EGYRE INKÁBB ZOMBIVÁ VÁLNAK ORBÁN „GLOBALISTÁI”

TELEX
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.12.19.

A nemzetközi szervezetek megítélése mind a politikatudományos szakirodalomban, mind a belpolitikai retorikában és közéleti megnyilvánulásokban is eléggé szélsőséges. Egyfelől az ideológiai spektrum mindkét végén népszerű rögeszme, hogy az ENSZ és más nemzetközi szervezetek valamiféle külső érdeket képviselnek és próbálnak ráerőltetni a védtelen nemzetekre. Csupán abban van eltérés, hogy pontosan mi ez a külső érdek: míg az amerikai vagy akár újabban a magyar jobbszélen, például Orbán Viktornál a „globalistákról” és egyéb, közelebbről meg nem nevezett, a nemzeti szuverenitást és a „hagyományos értékeket” eltipró sátáni erőkről van szó, addig a fejlődő országokban és a nyugati baloldalon inkább az amerikai és európai politikai, gazdasági és eszmei imperializmus nyúlványaiként hajlamosak kezelni a nemzetközi intézményeket.

A kevésbé felvilágosult elképzelések szerint viszont a nemzetközi szervezetek a viták békés rendezését és a kismillió globális probléma szabályozását szolgálják, és a baj nem a „globalisták” befolyása, hanem éppen ellenkezőleg. Az, hogy ezek relatíve gyenge és törékeny entitások, amelyek csak mérsékelten képesek felülkerekedni egyes szuverén államok önkényén, és ebből fakadóan nehezen képesek feloldani a nemzetközi kihívások megoldását hátráltató kismillió állami érdekellentétet.

Az elmúlt évek inkább az utóbbiról szóltak, a nemzetközi intézményrendszer működését sokkal inkább a növekvő széthúzás jellemezte, mint a globalisták zsarnoksága:

- Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely elvben a nemzetközi béke és biztonság felett őrködik, jellemzően nem tud zöld ágra vergődni világunk nagyobb konfliktusai esetében, nem kis részt azért, mert ezekben a vétójoggal bíró állandó tagok is érintettek;

- a legnagyobb európai biztonsági intézmény, az 1970-es években eredetileg a két blokk közötti párbeszéd fórumaként létrejött, 57 tagú Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az ukrajnai orosz agresszió óta tetszhalott állapotban van;

- a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) utolsó tárgyalási fordulója nagyjából húsz éve siklott ki, és az Egyesült Államok – az alterglobalizáció baloldali híveinek álmait valóra váltva – 2019 óta a szervezet vitarendezési eljárását is ellehetetlenítette;

- az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus-járvány során politikai csatározások tárgyává és helyszínévé vált, és politikai és materiális kapacitásainak hiányában nem volt képes hatékonyan ellátni feladatát, ami részben pont az ilyen járványok nemzetközi kezelése lenne;

- az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa trollkodó diktatúrákkal van tele, a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrejött Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) néhány afrikai diktátor és hadúr elítélésén túl nem csinált semmi érdemlegeset, miközben lenne pár potenciális háborús bűnös máshol is; az ENSZ tengerjogi egyezményét az Egyesült Államok nem is ratifikálta, Kína pedig magasról tesz rá; december elején pedig az Egyesült Arab Emírségek adott otthont az ENSZ globális klímakonferenciájának, amelynek mellékágán a rezsim olaj- és gázüzleteket tervezett kötni az odaérkező hatalmasságokkal;

- Donald Trump amerikai elnöksége alatt a NATO is válságba került, és bizonyos körökben az Európai Unióval kapcsolatban is visszatérő szöveg, hogy majdhogynem folyamatosan a szétesés szélén táncol;

- közben Kína vezetésével több új, bizonyos fokig ezen intézményekkel rivális, illetve azok autoritását meghaladni szándékozó fórum jött létre.

Ezek a problémák persze nem az elmúlt pár évben kezdődtek. A világpolitikát és a burjánzó globalizáció gazdasági, társadalmi vagy akár közegészségügyi vetületeit szabályozni hivatott nemzetközi intézményrendszer működtetése az inherens érdekellentétek miatt mindig is nehézkes volt. Az ENSZ BT nagyhatalmi viszálykodásai a kezdetektől megvoltak, és a vétó a kezdetektől szűkítette a szerv cselekvőkészségét; a világszervezet alapokmányában szereplő magasztos elvekre a nemzetközi közösség döntő része magasról tesz, gyakran beleértve annak eredeti megfogalmazóit is; a gazdasági egyezményeket pedig mindenki addig tartja be, ameddig érdekében áll, aztán elkezd kifogásokat keresni.

Ezzel együtt az elmúlt bő évtizedben a működési zavart növelte, hogy a feltörekvő országok világpolitikai és gazdasági szerepének növekedésével mélyülni kezdett a szakadék a nemzetközi szervezetekkel szembeni igények és a status quo nyújtotta realitások között, miközben a geopolitikai feszültségek még a korábban nyugodtabb intézményeket is átpolitizálták. Az optimistább értékelések szerint azonban még korai lenne temetni a globális együttműködést, mert az sokkal többről szól annál, mint a BT-ben folyó szókarate vagy az emberi jogokról való parttalan egymásra mutogatás...

ITT OLVASHATÓ 

LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN