LIBERALIZMUS: NEHEZEBB, MINT GONDOLTUK - A MAGYAR LIBERALIZMUS PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁGA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerzők: SZELÉNYI IVÁN, MIHÁLYI PÉTER
2023.10.13.

A rendszerváltás első éveiben, 1988 és 1992 között, Magyarországon a domináns ideológia a liberalizmus volt. A miniszterelnök Antall József lett, aki az MDF-et a népi-nemzeti irányzat, a kereszténydemokrácia és a nemzeti liberalizmus három alappillérén nyugvó pártként határozta meg. Az SZDSZ fenntartás és kiegészítő jelzők nélkül, „tisztán” liberális párt volt. A Fidesz magát „liberális, radikális és alternatív” erőként definiálta. Mind a három párt körül létezett egy-egy jó neveket felvonultató liberális intellektuális holdudvar is. 2023-ban vannak továbbra is liberális gondolkodók, de nincs liberális politikai erő. Mi történt? Miért vált a liberális (valamint a neoliberális és a balliberális) jelző egyaránt politikai szitokszóvá? Tanulmányunk célja ennek végiggondolása.

Alapvető hipotézisünk, hogy a magyar liberalizmus nem tudta feloldani a három liberális alapérték feszültségeit és ellentmondásait. Egyszerűbben: nem volt megoldása az egyéni szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás mai kihívásaira. Az egyenlőség kérdését átengedte az arra alkalmatlan kommunista utódpártnak („fizessenek a gazdagok”), a szolidaritást érintő kérdésekben pedig a Fidesz esetenként meggyőzőbben (és minden esetben hangosabban) érvelt. Ilyen volt – például – a 2008-as „szociális népszavazás” ügye a 300 forintos egészségügyi vizitdíjról és az egyetemi tandíjról. Ma Magyarországon nincs számottevő választói támogatással kalkuláló liberális politikai erő, miközben a kérdést ebben a formában egyáltalán elfogadó szavazópolgárok nagyobb része inkább liberális, mint illiberális vagy antiliberális. Milyen abszurd helyzet...

Kiindulópontunk konvencionális. Liberalizmusnak azt a társadalmi és politikai eszmerendszert tekintjük, mely három alapértéken nyugszik: szabadság, egyenlőség és testvériség. Ezek a XVIII. században divatossá vált elvek meghatározóak voltak a francia forradalomban, és döntő hatásuk volt a máig hatályos amerikai alkotmányra is. Ha tetszik, úgy is fogalmazhatunk, hogy a francia értelmiség sikeresen exportálta ideológiáját Amerikába. Ez a hármas célkitűzés a XX. században általánosan elfogadottá vált a „Nyugatnak” nevezhető legtöbb államban, bekerült az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába (1948), és kézenfekvőnek tűnt az a feltételezés, hogy a kommunista világrendszer összeomlása után az egész világon diadalmaskodni fog (©Francis Fukuyama). Nem ez történt. Számos posztkommunista országban (így Magyarországon is) a liberalizmus nem vált többségi ideológiává, sőt éppenséggel Magyarországról terjedt el az illiberális paradigma – jelezve, hogy itt nem egy hungarikumról van szó.

Három évtized távlatából úgy látjuk, két magyarázata is van annak, hogy a liberalizmus mint vonzó, magas rendű és egyben könnyen érthető hívószó miért nem vált többségi ideológiává. Egyfelől az derült ki, hogy az egyszer már megvalósult társadalmi célok – mondjuk a szólásszabadság és az általános választójog – elvesztik mobilizáló erejüket, másfelől pedig azt kellett a közügyek iránt akár csak minimális érdeklődést mutató átlagszavazónak megtapasztalnia, hogy a liberalizmust alkotó három elv a gyakorlatban újabb és újabb erkölcsi-szellemi elágazásokhoz vezet, és ennek során a három alapelv egyidejű igenlése már egyáltalán nem magától értetődő. Világtörténelmi léptékkel mérve persze ezek 1989/90-ben is tudható tények voltak, mégis a rendszerváltás eufóriája idején ezek nem voltak triviálisak a közvélemény és a magyar választók számára – ideértve e cikk szerzőit is...

ITT OLVASHATÓ 

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2023/41. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE