2023. október 1., vasárnap

PERT NYERT A GREENPEACE A FERTŐ TÓ ÜGYÉBEN; TOVÁBB DRÁGULT A SÁMÁNDOB ÚJRAÉPÍTÉSE

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: KATUS ESZTER
2023.10.01.


Nyugat.hu: Pert nyert a Greenpeace a Fertő-tó ügyében


A Győri Törvényszék ítélete szerint a környezetvédelmi működési engedélyről szóló határozat kiadásakor az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal csak látszat eljárást folytatott le, véleménye feltételezéseken alapult, mert nem kérte ki az ebben az ügyben különösen fontos vízügyi szakhatóság véleményét sem. A Törvényszék a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására, ezen belül szakhatósági állásfoglalás beszerzésére is kötelezte – idézte a Nyugat.hu a Greenpeace közleményét. A munkálatok már tavaly leálltak.

Debreciner.hu: Szabadon szennyezhetnek az akkugyárak? – Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a környezetvédelem leépítése miatt

Nemrég jelent meg egy rendelet, amely szerint az illetékes kormányhivatal dönthet úgy, hogy nem megbüntet egy környezetszennyező céget, hanem szerződést köt vele, amelyben a szennyező vállalja, hogy egy bizonyos időn belül megszünteti a törvénysértést. Az ezt pontosító kormányhatározatban azonban nem szerepelt, amit a kormány korábban ígért, hogy az új szabály nem vonatkozik az akkugyárakra. Az LMP ezért az Alkotmánybírósághoz fordul a rendelet megsemmisítése érdekében – olvasható a Debreciner cikkében.

7300.hu: 70 millióba kerül az összesen 410 millióból épült Nagyrét utca javítása

Újabb fejezethez érkezett az alig két éve átadott Nagyrét utca kálváriája: a 410 millió forintos állami és uniós támogatásból megvalósult útszakasz javítása mintegy bruttó 70 millió forintba fog kerülni, ehhez a városnak vélhetően legalább 10% önerőt kell biztosítania. A 7300.hu beszámolója szerint a még most is újnak számító út építésénél először a partoldal csúszott meg, majd az átadót követően az útszegély süllyedt meg. A területen egyszer már megpróbáltak javításokat végezni, de újra jelentkeztek a repedések, ezért az utat lezárták.

Veszprémkukac.hu: KÖZGYŰLÉS – Napirenden lesz a márkói ügy

Ahogy az nemrég kiderült, a márkói dolomitbányába egy vállalkozó pár év alatt 1,6 millió tonna ipari hulladékot szeretne elhelyezni – csupán hét méterrel Veszprém és a környék ivóvízbázisa fölött, emlékeztet a Veszprémkukac.hu. A helyi ellenzéki képviselők most azt javasolták, hogy kerüljön napirendre a téma az októberi közgyűlésen. Ezt Porga Gyula polgármester jóvá is hagyta. Hozzátette ugyanakkor, hogy tudomása szerint a márkói önkormányzat elindította a rendezési terv módosítását, amellyel megtiltotta minden hulladék beszállítását a bányába.

Szol24.hu: Ünnepeljünk, négymilliárdért kerül Karcagra az újjáépített Sámándob – van itt pénz

Tovább nőttek a milánói világkiállításra épített magyar pavilon, a Sámándob karcagi elhelyezésének költéségei – írta meg Hadházy Ákos független parlamenti képviselő Facebook-posztjára hivatkozva a Szol24.hu. A pavilon újraépítését először 2,6 milliárdért vállalták volna, végül lett 3,7 milliárdból kezdték el a munkát, most pedig nettó 4 milliárd forintnál tart az elhelyezés költsége. A legfrissebb szerződésmódosítás pénteken jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.