Guruló dollárok, befenyegetett vállalkozók, aktatáskában hurcolt, mackóban tartott húszezresek - így zajlik a pártok finanszírozása, gyakorlatilag a rendszerváltás óta, a maffiaszerű működést nemrég a Szabad Európa cikksorozata ismertette érintettek tucatjainak elmondása alapján. Ma este a szerzőt, Kerényi Györgyöt kérdezzük a részletekről: a Simicska-Puch aranykorról, a jelenidőről, kormányról, ellenzékről és titkosszolgákról, arról, hogy hogyan lehetne civilizáltabbá tenni a szabályozást, de miért nem érdeke ez senkinek.
A lap korábbi, 3 részes cikksorozata után a Társadalmi Riport 2022-es kiadványa is külön fejezetben (pdf) foglalkozik az uniós támogatások hazai hasznosulásával. A szerzők számításai szerint az egy foglalkoztatottra jutó GDP változása az EU27-országok átlagához képest 2010 és 2020 között 2,3 százalékkal romlott hazánkban, miközben az ebből a szempontból éllovas Romániában 30,8 százalékkal nőtt. Az uniós támogatások nem tudták a Magyarországon belüli fejlettségi különbségeket csökkenteni.
Egy új törvény nyomán február végéig ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy visszakérjenek egykori ingatlanokat. Köztük olyanokat is, amelyekről korábban talán megfeledkeztek, vagy amelyeket azért nem kértek vissza, mert azt gondolták, nem lenne elegendő anyagi és személyi kapacitásuk a fenntartásukra, működtetésükre. Az egyházak olyan állami, önkormányzati épületek tulajdonjogára is bejelenthetik igényüket, amelyeket el sem vettek tőlük, mivel soha nem is voltak a birtokukban.
Évi tízmilliárd forintot fizet az állam a vagyonkezelő alapítványok működésére, ebből kétmilliárd jut a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjára, vagyis a kurátorok átlagosan havi egy-másfélmillió forintot keresnek. Bár az alapítványi célok között szerepel a hátrányos szociális helyzetű vagy a kiemelkedő eredményt elérő hallgatók támogatása is, csupán néhány helyen írtak ki a kuratóriumok ösztöndíjprogramot, de még ott is jóval kevesebbet költöttek erre, mint az alapítványi vezetők javadalmazására.
A szovjet hírszerzésnek dolgozott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az 1970-es években, amikor Svájcban élt – áll a svájci rendőrség titkosítás alól feloldott és a sajtó számára hozzáférhetővé tett archívumaiban. A Le Matin Dimanche és a Sonntagszeitung című svájci lap által idézett, az 1970-es években írt rendőrségi dokumentum szerint a “Kirill őexcellenciája” (Monsignore Kirill) néven említett pátriárka “a KGB-hez tartozik”. Kirill az 1970-es években a moszkvai patriarkátust képviselte az Egyházak Világtanácsának (WCC) genfi székhelyén, és a svájci rendőrség szerint Mihajlov fedőnéven az volt a feladata, hogy befolyásolja a szervezetet.
Mindeddig 9 milliárd 868 millió 125 ezer 988 forintba került a kormány szankcióellenes nemzeti konzultációja – számolt be róla Facebookon Kassai Dániel XVIII. kerületi független önkormányzati képviselő. A politikus a Miniszterelnöki Kabinetirodától kérte ki az adatokat. A kormány hirdetésekre tavaly októbertől 7 milliárd 142 millió 629 ezer 929 forintot költött, a konzultációs ívek postázási és nyomdaköltségei pedig további 2,7 milliárd forintot tettek ki. A konzultáció eredményességét hirdető plakátkampány költségei ráadásul még nincsenek is benn a fenti összegekben...
KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR 2023.02.11.
Orosz előrenyomulás a háborúban, amely "az autokrácia és a demokrácia között is dúl" egy Nobel-békedíjas szervezet képviselője szerint, oktatásügyi konferencia tankerületek nélkül és meenkültügy az Európai Unióban – ezek voltak a Hetes Stúdió témái.
