2023. október 2., hétfő

MIÉRT VÁLASZTOTTA SZOVÁKIA EURÓPA HELYETT ORBÁNT?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.10.01.


Orbán rászabadította az embercsempészeket és az illegális bevándorlókat Szlovákiára, és ezzel győzelemre segítette a szélsőjobboldali szlovák bábkormányt. Mert Fico kormánya Orbán bábkormánya lesz, az nem kérdés. Ez kiderült az első nyilatkozatokból is, amelyekben azonnal Orbán Ukrajna-ellenes programját hirdették meg. Megalakulhat az Európai Unió második fasiszta állama, amelyet ugyanaz az ember, Orbán Viktor irányít. Orbánnak mától kezdve két országa van. Kérdés, hogy négy év alatt meg tudja-e ismételni Szlovákiában azt, amit Magyarországon megcsinált.

Kiderült, miért engedte szabadon Magyarország az elítélt embercsempészeket. Nem azért, mert a börtönök túlterheltségét akarták csökkenteni, éppen a közveszélyesnek nevezett illegális migráció szervezőinek szabadon engedésével. Ahogy Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök már időben figyelmeztetett, a Magyarországon szabadon engedett embercsempészek Szlovákiában tűntek fel és ott fejtették ki a tevékenységüket. Nem kizárt, hogy valamilyen informális módon a szabadulásuk mellett/annak fejében arra irányították őket. Mindenesetre a választás előtt elárasztották Szlovákiát a migránsok. 

Orbán két és fél hónap alatt 1385 embercsempészt engedett szabadon csak úgy, velük nyerte meg a szlovák választást. Orbán becsapta a szlovákokat is, mert Orbán engedte rájuk a migránsokat, és magát választatta meg megmentőnek.

Ez elég volt arra, hogy az egyébként közutálatnak örvendő Fico pártját megválasszák az Európa-párti, s a magyaroknál sokkal felvilágosultabb és demokratikusabban gondolkodó szlovákok. Orbán ráeresztette a migránsokat Szlovákiára, majd bevándorlóellenes kampányt indíttatott Fico pártjával. A migránsoktól megijedtek a szlovákok, és megválasztották Orbán emberét. Ez nemcsak Szlovákiára hatalmas csapás, hanem az Európai Unióra is, mert Fico látszólag egy önálló ország miniszterelnökeként lesz Orbán bábja. Orbán majd azt állítja, az ő „alternatív” EU-felfogása nem elszigetelt, hanem legitim javaslat, amit „több állam” is támogat. Ez volt Orbán álma, megsokszorozni önmagát.


https://twitter.com/PM_ViktorOrban/status/1708402386891358636

Abban lehet reménykedni, hogy ha ezt az Amerikai Népszava megfejtette a tengerentúlon, és pontosan tudja, hogy Fico Orbán lábakapcájaként hajtja majd végre Orbán és Putyin utasításait, akkor ezt Berlinben, Párizsban és Brüsszelben is megfejtik, s a szlovákok bukása intő jel arra nézve, hogy valamit tenni kell. Az EU átalakítását fel kell gyorsítani, mert jelenleg védtelen Orbánnal és az általa mozgatott fasisztákkal szemben. Ugyanez vár a balkáni országokra, ahol Orbán már jelentős befolyást szerzett, a lengyel fasiszták csak az orosz háború miatt idegenedtek el tőle, egyébként nem változtak, és az Orbán által terjesztett pestis elérhet más országokat is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.