Szerző: PEER KRISZTINA
2023.12.19.
Szülőként folyamatosan ki vagyunk téve annak a társadalmi nyomásnak, miszerint a gyerekért mi magunk, leginkább egy személyben vagyunk felelősek. Azaz a viselkedése nemcsak hogy tőlünk ered, de kizárólag mi felelünk érte. Az ütésért, amit a kezével, a sérelemért, amit a mondatával okozott. Ebből pedig az következik, hogy nekünk kell korrigálni őt, a „hibát” orvosolni, a konfliktust megoldani. Most persze szándékosan sarkítok, mert azt szeretném érzékeltetni, hogy ez annyira mélyen belénk van kódolva, hogy számíthatunk arra, mindez karácsonykor sem lesz másképp. De bízom abban, hogy pusztán attól, ha beszélünk róla, tudatosabban tudunk szülőként nemcsak a karácsonyhoz, de az egész ajándékkérdéshez közelíteni függetlenül attól, hogy ott lapul-e a szekrényben, vagy még úton van. Amikor a gyerek majd fintorog, nem köszöni meg az ajándékot a mamának, húzza a száját az unokatesóknál, az asztalhoz sem jön kamaszként a keresztszülőknél, vagy éppen óvodásként közli, hogy „De ilyenem már van, nem kell még egy!”, akkor mi egyrészt a föld alá süllyedünk szégyenünkben, másrészt önmagunkat kezdjük okolni, őt pedig ezzel egy időben szabályozni. Ettől mindenki feszült lesz, és az örömködés helyét máris a stressz vette át. Ahelyett, hogy vennénk egy mély levegőt, egy újabb karácsonyi kekszet a tányérról, csendben hátradőlnénk és kivárnánk.
Miből tanulnak a gyerekek?
Azért is érdemes nem azonnal belelépni a fent említett helyzetekbe, mert a gyerekek a környezetük reakcióiból is tanulnak. Amikor a nagymama szomorú lesz, mert nem találta el a szíve vágya ajándékot, akkor a gyereknek ezt szabad látnia, és szabad a szomorúságban is osztoznia. Amikor a rokonok értetlenkednek azon, hogy a kamasz miért áll fel idő előtt a vacsoraasztaltól és kezdi nyomkodni a telefonját egy félreeső sarokban, akkor szabad ezt szülőként megmagyarázni, szabad a fülünk mellett elengedni és szabad mindezt a gyerekünknek is végighallgatnia. Sőt, szerintem fontos is, hogy ezeket megtapasztalja: hogy egyetértenek vele, hogy valamit máshogyan gondolnak, hogy kiállnak érte és képviselik az érdekeit, hogy rábízzák, oldja meg ő konfliktushelyzetet. Egyszóval mindaz, ami a karácsonyi családi eseményeken történik, az formálja a gyerek személyiségét. Persze nem mindegy, hogy milyen irányban.
Azért is érdemes nem azonnal belelépni a fent említett helyzetekbe, mert a gyerekek a környezetük reakcióiból is tanulnak. Amikor a nagymama szomorú lesz, mert nem találta el a szíve vágya ajándékot, akkor a gyereknek ezt szabad látnia, és szabad a szomorúságban is osztoznia. Amikor a rokonok értetlenkednek azon, hogy a kamasz miért áll fel idő előtt a vacsoraasztaltól és kezdi nyomkodni a telefonját egy félreeső sarokban, akkor szabad ezt szülőként megmagyarázni, szabad a fülünk mellett elengedni és szabad mindezt a gyerekünknek is végighallgatnia. Sőt, szerintem fontos is, hogy ezeket megtapasztalja: hogy egyetértenek vele, hogy valamit máshogyan gondolnak, hogy kiállnak érte és képviselik az érdekeit, hogy rábízzák, oldja meg ő konfliktushelyzetet. Egyszóval mindaz, ami a karácsonyi családi eseményeken történik, az formálja a gyerek személyiségét. Persze nem mindegy, hogy milyen irányban.
A személyiségfejlődés sok összetevős...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.