A határvédelem megerősítése, őrtornyok, szigorú ellenőrzés, talán még kerítések is, bár ez nem biztos – az uniós csúcs a gyorsított és méltányos menekültügyi eljárások mellett erről, és a kibocsájtó országokkal sokkal keményebb tárgyalásokról is döntött. Átfogó menekültügyi jogszabály még mindig nincs. Lattmann Tamás nemzetközi jogászt kérdeztük.
Az ukrán erők nagyon nehéz helyzetben vannak a Donbaszban, fogalmazhatunk úgy is, hogy vesztésre állnak, bár az orosz előrenyomulás még nem nevezhető gyors és elsöprő offenzívának. Kijev szerint márciusra el kell érniük a donyecki és luhanszki közigazgatási határokat. A nyugati technika ukrán használatára még várni kell. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője segített áttekinteni a helyzetet.
"Sajnálom, hogy a magyar kormány nem segíti az ukránok harcát az autokrata Putyin ellen, mert ez a háború nemcsak Oroszország és Ukrajna között dúl, hanem az autokrácia és a demokrácia között is" – nyilatkozta rádiónknak a Nobel-békedíjat tavaly elnyert ukrán Polgári Szabadságjogokért Központjának igazgatója, Oleksandra Matviichuk. Csernyánszky Judit interjúja.
Hiába kaptak meghívást, a tankerületi központok vezetői nem jelentek meg a tanszabadság és az iskolai autonómia visszaállításáról szóló konferencián, amelyet az Oktatáspolitikai Műhely rendezett. A pedagógus szakszervezetek mellett viszont a vitán számos pedagógus és önkormányzati képviselő is részt vett. Bodnár Barna összefoglalója.
A második órában szokás szerint megbeszéltük a hetet: vendégünk volt Dévényi István, a Magyar Hang munkatársa és Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese.
Hamvas Béla egy esszéjében azt ajánlja, hogy ha egy „intelligens európai” idegen ország határára érkezik, a vámvizsgálat után az első útjába kerülő bennszülöttől haladéktalanul kérdezze meg, hogy „(...) mi az, amit önök itt most hazudnak?” (Lásd Hamvas: Óda a huszadik századhoz, in: Speak easy, Medio Kiadó, 2022, 7. o.)A „kulcshazugság” ismerete megkönnyíti az ország jogrendjéhez, szokásaihoz való alkalmazkodást, az utazó nem esik abba a hibába, hogy gyanútlan gyerek módjára hitelt ad a fogadó állam alkotmányában olvasható és a kormányzat vezetői által hangoztatott hamisságoknak. Ha Hamvas 2023-ban tájékozódna Magyarországon, hamar kiderítené, hogy ma a „béke” szó négy betűje sűríti magába a legvaskosabb valótlanságokat, de a „brüsszeli szankciók” és a „dollárbaloldal” kifejezések is a kormányzati propaganda rendszeralkotó hazugságai közé tartoznak.
Napjainkban az akkumulátorgyár-beruházások nem pusztán a kormányközeli oligarchák extraprofit iránti elkötelezettségét szemléltetik, de azt is megmutatják, miként szűnik meg Orbán autoriter államában az önkormányzatok autonómiája. Az Alaptörvény hatályos szövege még azt deklarálja, hogy „Magyarországon a helyi közügyek intézése és a helyi közhatalom gyakorlása érdekében helyi önkormányzatok működnek”. (Lásd az Alaptörvény 31. cikk [1] bekezdését.) Az önkormányzati törvény is magabiztosan állítja, hogy „[a] helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot”. (Lásd a 2011. évi CLXXXIX. törvény 2.§-át.) A „helyi közakarat” érvényesítése azonban feltételezi, hogy Göd, Miskolc, Nyíregyháza vagy Debrecen lakosainak érdemi beleszólásuk legyen, amikor életfeltételeikről, az egészséges környezethez való jogukról döntenek. Ahogyan a fővárosi polgárok többségi véleménye se lenne mellőzhető a Városliget „turistaipari” centrummá formálásakor vagy a ferencvárosi (újkínai) telkek beépítésekor. Az elmúlt évtized megtanított minket arra, a Fidesz–KDNP–pártszövetség igen változatos eszköztárral biztosítja, hogy a fontosabb ügyekben ne helyben, hanem a központi hatalmat reprezentáló kormányhivatalok közvetítésével a kabinet vagy személyesen a miniszterelnök határozhasson.
