztás elveit is, és ez alapján osztottunk az ünnep előtt is élelmiszercsomagokat.
Ez a mi elvünk, utunk, de mi sem így kezdtük. Az első évben mi is adtunk, annak, aki kért… és épp a formálódó közösség hatására kezdtük el kialakítani a szabályokat, velük. Ennek már több mint 13 éve, és egyre jobban működik.
Ehhez azonban az kellett, hogy megértsük a hatásokat, megtaláljuk a tanult tehetetlenségből elmozdító beavatkozásokat, számukra is érthetővé tegyük a szándékokat, és átláthatóan, “védhető szempontokkal” végezzük ezt a munkát. Ez így kereknek is tűnhet…de most jön a “de”.
A támogatásokat adományokból fedezzük. Sok civil adományozó van mellettünk, akiknek egy része (és ezt tiszteletben kell tartanunk), nem elégszik meg azzal, hogy az alapítvány számlájára utal kisebb-nagyobb, egyszeri- vagy rendszeres támogatást. Mert ő úgy működik, hogy konkrét gyereknek akar adni, konkrét családnak, leginkább az ő szabályai szerint, ha kell, akár minket megkerülve.
Mert így érzi biztosan a támogatása hasznosulását, és vannak, akiknek a visszacsatolás is csak így tiszta, csak így átlátható. Mert ő nem az alapítvány fejlesztő munkáját akarja támogatni, hanem azt a gyereket, aki az ő támogatottja.
Ez nekünk nagy többletmunkát ad. Ha “csak” tőlünk kérnek támogatandó gyereket, akkor ez a könnyebb eset. Mert 17 településen dolgozunk, bár nincs kapacitásunk arra, hogy a teljes esélyteremtő modellt vigyük minden településen, közösségfejlesztéssel, így a toldi modellnek elemei alkotnak szabályt máshol, nem az egész struktúra. Vagyis a többi településről tudunk ajánlani gyereket, családot, bár igyekszünk itt is kérni, hogy mi szervezhessük meg a segítségnyújtást, a mi gyakorlatunknak megfelelően. Nem szeretnénk pl. odaadni a pénzt, mert tudjuk, hogy az pillanatok alatt elmegy, és a következő héten a gyerekgyógyszerre már nem lesz forrásuk, és megint hozzánk fordulnak. Bármikor jöhet olyan krízishelyzet, amikor segítenünk kell, és ha az adott családnak van félretett támogatása, akkor ebből gyorsan megoldható.
Egyébként sem a pénz odaadása a legjobb megoldás sosem. Inkább közösen megoldani, összehozni, ledokumentálni, hogy később is visszakereshető legyen, ha valami miatt az “igazságosságot” igazolni kell. Mert a krízishelyzeteknek hamar sajátja lesz a kétségbeesett indulat is, és azt is meg kell tanulni kezelni. Nekik is és nekünk is. Ilyenkor bizony jól jönnek a tények, és az előre megismert szabályok.
Vannak viszont, akik egy-egy fotó, riport, vagy épp egy általam leírt történet alapján döntenek, ők ezt, vagy azt a gyereket, családot szeretnék támogatni. Ilyenkor nem mi keressük meg azt, akinek a támogatását a környezete jól viseli, védhető szempontokkal, hanem ők választanak, és nekik nem érdekes a család beágyazottsága a közösségbe. Úgy gondolják, nekik ezzel nincs dolguk, ők küldik a támogatást, mi adjuk oda a családnak, vagy vegyünk rajta valamit, élelmet, édességet, játékot a gyerekeknek.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mert valakinek meg kellene magyarázni a testvérnek, szülőknek, nagycsaládnak, szomszédnak, utcabelinek, hogy miért ők kapnak, és más miért nem? Sokszor szívesen odahívnám egy-egy ilyen, indulatokkal teli egyeztetésre azt, aki a támogatásnak ezt a formáját hiszi jónak. És ha még ez sem győzi meg, kövessük még a történetet tovább, mert konfliktusok sora lesz még belőle, a felnőttek és a gyerekek között is, akár tettlegességig fajulva.
Mégis mit mondhatnánk, hogy ő miért kap és a másik miért nem? Hogyan lehet ezt megértetni a gyerekkel, és a szülőkkel, akik a nyomorúságban nem jutnak hozzá a biztonságos életet jelentő alapszükségletekhez sem, nemhogy az ajándékokhoz?
Nem tudom, hogyan lehetne azt a fajta bizalmat általánossá tenni, ami azért nekünk a legtöbb esetben már sikerült: mi minden támogatást az esélyteremtő munkára fordítunk. Ha valaki “címkézi”, akkor azt mi “címkézve” kezeljük, ha családonként, gyermekenként, akkor úgy, ha konkrét célként, akkor úgy. Nyilván ehhez olyan világ kellene, ahol bízunk egymásban, és ahol egy ilyen ügyben, mint a gyerekszegénység, magunkat is el tudjuk helyezni. Támogatóként is.
