APOKALIPTIKUS KORBAN ÉLÜNK, ÉS NAPRÓL NAPRA LEPLEZŐDIK LE A HATALOM IGAZI TERMÉSZETE

24.HU / KULTÚRA / INTERJÚ
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2023.12.17.

Nem is akarunk a jövőbe tekinteni, mert túl ijesztőnek tűnik, ami épp zajlik körülöttünk – mondja napjaink legnépszerűbb, és legbohémabb öltözködésű, flamand írója, Jeroen Olyslaegers, aki legújabb regényében – a Helikonnál megjelenő Vadasszonyban – a 16. századi Antwerpenbe kalauzol minket. Az északi kikötőváros tragédiáján keresztül mutatja be, milyen gyorsan elpusztíthatja magát egy politikai közösség, ha nem a megfelelő történetet meséli magának. De miért feszül egymásnak az egység és a szabadság illúziója? Mi nyűgöz le minket Donald Trumpban? Tényleg kortársunk az apokalipszist megfestő Bruegel? És mi köze az ufóknak a demokratikus intézményeink helyreállításához? Interjú.

„Mundus vult decipi” vagyis „A világ azt akarja, hogy becsapják” – így szól a Vadasszony egyik mottója, majd demonstrálja is ezt a tételt az öldöklésbe süllyedő Antwerpen tragédiáján keresztül. De miért akarjuk annyira, hogy becsapjanak minket?

Talán azért, mert mi, emberek, megszállottjai vagyunk a történeteknek. Szükségünk van rájuk a túléléshez, és ahhoz, hogy értelmet adjunk a világnak, valamint a saját létezésünknek. A becsapás is sokszor történetekben gyökerezik, így az irodalomhoz is sok köze van és maga a politika is ezen alapszik, hiszen társadalmi berendezkedéseinket is néhány illúzió tartja össze. A 16. századi Antwerpenben két nagy illúzió volt, amelyek végül összecsattantak és felszámolták egymást. Az egyik illúzió az volt, hogy a kereskedelem és a gazdasági prosperitás megteremti az egységet. Ez bizonyos fokig meg is valósult, elvégre a korabeli Antwerpent az északi reneszánsz New Yorkjaként is jellemezhetnénk.

Óriási befolyást és gazdagságot halmozott fel, ráadásul mindez nagyon gyorsan, pár generáció leforgása alatt történt. Így nem is meglepő, hogy elhitték az illúziót, miszerint a virágzó gazdaság és kereskedelem szükségszerűen maga után vonja az egységet.

Különböző módokon, de a városban mindenki a kikötőből élt, onnan indultak a hajók délre, északra, keletre és nyugatra. Ez összetartotta őket. Elfojtva persze Antwerpenben is izzott a vallási feszültség, de ez a konfliktus messze nem volt olyan heves, mint Németalföld más részein. A kálvinisták, illetve az anabaptisták – a protestantizmus radikálisai – le akarták rázni a spanyol uralmat és természetesen a pápától is meg akartak szabadulni, pokolba kívánták az egész rájuk telepedő vallási rendszert. Ám Antwerpenben nem ez a hangulat uralkodott, mert a kereskedő elit semmit nem támogatott, ami a várost kizökkentette volna az egyensúlyi állapotból. Számukra a pénz volt a lényeg, a vallási különbségek pedig másodlagosnak számítottak.

Mi volt a másik nagy illúzió, ami végül mégis lángba borította a várost?

A szabadság illúziója. Ez nőtt odáig, hogy végül 1566-ban romba döntse az egységről szőtt elképzeléseket. Fontos megérteni, hogy ezek a gazdag kereskedők nem régimódi uraságok voltak, hanem haladó entellektüelek, akik rengeteget olvastak. Olyan műveltségi szinten jártak, amit manapság elképzelni is alig tudunk. Latinul és görögül bújták az ókori bölcsek és Erasmus műveit, aki – a Bibliát leszámítva – a kor legnagyobb bestsellereit írta. Ám mivel annyi pénzt termeltek a városnak, kezdték úgy érezni, hogy elvárhatnak valamit cserébe. Egyáltalán nem volt ugyanis politikai képviseletük, hiszen Antwerpenben még az ancien régime volt uralmon: a város vezetői az arisztokrácia vagy az egyház soraiból kerültek ki. Az újonnan meggazdagodott réteg tagjai tehát úgy látták, hogy ők teszik gazdaggá a várost, még sincs beleszólásuk a politikába, és még saját templomot sem építhetnek. Antwerpenben megtűrték ugyan a más felekezeteket, de ha egy kálvinista nekiállt volna saját templomot építeni, bizonyára kínhalál várt volna rá...

ITT OLVASHATÓ