A „jog” mindeközben tehetetlen, vagy éppen a rezsim szolgálójává vált...
Az, hogy a versenysport kiemelt jelentőségű a magyar politikában és a sikerek is a néplélek számára, nem új keletű jelenség. Az olimpiai éremtáblázaton már 1936-ban a harmadik helyen végzett Magyarország, aztán a második világháború után 1952-ben újra, és ezt mindkét politikai rendszer a saját sikerpropagandája részeként használta. A 90-es évek elején a rendszerváltozás teljesen felforgatta a sportéletet, de még olyan alapjai voltak, amelyekre lehetett építeni. A 2000 utáni években már rothadó létesítményekről, a meleg víz hiányáról írt a sajtó, az egykori stabil háttér rogyadozott az élsport alatt. 2010 után aztán minden megváltozott, pénz lett dögivel – csak a reális és őszinte értékelés maradt el.
2010 januárjában még a legerősebb ellenzéki párt elnökeként hívta meg a kormányzásra készülődő Orbán Viktort a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezetője, Schmitt Pál, hogy találkozzon a magyar sport elöljáróival. Orbán a kötetlen találkozón végighallgatta a gondjaikat, panaszaikat, és bár jegyzőkönyv nem készült róla, a visszaemlékezésből sok minden kiderült. A sportot már az 1998 és 2002 közti kormányzása alatt is szívügyének tekintő politikus előre jelezte a sportvezetőknek, hogy merjenek bátran álmodni, a területet stratégiai ágazatként fogja kezelni, amikor újra hatalomra jut. A szövetségek vezetői addig gyakran panaszkodtak arról, hogy szűkös körülmények között kell felvenniük a versenyt a világgal, a riválisok eközben jelentős támogatásokat kapnak. Orbán azt ígérte, most minden merész projektet, ami forráshiány miatt az asztalfiókban lapult, elő lehet szedni.
A választási győzelme után be is tartotta az ígéretét: 2011-ben előbb a fociakadémiák kaptak bőséges adófizetői támogatást, majd nemsokára a társaságiadó-kedvezményt kiterjesztették még négy sportágra, a vízilabdára, a kézilabdára, a kosárlabdára, a jégkorongra, később csatlakozott a röplabda is. A 2012-es londoni olimpia idején már tudott volt, hogy néhány sportágat kiemelten támogatnak a jövőben, a sportágak pedig versenyeztek, ki kerülhet be ebbe az elitbe. Először tíznél húzták meg a határt, végül 16 sportág részesülhetett a több tízmilliárdos támogatásból. A többiekről sem feledkeztek meg, de ott azért mások voltak a léptékek.
Rögzítsük is gyorsan, hogyan állt fel a sportági struktúra:
Az élsportban általános jólét következett 2013-tól, de a 2016-os olimpián csak négy sportág szerzett érmet, ami egyértelmű figyelmeztetés volt, hogy valami nem jól működik. A 2021-re halasztott olimpián az összkép jobb lett, nyolc sportág képviselői jöhettek haza éremmel Tokióból, de az atlétika, a torna, és az ökölvívás a tradícióihoz képest méltatlanul szerepelt, az atlétikában a legjobb tíz közé nem került magyar versenyző. Az evezésben a rengeteg pénz hatására sem mozdult meg semmi, a súlyemelés elsorvadt. Megjelentek viszont olyan sportágak, mint a vitorlázás, ami nem szerepelt kiemelt státuszban, mégis jól teljesített. Hogy a magyar sportban bajok vannak, mindenki tudta, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezetése, Kulcsár Krisztián elnökkel úgy tervezett egy hosszú távú, 2032-is szóló stratégiát alkotni, hogy részletes körképet készített, külsősök bevonásával...
Végtére is van abban valami megnyugtató, hogy az ellenzék erői éppen olyan állapotban vannak, mint ami a nyolcszáz napon túl gyógyuló tavalyi balesetükből következik. Szédelegnek, zavartan beszélnek, és ez nagyon is adekvát. Az volna a furcsa, ha rúdtáncolnának vagy sanzonokat énekelnének, még maguknak is letagadva az előzményeket. Hiszen a választás előtti befutóban ismerős elkövetők lekapcsolták a villanyt, lópokrócot dobtak az összekapaszkodás erőire, és összevissza pofozták őket, majd amikor ismét világosság lett, az útonálló fideszesek már a Holdról is látható vigyorral ünnepelték a győzelmet, lószaros lópokróccal a pártzászló helyén, így ez a szimbólum is a helyére került végre.
