2023. október 11., szerda

IVÁNYI GÁBOR LEVELET ÍRT ORBÁN VIKTORNAK, 20 EZER RÁSZORULÓ SORSA A TÉT - LEVELÉT MEGKAPTA NOVÁK KATALIN ÉS KÖVÉR LÁSZLÓ IS

NÉPSZAVA
Szerző: M.J., Á.Z.
2023.10.11.


Két oktatási intézményben, az abaújkéri iskolában és a beregi térségben lévő oktatási intézményben már annyi pedagógus távozott, hogy átmenetileg fel kellett függeszteni a tanítást. A következő napokban vélhetően más intézményekben is hasonló helyzet alakul ki. Többek között erről beszélt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Iványi Gábor a fővárosi Fűtött utca hajléktalanszállóban tartott tájékoztatóján. Elmondta, hogy a NAV az októberi teljes állami normatívájukat is leemelte a számláikról, így ismét – immár harmadik hónapja – nem érkezett meg az ezer dolgozó bérköltséget fedező 220 millió forint.

A szeptemberi kiáltványuk hatására a támogatók 140 millió forint adományt gyűjtöttek össze, ebből tudtak néhány munkatársnak fizetési előleget adni. Ám sokan a keddi fizetésnaptól tették függővé, hogy tovább dolgoznak, vagy szerződést bontanak. Iványi Gábor úgy fogalmazott:

csak remélni tudja, hogy nem mond fel mind az ezer munkavállaló a napokban.


Levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz, illetve Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez Iványi Gábor az egyháza által fenntartott iskoláktól és otthonoktól elvett állami támogatások ügyében. A lelkész ebben azt írja le, milyen következménye lesz annak, ha a 20 ezer ellátott és ezer alkalmazott az utcára kerül.

A héten ő is kapott egy értesítést, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár arra kérte, hogy ha tudnak tanítani, tanítsanak, de, ha nem, akkor nyilatkozzon a MET, mely oktatási intézmény állami átvételét kéri. Iványi Gábor azt mondta, hogy ezt a listát egyelőre nem készíti el, mert bízik a közjogi méltóságok pozitív válaszában. Felidézte, hogy Maruzsa Zoltán korábban azt mondta, nem megtérülő befektetés a MET iskoláinak a fenntartása, sőt azt javasolta, ha nincs elég pénz az oktatási intézményeik fenntartására, szedjenek tandíjat a szülőktől.

A közoktatási intézményeikben csaknem 3000 rászoruló, halmozottan hátrányos, mélyszegénységben élő gyerek tanul

– fogalmazott Iványi Gábor. Saját konyhájukban főznek is rájuk, mindenkinek háromszori étkezést, magas színvonalú oktatást és egyéni fejlesztést biztosítanak. Több településről ők juttatják el a gyerekeket az otthonuktól 30-50 kilométerre lévő iskolákba. Abaújkéren például 40 településről szedik össze a diákokat egy több, mint 20 éves busszal. Ha ez a szolgáltatás megszűnik, a szülőknek nem lesz lehetőségük arra, hogy iskolába küldjék a gyerekeket, akik így kikerülnek az oktatási rendszerből – mondta. A családok így szociális vészhelyzetbe kerülnek,

mert a szülők emiatt elveszítik munkavállalási és közmunkavégzési lehetőségeiket, elesnek a családi pótléktól, és súlyos pénzbüntetésre számíthatnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.