Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2023.10.12.
Kellemetlen meglepetést okozott kormánykörökben, de még a kincstári optimizmussal nem vádolható elemzők között is a második negyedéves GDP-adat. A recesszió végét, negyedéves alapon már árnyalatnyi növekedést vizionáltak, ehhez képest hidegzuhanyként érkezett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése: 2,3 százalék a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Az augusztus közepén közölt első becslés után a szeptember elsejei második sem kerekedett feljebb, ráadásul az augusztusi infláció (16,4 százalék az egy évvel korábbihoz képest) is csalódást okozott. Világossá vált, hogy az unortodox, „mindent kinövekedünk” gazdaságpolitika fegyvertárában nincs az a kommunikációs panel, amivel el lehetne takarni, hogy egymás után ez a negyedik negyedév, amikor visszaesik a gazdaság, vagyis egy éve tart a recesszió.
Orbán Viktor miniszterelnök meg sem próbálta védeni az év végére vonatkozó 1,5 százalékos növekedési kormányprognózist, helyette a „pozitív nullát” dobta be év végére, igaz, nem a növekedésre, hanem a reálbérekre. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azért megpróbálkozott a háborúval és a szankciókkal, és azt ígérte, hogy most már gyors felpattanás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.