Az azóta is kóválygó ellenzék jobb híján egymást kezdte pofozni, mintha legalábbis a legjobb második helyezésnek volna bármi értelme az autokratikus ketrecharc műfajában. Nincs neki egy fia értelme sem. Így aztán jóérzésű liberális demokrata félve tekint bele az évértékelők sorába, ahol az MSZP fordulatot hirdet (mi azért megvárnánk ezzel az ellenzéki vertigo végét), a DK Orbán ellenzékét toborozza látványos korowai önelégültséggel, a Momentum lehazugozza a DK-t, közli, hogy „színtelen, szagtalan ellenzéki összefogással nem leváltható a NER” (megjegyeznénk halkan, a színes, szagos se garancia különösebben), valamint elmondja, hogy lehet más a politika, az LMP nietzsche-i parafrazeológiával kijelenti, hogy „az összefogás halott”, majd név nélkül odabök mindenkinek, aki árnyékkormányt, kontúrkormányt, spirituális vezetőt vagy sámánt üzemeltet, és egy megnyugtató hírt is közzétesz: a párt társelnökei nem indulnak az Álarcos énekes következő évadában. Pedig végig kellene ezt gondolni, ott legalább esélyük lenne. Jakab Péter, akár egy sötétben megforgatott D’Artagnan szintén mindenkinek odaszúr, és közli, „aki nem küzd az új választásért, annak ugyanaz a célja, mint a Fidesznek: kihúzni a parlamentben 2026-ig”. De biztos, ami biztos, nem kockáztatja meg a sovány pártkongresszust évértékelővel, inkább szervezetet épít, mert „a kormányváltáshoz nem még több beszéd kell, hanem még több ember”. Nem tudunk vitatkozni vele, de látunk némi hiátust a stratégiában. Orbán például notóriusan toporzékolva is követelhetne több békét az orosz agresszió helyett, de nem látnánk tisztán, hogyan is képzeli a nagyfőnök. Szerintünk sehogy, mert ha tudná, már rég elmondta volna. Na ugye. És ha már „na ugye”, a kormányfő ezzel az akadémikus felismeréssel bukta a reggelit Brüsszel vállára, amikor kiderült, az unió a határok megerősítését forszírozza. Miközben ez a tény semmilyen módon nem legitimálja egy elborult kurzus őrült illegális migránsozását, pláne hat évre visszamenőleg...
A Fidesz szavazói napjainkban már úgy működnek, mint a szektatagok, amit kimondott a vezér, az szent és sérthetetlen. Így reagált Herényi Károly a Hírklikk kérdésére, vajon a kommunikációs kormányzás győzelme-e az, hogy a fideszes szavazók többsége elégedett a 15 százalékos nyugdíjemeléssel. A korábbi MDF-es politikus szerint a helyzet ma rosszabb, mint a nyolcvanas évek végén volt, de mint akkor, most is a civil szervezetek, helyi csoportok, baráti társaságok lehetnek képesek ellensúlyozni a kormány médiatúlsúlyát azzal, hogy a környezetükben beszélnek arról, ami Magyarországon zajlik. Még hozzátette: az ilyen rendszerek önmagukat szokták felemészteni, s bár a vidékiek buborékban élnek, de az ilyen buborékok könnyen kipattannak.
A nyugdíjasokat érintő intézkedések megítélését is nagyon erősen befolyásolja a pártszimpátia – derül ki a a Publicus Intézet által a Népszavának készített felmérésből. Míg a Fidesz-KDNP szavazóinak a 67 százaléka megfelelőnek tartja a 15 százalékos nyugdíjemelés mértékét, az ellenzéki szimpatizánsok 79 százaléka nagyobb emelést várt volna a kormánytól. Érdekesség, hogy a kormánypártiak 5 százaléka egyenesen nagynak tartja az emelést.
