2023. november 12., vasárnap

„A MEGÉLHETÉSI VÁLSÁG MIATT LÁNGOLNIA KELLENE AZ ORSZÁGNAK”

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN
2023.11.12.


Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta az internetadó és az olimpia tervétől, valamint a vasárnapi boltbezárástól eltekintve nemigen találta magát szemben olyan jelentős társadalmi erővel, amely meg tudta volna gátolni törvényeit, intézkedéseit. Ennyire tehetetlen, szolgalelkű, elvakultan jobboldali lenne a magyar társadalom? Nos, egyáltalán nem erről árulkodik a CEU Demokrácia Intézet és a Közélet Iskolája Alapítvány együttműködésével készülő mozgalomtörténeti adatbázis, a mozgalmak.hu oldalon elérhető Küzdelmeink története. Hosszú időbe telik majd feldolgozni, hány demonstrációra került sor, hány civil és egyéb szervezet adott hangot társadalmi véleményeknek, törekvéseknek, tiltakozásoknak a rendszerváltás óta, és az utóbbi tizenhárom évben is. Mi az oka, hogy nem sikerült több eredményt elérni? Egyebek között erről faggattuk Horváth Esztert, a CEU Demokrácia Intézet kutatóját...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.