De nehéz ez, mert a világ nem erre halad.
Azt kellene talán elfogadni, hogy a szegénység, a leszakadás mindig csak a társadalmi beágyazottságában értelmezhető történet. És ebben annak nagyobb tudása van, aki része ennek a beágyazottságnak, segítőként, mint az, aki távolról segíteni szeretne. Talán nekem is többet kellene írnom erről, mert jól segíteni nem egyszerű. Még nekünk sem, akik a terepen vagyunk. Hát még annak, aki nem értheti ennek a világnak a hatásait.
És most a végére egy pozitív történet, a fejlesztő segítségnyújtás igazolására. Egy családról, akikkel régóta dolgozunk már. Maga a sztori tipikus: be nem fizetett villanyszámla-csekkek, a felszólítások figyelmen kívül hagyása, a védendő fogyasztói státusz elmulasztása, végül, a szolgáltató kikötötte a villanyt. Sötétség, gyertyával világítás pár napon át, segítségkérés, fizessük be, nem tudnak villany nélkül élni, beteg van a családban, stb. Egyeztetés, részleges segítség-felajánlás, a hivatalos lépések megmutatása, edukálás. A végén pedig önálló (!) intézkedés, 30 napon belül még lehetséges volt, szerdán már világított a lámpa…Megvan a védendő státusz is, ami fontos biztonságot ad. Sikertörténet. Ha kifizetjük, biztosan nem így alakul. Így viszont saját felelősségüket is értelmezve jutottak el idáig. Büszkék is vagyunk rájuk.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.04.07.
Ezért mi egy közösségfejlesztési alapú, un. fejlesztő segítségnyújtást végzünk, ami a változásokat támogatja, az elmozdulást a tervezhető életstratégiák felé. Ami nem ebbe az irányba mutat, hanem pl. a fekete zónában épített túlélési stratégiák felé, ott nem adunk támogatást, lehetőségeinkhez mérten próbáljuk nehezíteni ezeket az utakat, míg a másikat könnyebbé tenni.
Fontos része az is, hogy nem egyéni, egymástól elszigetelt segítséget adunk, hanem közösségi szinten próbálunk egy értékrendet megszilárdítani, ami segít az egyénnek is. A közösség ugyanis formál, és biztonságot is ad. Útmutatást, lelki megerősítést. Egyénileg mindenki a saját érdekét nézi, de a közösségben az egyéni érdekek ütközhetnek, és ha van egy “íratlan etikai kódex”, ami megerősítéseket ad, vagy elhatárolódásokat, az sokkal inkább előremutató, változást erősítő történet. Ebben hiszünk, így működünk, még, ha pontosan tudjuk, ez hosszabb út, később hoz sikert, de biztosan tartósabban épül be.
Így nálunk nincsenek “fű alatti” segítségnyújtások, “mutyizások”, minden nyilvános a közösség számára. Már csak azért is, mert előbb-utóbb minden kiderül a faluban, ezt pontosan tudjuk, előttünk sem marad semmi titokban. Szóval, ennek a kockázatát sosem vállaljuk be, mert lerombolná azt, amit eddig sikerült felépíteni.
Stabil, de mindig újraértelmezett szabályrendszer alapján működtetjük tehát ezt az egészet, épp a múlt hónapban tárgyalták újra a közösségi foglalkozásokon az adományosztás elveit is, és ez alapján osztottunk az ünnep előtt is élelmiszercsomagokat.
Ez a mi elvünk, utunk, de mi sem így kezdtük. Az első évben mi is adtunk, annak, aki kért… és épp a formálódó közösség hatására kezdtük el kialakítani a szabályokat, velük. Ennek már több mint 13 éve, és egyre jobban működik.
Ehhez azonban az kellett, hogy megértsük a hatásokat, megtaláljuk a tanult tehetetlenségből elmozdító beavatkozásokat, számukra is érthetővé tegyük a szándékokat, és átláthatóan, “védhető szempontokkal” végezzük ezt a munkát. Ez így kereknek is tűnhet…de most jön a “de”.
A támogatásokat adományokból fedezzük. Sok civil adományozó van mellettünk, akiknek egy része (és ezt tiszteletben kell tartanunk), nem elégszik meg azzal, hogy az alapítvány számlájára utal kisebb-nagyobb, egyszeri- vagy rendszeres támogatást. Mert ő úgy működik, hogy konkrét gyereknek akar adni, konkrét családnak, leginkább az ő szabályai szerint, ha kell, akár minket megkerülve.
Mert így érzi biztosan a támogatása hasznosulását, és vannak, akiknek a visszacsatolás is csak így tiszta, csak így átlátható. Mert ő nem az alapítvány fejlesztő munkáját akarja támogatni, hanem azt a gyereket, aki az ő támogatottja.