Az e kérdésre adott válaszok némileg azért ellentmondanak annak, amit arról nyilatkoztak a megkérdezettek, vajon a megemelt összeg elegendő lesz-e arra, hogy a nyugdíjasok életszínvonala legalább a tavalyi szinten maradjon. A válaszadóknak ugyanis a 73 százaléka szerint a válasz erre a kérdésre a „nem” – igaz, a pártpreferenciák szerinti válaszok közötti szórás itt is tetten érthető, még ha nem is olyan nagy az eltérés. A választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 91, a bizonytalanoknak pedig 71 százaléka válaszolt ugyanis nemmel a kérdésre, miközben a kormánypárti szavazóknak csak a 40 százaléka nyilatkozott így. Ez utóbbiak körében az „igen” válasz 49 százalékos támogatottságot élvez...
Nem mindennapi szerzőpáros jegyzi a Robotmese címmel megjelent kötetet: ez Péterfy Gergely író és Nagy Ervin színművész közös mesekönyve.
A könyv történetét Nagy Ervin az Álarcos énekesben alakított robotfigura alapján, Péterfy Gergely íróval közösen dolgozta ki, főszereplője a kis Kék Lovag nevű robot, akinek azzal telik az élete, hogy “fel-alá rohangál egy hülye játékban”, míg ki nem szabadul onnan és útnak indul, hogy
a digitális térben végre megismerje a nagyvilágot.
Csakhogy ez a világ tele van kommentelő trollokkal, egymással gonoszkodó gyerekek üzeneteivel és fényképeivel, amit egy igazi digitális lovag bizony nem nézhet tétlenül! Merthogy a kis robot tényleg nem ismer lehetetlent, ha - elsősorban a cyberbullying miatt bajbajutott - kiskamaszokon kell segíteni. Ezzel azonban a gyűlölködő kommentek és trollok urának, Morius Netengornak a haragját is sikerül magára vonja, hiszen neki nem érdeke, hogy a hálózat békés hely legyen, az emberek pedig szeressék egymást - és a kis kék robotot. Morius pedig lépéselőnyben is van, amit egy ponton kárörvendően így fogalmaz meg a Kék Lovagnak: “Jegyezd meg egy életre: az emberek sokkal könnyebben hisznek el egy rossz hírt, mint egy jót. Ezért fogok én mindig győzni”.
A Kék Lovag azonban nem adja fel: minden digitális tudását beveti, hogy az összekuszálódott szálakat kibogozza,
a gonoszkodó gyerekeket jobb belátásra bírja, és nem utolsósorban elérje, hogy végre őt is szeresse valaki. Mert akkor megtörténne a varázslat, és nemcsak a játékból, de az egész digitális világból kiszabadulhatna - a valóságba. De vajon lehet-e szeretni egy robotot? Leleplezhetőek-e a kamu kommentelők és heccelők? Beláthatja-e a tévedését egy folyton gonoszkodó gyerek? És vajon ő mitől ilyen mérges a világra? Le lehet-e győzni a gyűlöletet manipuláció nélkül? Csupa olyan kérdést vet fel a könyv, amivel a célcsoportja valószínűleg sokkal húsbavágóbb módon találkozott már, mint a szüleik, ezért jó alkalmat teremthet szülő és gyerek számára, hogy beszélgethessenek az online tér csapdáiról. A Robotmese kicsit olyan, mint az Emoji film, amelyben elszabadult emotikonok közdenek saját szabadságukért, egyúttal a telefontulajdonos boldogságáért, ám a kék robot mozgástere itt jóval nagyobb. Utóbbi nem egy telefonon belül mozog, hanem a hálózaton keresztül bárhová eljuthat, még akár egy Fekete-tenger alatti elhagyatott telefonvezetékben is bujkálhat Morius elől, vagy hamis profilt létrehozva taxit rendelhet az esőben magányosan szomorkodó kislánynak, aki lekéste az utolsó buszát...
Január végén a Miniszterelnökség épületében tartották a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, amelyen a kormány képviseletében Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Bordás Gábor közigazgatási államtitkár és Dukai Miklós önkormányzati államtitkár közvetítette a kormány álláspontját: egyelőre nincs pénz a kormány- és köztisztviselők béremelésére, noha az igények jogosságát elismerték.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) 2022-re tizenharmadik havi juttatásként kifizetett visszamenőleges, júliustól számított bérkorrekciót, 2023-ra pedig 25 százalékos béremelést követel általánosan, ágazattól függetlenül, lényegében 2022 közepe óta, elsősorban a magas infláció ellentételezéseként.
