2023. december 9., szombat

VÁSÁRHELYI MÁRIA: LEÉRTÉKELŐDÖTT A TUDÁS ÉS A TELJESÍTMÉNY

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAY SZILVIA
2023.12.09.


​​​​​​​
Magyarországon sem a tudásnak, sem pedig a teljesítménynek nincs becsülete, innen valamilyen oknál fogva mindig elüldözték a tehetségeket. Egyebek között erről beszélt Vásárhelyi Mária annak kapcsán, hogy a két új magyar Nobel-díjas a vasárnapi stockholmi ünnepségen veheti át az elismerést. A szociológus emlékeztetett rá, azok többsége, akik kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtottak és ezért Nobel-díjat vagy más rangos elismerést kaptak, sajnos mind külföldön érték ezt el. Ez történt Karikó Katalinnal, az orvosi-élettani és Krausz Ferenccel, a fizikai Nobel-díj kitüntetettjével is.


Örülünk a két új Nobel-díjasnak, büszkék is vagyunk arra, hogy két honfitársunk ilyen fantasztikus eredményt ért el. De ez nem a mi teljesítményünk és Magyarország imázsát sem javítja, hiszen mindketten külföldön érték el a tudományos eredményüket – mondta Vásárhelyi Mária. Hiszen külföldön biztosították számukra azokat a kutatási feltételeket, amelyekre szükségük volt ahhoz, hogy eredményesek legyenek. „Politikailag nem növeli az ország presztízsét” – tette hozzá.

A kormánynak végképp semmi köze ehhez, ahhoz viszont igen, hogy a jövő magyar Nobel-díjasai még kevésbé érhetnek el eredményeket itthon. Olyan elképesztően rossz állapotban van az oktatás minden szintje és annyira romló tendenciát mutat, hogy az sem jut előbbre, aki kiemelkedő teljesítményt mutat. Emellett „a teljesítménynek nincs becsülete Magyarországon”, sem a gazdasági életben, sem egyéb területeken nem a teljesítmény az, ami az emberek boldogulását biztosítja. Ennek a kormánynak a tevékenysége csak arra adhat garanciát, hogy elmenekülnek innen azok, akik valódi szakmai teljesítménnyel szeretnének boldogulni és nem a politika révén, vagy azzal, hogy jó helyre születtek – magyarázta a szociológus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.