2023. december 7., csütörtök

ORBÁN NEVELÉSÜGYI KORMÁNYBIZOTTSÁGA: EGY ABSZURD TRAGIKOMÉDIA ÚJABB FEJEZETE

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.12.06.


Sem politikai, sem szakmai érvek nem támasztják alá a belügyminiszter bejelentését, hogy az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) kidolgozása érdekében szükség lenne egy olyan nevelési kormánybizottság létrehozására, amelynek vezetője a miniszterelnök lesz – vélik elemzők. Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője reméli, ez nem azt jelenti, hogy Orbán Viktor tollat ragad, és nekiáll megírni a NAT-ot. Bár azok után, hogy Szájer József a laptopján egy vonaton írta meg a gránitszilárdságú Alaptörvényt, ezen sem csodálkozna. Nahalka István oktatáskutató szerint rendkívül problematikus, ha a politikusok szakkérdésben elkezdenek okosakat mondani, hiszen nem tudnak, mert nem az ő szakmájuk.


„A Fidesz által készített Nemzeti Alaptantervre nagyon ráférne, hogy kidobják, és egy újat készítsenek. Ilyen értelemben Pintér rendőrminiszter kijelentését akár úgy is lehetne értelmezni, hogy végre eljutottak oda, ez a végtelenül korszerűtlen, gyerekellenes, lexikális tudásra építő, és a két világháború között időszakra jellemző NAT helyett egy korszerű, modern, a gyerekek tényleges igényére építő tanterv legyen Magyarországon. Ám attól tartok, nem erről lesz szó” – szögezte le Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője – akivel politikai oldalról gondoltuk végig Pintér Sándor parlamenti meghallgatásán elhangzott bejelentését – azért gondolja ezt, mert még véletlenül sincs szakmabeli felelőse ennek az ügynek. Legutóbb Takaró Mihály, a szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista irodalmár volt a felelős, de az sem volt egy jó választás. Ám, hogy Orbán Viktor legyen a Nemzeti Alaptanterv felelőse, azért az érdekes történet – tette hozzá Horn Gábor, aki el is magyarázta, mire gondol.

Azt el tudta volna képzelni, ha létrehoznak az új NAT megírására egy grémiumot, és a szakmai szervezetek, a pedagógusok javaslatára választanak hozzá tagokat, azt viszont nem, hogy a valószínűleg nagyon, nagyon nem ráérő miniszterelnök legyen egy szakmai dokumentumnak a felelőse. „Csak remélem, hogy ez nem azt jelenti, hogy Orbán Viktor tollat ragad, és nekiáll megírni. Bár ezen sem csodálkoznék. Ha Szájer József a laptopján egy vonaton írta meg a gránitszilárdságú Alaptörvényt, akkor akár a miniszterelnök is írhat egy Nemzeti Alaptantervet” – mondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.