Már a választások utáni első egyeztetés eredménytelenül zárult, és a kormány a mostani, január végi egyeztetésen ezek után mondta ki nyíltan: a pozíciója a bértárgyalás során a 0 százalékos emelés. “A kormány részéről a jóindulat fennáll a kormánytisztviselők bérhelyzete miatt. De az, hogy ezt mikor, hogyan és milyen formában tudjuk megoldani, azt jelenleg nem tudjuk megmondani”, hangzott el az MKKSZ beszámoló szerint.
Nem véletlen, hogy január 31-én az MKKSZ – a Belügyi, Rendvédelmi és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével kiegészülve – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével tartott közös sajtótájékoztatót.
Az MKKSZ elnöke, Boros Péterné azt javasolta a közszolgálatban dolgozóknak, csatlakozzanak a tanárok melletti szolidaritási akcióhoz...
SZABAD EURÓPA Szerzők: BÁTHORY RÓBERT, NÉMETH DÓRA 2023.02.06.
„Nevettek, miközben arra kényszerítettek minket, hogy vetkőzzünk le” – Kínzások a magyar határon, 1. rész
A magyar hatóságok a felelősek annak a 22 éves szír férfinak a haláláért, aki a Tiszán keresztül jutott Magyarországra. A rendőrök azonban elfogták őt és társait. Kutyákat eresztettek rájuk, megverték őket, majd visszakényszerítették őket a folyóba, hogy ússzanak vissza Szerbiába. Február 2-án az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kimondta: a magyar hatóságok felelősek a férfi haláláért, ezért 34 ezer eurós kártérítést kell fizetnie a magyar államnak a férfi családjának. Az EJEB szerint a nyomozó hatóságok nem derítették fel kellőképpen az ügy körülményeit. Különféle módszerekkel kínozzák a magyar rendőrök azokat a menekülteket, akiket a határ közelében kapnak el. Sokszor az sem számít, ha valaki kiskorú vagy nő – ilyen magyarországi esetekről is tud a Border Violence Monitoring Network, amely 2016 óta figyeli a balkáni útvonalon mozgó menekülteket, és tucatnyi ország civil szervezetével együtt gyűjti és dokumentálja a jogsértéseket. Cikkünk második részében azokat az eseteket is bemutatjuk, amikor maga az embercsempész vitte a rendőrkapitányságra a menekülteket, mert nem tudtak több pénzt adni neki. Elmondjuk azoknak az embereknek a történetét is, akiket 2022 augusztusában kaptak el a magyar rendőrök, és végül leborotválták az egyikük haját, egy másikkal cigarettát etettek, egy harmadik férfinak pedig eltörték a lábát. Minderről megkérdeztük a Belügyminisztériumot is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.
„A Black Book új kiadása világosan mutatja azt az erőszakot, amelyet nők, férfiak és gyermekek nap mint nap megtapasztalnak az EU külső és belső határain. Az Európai Bizottság továbbra is inaktív, nem indít kötelezettségszegési eljárást az embereket visszaszorító és a menedékjogot megtagadó tagállamok ellen. A Frontex még mindig működik Görögországban, bár az emberi jogok megsértésében való bűnrészessége nem titok. Látjuk, hogy a menedékjogot komoly támadások érik: az EU egyre több erőszakos cselekményt elkövető határőrséget finanszíroz, és egyes tagállamok, mint Lengyelország, Litvánia és Lettország olyan törvényeket fogadnak el, amelyek célja a visszaszorítások legalizálása, olyan jogszabályokat, amelyek sértik az EU-t és a nemzetközi jogot”
– mondta még tavaly decemberben Cornelia Ernst, a Baloldali Európa Pártjának EP-képviselője, amikor megjelent a Black Book bővített kiadása. A német politikus szerint a háromezer oldalnyi jelentésből világosan látszik, hogy a hatóságok emberiség elleni bűntetteket követnek el a menekültekkel szemben...
...A Black Bookban megjelent vallomásokból és esetleírásokból az is látszik, hogy sok esetben ez alól Magyarország sem képez kivételt...
