2023. december 30., szombat

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓK ORBÁN TÖKÉLETES KATONÁJÁTÓL A MI HŐS ÁRVÍZI HAJÓSUNKIG

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2023.12.30.


Nagy összefoglalók a háborúk, a propaganda és az internet helyzetéről. Sok kultúra, sport és életmód; dokufilmek, zenék és podcastek. Avagy az elmúlt hét nagyobb anyagai.

Jó reggelt, kedves olvasók! Kezdődik az újabb hosszú hétvége, ehhez válogattam - kissé rendhagyó módon - ezúttal az elmúlt 7-8 nap, vagyis az ünnepi időszak nagyobb anyagaiból. Volt jó sok, hiszen ilyenkor kevesebb az esemény, a szerkesztőségek pedig betáraznak előre jóféle anyagokból.

Karácsony ideje

Kisgyerekes szülők, ti mit csináltok, ha nem esik többé a hó? - tette fel az indokolt kérdést a kétségbeesett kolléga, és Mikrobi segítette ki a válasszal. De a tavaszias karácsony legfontosabb természeti jelensége az árvíz volt. Lefotóztuk Budapesten hajnalban és a Dunakanyarban nappal, Szily László költői magasságokba emelkedő csónakázós riportban merült el benne, a Qubit pedig megmagyarázta tudományosan.

Sok kultúra

Ezekben a napokban szembetűnő lett, amit lelkes olvasóink már korábban észrevehettek, hogy egyre több a klasszikus kulturális tartalom a 444-en, azon belül főleg a Jó blogban. Hogy messzebb ne menjek, közöltünk például két színikritikát (az Extázis a Z-generációról, a Dekameron 2023 az elmúlt évről szólt) és két könyvkritikát (egy karácsonyi krimiről és egy túrázós úti kalauzról), de - irgalom atyja, ne hagyj el! - két verset is, hozzájuk kapcsolódó anekdotákkal együtt (egy Petrit és egy Takács Zsuzsát).

És van még hová fokozni! Konkrétan bemutattunk két külsős dokumentumfilmet is: a sepsiszentgyörgyi Raklap együttesről, illetve a digitális nomádokról (vagyis látszólag róluk). Aki megnézne egy harmadikat is, az először olvassa el Ács Dániel ajánlóját az ózdiak uniós csatlakozását megörökítő filmről, A mi kis Európánkról.

Rák & roll

És ha már dokumentumfilm: hamarosan érkezik a mozikba a Nem halok meg, egy olyan rákos történet, aminek a megnézésébe nem kell belehalni. Mert bár kemény a helyzet, de jó ízléssel és humorral van bemutatva.

Thúróczy Bertalan ráktúlélővel, orvosbiológiai mérnökkel és hosszútávfutóval beszélgetett a Qubit életmódváltásról, étrendről, személyre szabott orvoslásról, és arról, miért nem baj, ha eggyel több bejgli csúszik le karácsonykor.

Zeitgeist

Nagy összegző cikkek is születtek, szakértő szerzőktől. Rényi Pál Dániel megrajzolta Rogán Antal - és vele együtt a magyar belpolitika - portréját. Takács Lili a világ háborúit térképezte fel: miért nő a számuk és mik az új trendek? Horváth Bence az internet elszaródásáról értekezett.

Akik mentek és akiknek menniük kellett volna: az év eseményeit egy sajátos szemszögből, a felelősségvállalás komplikált kérdéskörét boncolgatva tárja elénk Haszán Zoltán.

Podcast

Tyúkól: év(ad)záró adásunkban popkulturális témákkal foglalkozunk. Dél-koreai és magyar szappanoperák, leszbikus csókjelenetek, öregedő színésznők, a valóságshow-k szomorú valósága.

Fórizs Mátyás podcastriportja (nem sok ilyen van magyarul) Bódvalenkéről. Pásztor Eszter korábban miniszterelnökök személyes tolmácsaként dolgozott, de mindent hátrahagyott, hogy borsodi romákon segítsen. Végül fentről megüzenték neki, hogy nem sikerülhet a projekt.

A Borízű majdnem karácsonymentes különszáma.

Hideglelés

Az egészséges létére kerekesszékbe kényszerített, és gyerekként kopaszra borotvált Gypsy Blanchard esete milliókkal ismertette meg a Münchausen by proxy szindrómát. Büntetéséből 8 és fél évet kellett ténylegesen letöltenie.

A „sarki farkas” kolónia Oroszország legészakibb és a lakott helyektől legtávolabb eső börtöne, ahol már a körülmények felérnek egy kínzással, de abból a börtönőrök is kiveszik a részüket. Ilyen a hely, ahová Navalnijt szállították.

A Vörös-tengeren több mint két éve áll egy iráni kémhajó, mindenki sejti, mi a küldetése, mégsem szól senki.

Sport

- Egy elcseszett versenykiírás miatt a sakk 2023 decemberére vadabb és viccesebb sport lett, mint a ketrecharc.

- Fiatal vagy és magyar? Gyere focizni az NB I.-be, aztán 21 évesen menj, amerre látsz!
- Hogyan szoktam le 39 év után a papír Nemzeti Sport olvasásáról?

Lélek

A világ, amiben élünk, erős nyomást helyez az alvásunkra, az alvászavarok pedig hosszabb távon súlyos betegségekhez is vezethetnek. Miért nem alszunk jól, és mit kellene tenni, hogy ez megváltozzon? Interjú Purebl Györggyel, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatójával.

Néhány nap alatt megváltoztatták álláspontjukat a magyar katolikus elöljárók. Nyilatkozatuk nyilván a melegek ellen irányul, de közben nyomást gyakorol saját papjaikra, hogy ne áldják meg az elvált párokat sem.


És most zene! A napindító hírlevélre és társaira itt érdemes feliratkozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.