Szerzők: HEILMANN ISTVÁN, MOLNÁR BOGLÁRKA
2023.11.01.
A világ népessége, gazdasága és kereskedelme kisebb-nagyobb megszakításokkal évszázadok óta virágzik és folyamatosan gyarapodik. A növekedés ráadásul az elmúlt 50 évben gyorsult fel igazán.
A növekedés elemzésekor a legtöbb hagyományos gazdasági megközelítés figyelembe veszi az erőforrások olyan konkrét korlátait, mint például a mezőgazdasági területek nagysága vagy a kitermelhető olaj mennyisége. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk adottnak (és ezért nem értékelhetőnek) venni az egyébként az egyének vagy a társadalom számára pénzbeli vagy egyéb értéket jelentő ökológiai folyamatokat és funkciókat (az úgynevezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat) – jellemzően persze mindaddig, amíg valamilyen sokk nem éri a gazdaságot.
Az ilyen sokkszerű jelenségek jól ismert példája a beporzó rovarok, elsősorban méhek számának drasztikus csökkenése vagy egyenesen hiánya, amely csökkenti a mezőgazdasági termelékenységet (Kínában emiatt a beporzást gyakran már nem rovarok, hanem emberek végzik). Szintén ilyen a túlhalászás, amely az élelmiszer-ellátási láncok összeomlásához vezethet, veszélyeztetve százezrek megélhetését és emberek millióinak fehérjeforrását.
Ha egy kicsit távolabbról közelítjük meg a kérdést, több természeti korlátot is meghatározhatunk, amelyek között a gazdaság – és általánosságban az emberiség – az eddig megszokott körülmények mellett termelhet és élhet. Egyre több tanulmány jelenik meg ebben a témában: az egyik vezető kutatás kilenc kulcsfontosságú természeti korlátot azonosított. Rockström és szerzőtársai többször is felmérték, hol tartunk az egyes korlátok elérésében és túlszárnyalásában, és végül igen aggasztó eredményre jutottak: a kilenc korlátból hatot mára már átlépett az emberiség, és a legtöbb kategóriában növekszik a szakadék az egészséges mértékű felhasználás és a mostanra elért állapot között. Ilyen természeti korlátok például a területhasználat, az édesvíz elérhetősége és az éghajlatváltozás hatásai.
De mit jelent ezeknek a határoknak az átlépése? Ha már elértük bolygónk korlátait, sőt ahogy a tanulmány mutatja, sok esetben túl is léptünk rajtuk, miért nem szenvedünk ettől nap mint nap? A Stockholm Resilience Centre egyik vezető kutatója szerint a határok átlépése a magas vérnyomáshoz hasonlít: ideig-óráig nincs közvetlen negatív hatása, de ha nem teszünk lépéseket a csökkentéséért, súlyos következményekkel kell szembenéznünk, és nem is tudjuk, pontosan mikor.
Más vélemények szerint azonban már most is sokan szenvednek a korlátok átlépésétől. A szegényebb társadalmi csoportok – különösen az alacsony jövedelmű országokban – kifejezetten kiszolgáltatottak a természeti határok átlépésekor: ők az elsők, akiknek csökken vagy megszűnik a hozzáférésük a tiszta ivóvízhez vagy a friss levegőhöz. Egyre gyakrabban hivatkoznak a kutatások erre egyfajta környezeti igazságtalanságként: azok viselik a legtöbb terhet és szenvednek a legjobban, akik a legkevésbé felelősek a természeti kincsek túlfogyasztásáért, a határok átlépéséért.
Szerencsére van néhány pozitív példa is a negatív tendenciák megfordítására. Az ózonréteg, amely döntő szerepet játszik az ultraibolya (UV) sugárzás kiszűrésében, az 1980-as években kritikus állapotba került. Azonban a globális együttműködéssel 1987-ben elfogadott Montreali Jegyzőkönyvnek (és későbbi módosításainak) köszönhetően sikerült fokozatosan kivonni a forgalomból az ózonréteget lebontó gázokat. Az eredmény látványos: az ózonréteg azóta jelentős részben helyreállt. Az ENSZ becslése szerint ez a globális intézkedés 2030-ig évente kétmillió embert menthet meg a bőrrákos megbetegedésektől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.