Szerző: CSURGÓ DÉNES
2023.11.08.
...Csak az nem kap, akinek igazán kellene
Régóta ismert jelenség, hogy a kormány családpolitikába bújtatott lakáspolitikája elsősorban azoknak segít, akik valójában nem szorulnak akkora segítségre. A Habitat 2023-as jelentése viszont érdekes adatokkal mutatja be, mennyire így van ez.
A sokak által lakáscélra fordított babaváró hitelt az MNB adatai szerint legnagyobb arányban a magyar társadalom legfelső jövedelmi ötödébe tartozó háztartások vették fel.
Az ilyen háztartások 30-40 százaléka tartozik a legtehetősebbek csoportjába, attól függően, hogy melyik év adatait nézzük. Ehhez képest a legalsó jövedelmi ötödbe csak a hitelt fölvevők 11,9 százaléka tartozott. (A KSH adatai szerint 2022-ben azok a háztartások tartoztak a legfelső jövedelmi ötödbe, ahol az egy főre jutó éves bruttó jövedelem meghaladta a 6 026 815 forintot, míg a legalsó ötödbe azok tartoztak, ahol az egy főre jutó bruttó jövedelem kevesebb volt, mint 1 245 951. Nettó számokban ez a legfelső ötödnél nagyjából 4,3 millió forinttól, az alsó ötödnél 925 ezer forint alatt volt.) A csok és az otthonfelújítási támogatás megoszlásáról nem érhető el hasonló adat, de a követelményrendszer miatt feltételezhető, hogy az arányok hasonlóan alakulnak.
Az, hogy a családpolitikába bújtatott lakáspolitika nem szociális alapon működik, nem véletlen, és nem is titok, hanem kimondott kormányzati szándék. A Lakhatási jelentés egyik bemutatott fejezete idézi a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvényt, amelyben a kormány a következőt fogalmazta meg: „A családok támogatása a szociális rászorultság alapján működtetett ellátórendszertől elkülönül. Az állam elsősorban a gyermekek felelős felneveléséhez járul hozzá támogatások formájában. Az állam törekszik arra, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családok számára az otthonteremtés és a lakhatás feltételeit biztosítsa.”
De ezt a biztosítást nem szociális rászorultság alapján teszi. Sőt, ha azokat a lakhatási támogatási formákat nézzük, amelyeket szociálisan célzott módon nyújt az állam, azok a jelentés megfogalmazása szerint lényegében láthatatlanok, főleg a középosztálynak nyújtott támogatások pénztornyaihoz képest. Ezt a kérdést a Telex Téma podcastjában Szikra Dorottya szociológussal is körbejártuk, ő akkor úgy fogalmazott: a jelenkori magyar szociálpolitika sajátossága, hogy rászorulók segítése teljesen elvált más célzott támogatási politikáktól, aminek az lett az eredménye, hogy ma már a kiegészítő elemek jóval több pénzt visznek el, mint az alapvető építőkockák.
Ma lényegében csak az önkormányzatoknak nyújtott települési támogatás és a szociális tűzifaprogram sorolható a rászorultsági elven juttatott ellátások közé, amelyekre egyre kevesebb pénz jut: 2022-ben 31,6 milliárd forint volt, ami a lakástulajdonosoknak nyújtott, szociálisan nem célzott támogatásokra szánt 647,9 milliárd forintnak kevesebb mint 5 százaléka. 2023-ban és 2024-ben pedig ez az összeg még tovább csökken.
A települési támogatás az állam által nyújtott lakhatási támogatásokat volt hivatott felváltani, viszont önkormányzata válogatja, hogy ezt tényleg a lakhatás támogatására költi-e el, és ha igen, hogyan.
A szociális tűzifaprogram igényelhető összege pedig évek óta nem változott, miközben az infláció 20 százalék fölé emelkedett, vagyis a támogatás értéke meredeken csökkent.
A köztulajdonban, általában önkormányzati tulajdonban lévő lakásállomány fenntartására és felújítására pedig lényegében semmit nem költ az állam, a devizahitelesektől megvett lakások képezte állami lakásállományt pedig a Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat által üzemeltetett szervezetnek adta oda a kormány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.