- Az orosz-ukrán háborúról való tájékozódás Magyarországon egy erősen polarizált színtéren zajlik, ahol a két tábort a kormánytól független és a kormánypárti médiabirodalomhoz tartozó hagyományos médiumok szervezik.
- Az ellenzéki térfélen a mainstream média jelenti legfőbb tájékozódási pontot, ennek kihívójaként jelennek meg - a mainstream nyilvánosságtól elkülönülve - a kormányellenes propagandakiadványok, amelyeknél az orosz-ukrán háború híreit az Orbán-rendszer elleni kritika eszközeként használják.
- Egyes médiumok az ellenzéki és kormánypárti térfél között helyezkednek el, mint például az Index.hu, a Portfolio vagy a 168 Óra.
- A KESMA- és a közmédia szervezi a hálózat ellentétes pólusát, amelyek hasonló közönséget vonzanak, mint a szélsőséges, anonim szereplők által üzemeltetett webszájtok. Szintén a kormánypárti színtérrel átfedésben jelennek meg a nyíltan oroszpárti szereplők és az orosz-ukrán háborút kiemelten követő blogok és vlogok...
Ha Orbán tényleg békét akar, akkor nagyon egyszerű dolga van, miután csókos puszipajtás viszonyban van Putyinnal. Szólítsa fel Putyint, hogy fejezze be a gyilkolást, vessen véget a háborúnak, amit ő maga indított, és takarodjon haza Ukrajnából. Azonnal béke lesz, mert az ukránok és a "Nyugat" nem fog utána menni Oroszországba harcolni. Ez a béke egyetlen útja, hogy a támadó fél, aki a mai napig harcol és nem hajlandó abbahagyni, kivonul az általa megszállt területekről, és elhagyja az idegen országot, ahova betört, ahol népirtást folytat és amit lerombolt.
De mit is mondott Orbán? A Fidesz-KDNP legnagyobb és legveszedelmesebb ellenségeit számba véve a harmadik helyre sorolt ördögi ellenségről imigyen emlékezett meg: "…a nemzetközi spekulánsok, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni. Ők pénzelik a dollárbaloldalt, emblematikus alakjuk Soros György…"
Szép, veretes mondat, dallama, hangolása, ritmikája, utózöngése régről ismerős, mondhatni örökzöld és slágergyanús. Egy időben, az I. világháború környékén egy egész ország ennek a dallamát fütyörészte, mindössze egyetlen helyen tért el az akkori szöveg a mostanitól: a "nemzetközi spekulánsok" jelzős szerkezet helyett az éppen aktuális tömegízlést célba véve egyértelműbben igyekezett rámutatni a textus az "internacionalizmus" legfontosabb korabeli szerkezeti elemére, ennélfogva akkoriban kizárólag "zsidó spekulánsokat" volt szokás fölemlegetni és az érzékiség kedvéért különféle újságok felületein a megszokott ikonográfia szerint azonmód vizuálisan láthatóvá tenni, a mondat többi része abszolút azonos módon lüktetett és zengedezett a mostanival, legfeljebb még azzal a parányi különbséggel, hogy akkoriban nem Sorost, hanem a Rothschildokat volt szokás és kötelező – miheztartás végett, s a félreértéseket elkerülendő – emlegetni, ma viszont a korszerűség, s a méltán elvárt up-to-date jelleg Soros nevének használatát követeli meg.
Aztán alig ért véget a II. világháború, Magyarországon újabb gyilkos pogromok (Kunmadaras, Miskolc, stb.) jelezték, hogy a panel élt, él és élni fog, s a zsidó spekulánsok, feketézők és árdrágítók változatlanul itt bujkálnak köreinkben. Kicsivel később, az ötvenes évek béketáborának harci lendületében a mondat, mint afféle jól felhasználható, semmiféle fárasztó gondolkodásra nem kényszerítő, ám annál könnyebben dalolható panelként újra a hazai slágerlista élére került, alkalmazkodva az akkori (és mostani) Nagy Barát igényeihez, a „zsidó” szót visszafogott tartózkodással mellőzve, s az egykori jellegzetes kiábrázolások helyébe most a Coca-Cola mámorban fetrengő, kubai szivart pöfékelő, s az amerikai zászló színeiben és elemeiben pompázó viseletbe bújtatott Uncle Samet vizionálva.
Ma pedig ismét Soros és a „nemzetközi spekulánsok”.
Panelnépnek szeretnek látni bennünket a mindenkori kormányaink, nagyságos és kegyelmes uraink és elöljáróink, amint kimért eleganciával begördülnek a füredi hotel elé, föl-le sétálgatva, az egész nemzet roppant súlyát vállukon cipelve, araszolva a hotel üvegfalától az üvegfaláig, kíváncsi fotósoknak önmaguk fontoskodó látványát kínálva, tekintetüket ugrásra készen a telefonhívásilag elfoglalt nagyfőnök kontúrjára függesztve, gondterhelten, maguk is mind, kivétel nélkül a telefonjukat megvillantva, egyenmozdulattal marokra szorítva, fülekre rálapítva, barázdáktól szántott homlokkal, a régi panelek leporolói és újrahasznosítói. Ezek emitt már egy új panel legyártására is alkalmatlanok, üresfejű, ötlettelen, gondolattalan second-hand shoposok, lopott árucikkekkel, lopott dallamokkal és lopott ritmusokkal házaló társaság.
Ám továbbra is kitartóan bíznak abban, remélik, s számítanak rá, hogy az ismételten eljátszott, eldanolászott panelslágert változatlanul sokan kedvelik és ismerik.
Vagy ha mégsem, akkor majd maguk gondoskodnak arról, hogy az ország újra megismerje a régi dallamokat, az ő hangszerelésükben és a saját dizőzeik tolmácsolásában.
Evergreen-hatalom.
