Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2023.02.27.
Aki kicsit is figyelt a közéletre az elmúlt 10-15 évben, tudja: a Fidesz tiszta, offshore-mentes gazdaságot ígért, sőt még az Alaptörvénybe is beleírta, hogy „a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható”. Ehhez képest „polgárjogot” nyert a magántőkealap intézménye, amely az offshore összes visszataszító ismérvével rendelkezik – értsd: tulajdonosrejtegetés, adóoptimalizálás.
Kétségtelen, hogy a magántőkealap (private equity fund) nemzetközi térben is ismert cégforma; olyan entitás, amely esetében az üzleti döntéseket szigorúan profi alapkezelők hozzák, a befektetési jegyek laikus birtokosai – vagyis a végső haszonhúzók – pedig csendben várják az eredményeket. Csakhogy nincs az a piacgazdasági találmány, amit ne lehetne – eredeti rendeltetésével ellentétesen – oligarchikus rendszerek szolgálatába állítani.
Magyarországon 2016 óta sorra jönnek létre magántőkelapok, amelyeknél a regisztrált alapkezelőket strómanként tolják maguk előtt a bizniszeket ténylegesen vezénylő háttértulajdonosok.
Az ő kilétük a törvény erejénél fogva titkos (nemrég a Direkt36 azért megtalált néhány érintettet), sőt számos pénzügyi előny is jár a szolgálataikért: a magántőkealapok sem társasági, sem helyi adót nem fizetnek, sőt, addig nem kell semmilyen közteherrel bíbelődni, amíg nem ér el pozitív hozamot, kimutatható nyereséget a befektető.
Írásunk élesítésének pillanatára a jegybank nyilvántartása szerint 123 ilyen titkos pénzeszsák lett az országban (két éve még harmadennyi volt), s mint alább kiderül, ebből 53 darab felett Tiborcz István és Mészáros Lőrinc, illetve az ő bizalmas körük őrködik. Ám immár nemcsak ők, hanem a másodvonal is aktivizálódott; tulajdonképpen nem is számít igazi NER-potentátnak, aki nem kezel legalább egy-két magántőkealapot – de erről a „jelenségről” majd írásunk második részében szólunk részletesen. Most inkább arról, hogy miféle pénzeket „moshattak bele” ezekbe a törvény által titkosított kasszákba.
A G7 gazdasági portál egy éve 2 ezer milliárd forintra becsülte a magántőkealapok által felhalmozott vagyont. Ez azért megdöbbentő, mert ennyi pénzt egyszerűen nem lehetett kinyerni a túlárazott állami közbeszerzésekből, út- és vasútépítésekből, letelepedési kötvényes bizniszekből, koncessziós kaszinóüzemeltetésből. Hogy éreztessük a 2 000 000 000 000 forint nagyságát, ideidézzük korábbi számításunkat: a legnagyobb magyarországi tenderkirály, a sztrádaépítő Duna Aszfalt feje, Szíjj László a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után lezárt üzleti években összesen mintegy 181 milliárd forintnyi adózott eredménytömeget produkált. S ha ehhez hozzáadjuk cégcsoportjának tavalyi, egyelőre nem nyilvános adatait, esetében körülbelül 200 milliárdnyi „jutalomfalatról” beszélhetünk – s ez még mindig csak a tizede a G7 fenti becslésének.
Adódik tehát a kérdés: kik és honnan öntöttek ennyi pénzt ebbe a magántőkealap-hálózatba, amelyen a Nemzeti Együttműködés Rendszere nyugszik. Ahogy az alábbi gyűjtésből kiolvasható, autópálya-üzemeltető gigacégeket, bankholdingot, hagyományos és zöldenergia-konszerneket, irodaházak garmadát, turisztikai óriásfejlesztéseket, szállodaláncokat, Andrássy úti palotákat, európai jelentőségű gabona-, illetve pulykafeldolgozó üzemeket, kereskedelmi médiumokat szerveztek már rá erre a legalább 2 ezer milliárd forintos talapzatra. Beszéltünk olyan „jólértesültekkel”, akik biztosra veszik, hogy orosz, kínai, esetleg „kipcsak” eredetű forrásokból is töltik e magántőkealapokat, ám mai tudásunk szerint ennél jóval egyszerűbb a képlet.
Arról van szó, hogy a fejlett magyar államkapitalista modellben a „magán” előtagú tőkealapokat is részben közpénzből pumpálják nagyra.
Alább kormányzati dokumentumokkal igazoljuk, hogy legalább 541 milliárd állami forint már megmozdult a Tiborcz- és Mészáros-klub, valamint az utánuk következők irányába – de vannak arra utaló nyomok, hogy a kiáramlás nagyságrendje ennél sokkal jelentősebb. Mindez nem jelenti azt, hogy a kiválasztottaké lesz (vagy lett) ez a tetemes közpénz. Azt viszont igen, hogy noha az állam adott esetben akár 70 százalékban is finanszíroz egy-egy tőkealapot, mégis teljes egészében átengedi a saját forrásai feletti rendelkezés jogát bizonyos magánszereplőknek. Akiknek így nem kell például hitelbírálaton átesniük, nem kell az évek során törlesztgetniük semmit, hanem – megtérülő projektek esetén – majd később kegyesen „részeltetik” az államot a maszek projektjeik hasznából. Hasonló a sztori a Vodafone-felvásárláshoz, ahol a kockázatok döntő részét az állam vállalja, de a menedzsmentjogot egyszerűen lepasszolta a NER-nek – az úgynevezett „nemzeti” politika legnagyobb dicsőségére...
