2023. december 3., vasárnap

KARÁCSONYI APANÁZS – PAPOKNAK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.12.03.


...a mai regnáló hatalom polgárainak arcába köp. A katolikus egyház papjai ezekben a napokban vehetik kézbe kormányunk „karácsonyi támogatását”, fejenként és reverendánként másfél millió forintot. Érződik az infláció az összegen, hiszen, ha most csípőből háborodna fel – és jogosan – a nyájas olvasó, mindeközben arról is tudnia kell, hogy ez nem az első ilyen adomány.


Harmadjára érkezik a térdre csuhások számlájára Krisztus urunk születése kapcsán egy kis pénzecske. Tavaly még nem egységesen, volt ahová háromszázezret, máshová ötszázat, illetve kilencszázat küldött az állam az adófizetők pénzéből. Ebből lett idén egységesen másfél millió, hogy ne legyen morgás, egyik mért kap többet, mint a másik. De nem is ez. Hanem, mint kitetszik, itt nem a KSH inflációs adatával számolt a bérszámfejtő Orbán, hanem jó vastagon fogott a ceruzája. És most tessenek káromkodni öblösen, bár nem teszem kötelezővé.

Amúgy a népszámláláskor az derült ki, pár év alatt egymillió hívő fordított hátat az egyháznak. Misére alig járnak a népek, mondhatnánk azt is, alig van dolga a papoknak, de nem is ez az érdekes igazán, hanem a tejben és vajban fürösztés a mi pénzünkből, az egyházhoz szinte ellenőrizetlenül áramló hatalmas összegek, az adómentes jövedelmek, amelyek biztosítják, hogy Orbán papjai nagyon jól – sőt annál is jobban – éljenek. Javarészt szintén az adófizetők jóvoltából, akik, mint az egyháznak hátat fordítás is mutatja, erre sem adtak felhatalmazást.

Mint ahogyan nagyon sok minden másra sem. De ahogyan kiinduló tételünk mutatja, a minimálbéresek, az ezeknél is nyomorultabbak, a nyugdíjasok (tanárok, ápolók és valahány név a naptárban) kormányunkat egyáltalán nem érdeklik, csak addig, míg az ikszet be kell húzni a megfelelő rubrikába. Ilyen körülmények és magatartások mellett a papok pénzzel tömése vérlázító, hogy erősebb jelzőket ne használjunk, de ez is arra utal, meg kell fizetni őket, hogy a szószékről megfelelő útmutatást, alkalmasint uszítást végezzenek.

Ám, mint kitetszik, ez inkább elriasztja az embereket. Amit tehát Orbán művel a kereszténységgel, szinte törvényszerűen lesz kontraproduktív, s amit a papság előad dőzsölése közben, lehangolóan visszataszító, ha emlékszünk a nincstelenek kitaszítására. Hogy ne kéregessenek a templomjuk közelében. Amivel – mint oly sok mással is – egyenesen mennek szembe annak a Krisztusnak a tanításával, akinek a szülinapjára kapták az érdemtelen másfél milliót. Itt értünk körbe mondandónkkal, tessék reagálni gusztus szerint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.