Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2023.10.13.
Lengyelországban a választások közeledtével a piacvezető vállalat olyan alacsonyra vitte le az üzemanyagárakat, hogy ellátási válságot okozott. Csehországból és Németországból megindultak a benzinturisták, a helyi piacon pedig nem mindenkinek jutott üzemanyag. Még a mentőknek és a rendőrségnek is gondjai támadtak, katonai tankereket kellett bevetni az ellátás javítására. Nekünk kellemetlen jelenségként a lengyel sajtó és a politikai paletta ellenzéki része eközben módszeresen „magyar receptnek” mondja a hazai üzemanyagpiac rapid lerontását.
Lengyelország október 15-én parlamenti választásokat tart. A fontos politikai esemény előtt olyan önsorsrontó üzemanyagpiaci helyzet alakult ki az országban, amelyre még Magyarország is „büszke” lehetne. Lengyelországban ugyanis a PKN Orlen piacvezető és 49,9 százalékban állami cég olyan alacsonyra vitte az üzemanyagárakat, hogy azzal benzinrohamot, benzinturizmust, majd ellátási válságot okozott. De nemcsak olyan kisebbet, mint amilyet tavaly decemberben Magyarországon láttunk, amikor vadászni kellett a nyitva tartó és üzemanyaggal is rendelkező töltőállomásokra, hanem olyan méreteset, hogy
még a mentőautókat sem lehetett megtankolni.
Gyanúsan olcsó lett az üzemanyag
A választási malac kifejezést mindenki ismeri. (Bár sokan félreértik. Az ember lelki szemei előtt ilyenkor kampányrendezvények nagy malacsütései, a választóknak kedvezményesen adott hús jelenik meg. A választási malac azonban igazából azt a kort jelenti, amikor a malac már nem szopós malac, vagyis elválasztják a kocától.) Lengyelország viszont ha nem is feltalálta, de nyomatékosította a választási üzemanyag fogalmát.
A választások előtt óriási ellátási válságot okozott Lengyelországban a mesterségesen alacsonyra levitt üzemanyagár. Ez aligha lehet véletlen, mert európai összehasonlításban Lengyelország és Málta kimagaslóan a két legolcsóbb állam lett – mind a benzin, mind a dízel ára ebben a két országban a legolcsóbb.
Az Orlen szeptember eleje óta tizenötször csökkentett árat, ezzel tartósan az európai átlag alatt tartva a lengyel üzemanyagárakat. Csakhogy eközben folyamatosan érkeznek a híradások üzemanyaghiányról, a legutóbbi hírek szerint katonai tankerautók indultak útnak, hogy enyhítsék a készletek kimerülését.
Az Orlen tagadta, hogy a hiány miatt kellene a katonai tartalékokhoz nyúlnia, és a nyárhoz hasonló intenzív időszakok kiszolgálásával magyarázza a hadsereg eszközeinek bevonását. A probléma azonban annyira súlyos, hogy Nyugat-Pomerániában mentőautók tankolási nehézségeiről, Sziléziában a rendőrség üzemanyag-ellátási problémáiról jelentek meg híradások, és a mezőgazdasági gépeknek sem jutott mindenhol elég dízel.
A helyzet nyomokban emlékeztet arra, amit tavaly decemberben Magyarországon is láthattunk...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.