Ez nekünk nagy többletmunkát ad. Ha “csak” tőlünk kérnek támogatandó gyereket, akkor ez a könnyebb eset. Mert 17 településen dolgozunk, bár nincs kapacitásunk arra, hogy a teljes esélyteremtő modellt vigyük minden településen, közösségfejlesztéssel, így a toldi modellnek elemei alkotnak szabályt máshol, nem az egész struktúra. Vagyis a többi településről tudunk ajánlani gyereket, családot, bár igyekszünk itt is kérni, hogy mi szervezhessük meg a segítségnyújtást, a mi gyakorlatunknak megfelelően. Nem szeretnénk pl. odaadni a pénzt, mert tudjuk, hogy az pillanatok alatt elmegy, és a következő héten a gyerekgyógyszerre már nem lesz forrásuk, és megint hozzánk fordulnak. Bármikor jöhet olyan krízishelyzet, amikor segítenünk kell, és ha az adott családnak van félretett támogatása, akkor ebből gyorsan megoldható.
Egyébként sem a pénz odaadása a legjobb megoldás sosem. Inkább közösen megoldani, összehozni, ledokumentálni, hogy később is visszakereshető legyen, ha valami miatt az “igazságosságot” igazolni kell. Mert a krízishelyzeteknek hamar sajátja lesz a kétségbeesett indulat is, és azt is meg kell tanulni kezelni. Nekik is és nekünk is. Ilyenkor bizony jól jönnek a tények, és az előre megismert szabályok.
Vannak viszont, akik egy-egy fotó, riport, vagy épp egy általam leírt történet alapján döntenek, ők ezt, vagy azt a gyereket, családot szeretnék támogatni. Ilyenkor nem mi keressük meg azt, akinek a támogatását a környezete jól viseli, védhető szempontokkal, hanem ők választanak, és nekik nem érdekes a család beágyazottsága a közösségbe. Úgy gondolják, nekik ezzel nincs dolguk, ők küldik a támogatást, mi adjuk oda a családnak, vagy vegyünk rajta valamit, élelmet, édességet, játékot a gyerekeknek.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mert valakinek meg kellene magyarázni a testvérnek, szülőknek, nagycsaládnak, szomszédnak, utcabelinek, hogy miért ők kapnak, és más miért nem? Sokszor szívesen odahívnám egy-egy ilyen, indulatokkal teli egyeztetésre azt, aki a támogatásnak ezt a formáját hiszi jónak. És ha még ez sem győzi meg, kövessük még a történetet tovább, mert konfliktusok sora lesz még belőle, a felnőttek és a gyerekek között is, akár tettlegességig fajulva.
Mégis mit mondhatnánk, hogy ő miért kap és a másik miért nem? Hogyan lehet ezt megértetni a gyerekkel, és a szülőkkel, akik a nyomorúságban nem jutnak hozzá a biztonságos életet jelentő alapszükségletekhez sem, nemhogy az ajándékokhoz?
Nem tudom, hogyan lehetne azt a fajta bizalmat általánossá tenni, ami azért nekünk a legtöbb esetben már sikerült: mi minden támogatást az esélyteremtő munkára fordítunk. Ha valaki “címkézi”, akkor azt mi “címkézve” kezeljük, ha családonként, gyermekenként, akkor úgy, ha konkrét célként, akkor úgy. Nyilván ehhez olyan világ kellene, ahol bízunk egymásban, és ahol egy ilyen ügyben, mint a gyerekszegénység, magunkat is el tudjuk helyezni. Támogatóként is.
De nehéz ez, mert a világ nem erre halad.
Azt kellene talán elfogadni, hogy a szegénység, a leszakadás mindig csak a társadalmi beágyazottságában értelmezhető történet. És ebben annak nagyobb tudása van, aki része ennek a beágyazottságnak, segítőként, mint az, aki távolról segíteni szeretne. Talán nekem is többet kellene írnom erről, mert jól segíteni nem egyszerű. Még nekünk sem, akik a terepen vagyunk. Hát még annak, aki nem értheti ennek a világnak a hatásait.
És most a végére egy pozitív történet, a fejlesztő segítségnyújtás igazolására. Egy családról, akikkel régóta dolgozunk már. Maga a sztori tipikus: be nem fizetett villanyszámla-csekkek, a felszólítások figyelmen kívül hagyása, a védendő fogyasztói státusz elmulasztása, végül, a szolgáltató kikötötte a villanyt. Sötétség, gyertyával világítás pár napon át, segítségkérés, fizessük be, nem tudnak villany nélkül élni, beteg van a családban, stb. Egyeztetés, részleges segítség-felajánlás, a hivatalos lépések megmutatása, edukálás. A végén pedig önálló (!) intézkedés, 30 napon belül még lehetséges volt, szerdán már világított a lámpa…Megvan a védendő státusz is, ami fontos biztonságot ad. Sikertörténet. Ha kifizetjük, biztosan nem így alakul. Így viszont saját felelősségüket is értelmezve jutottak el idáig. Büszkék is vagyunk rájuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)