A SZLOVÁK VÁLASZTÁSHOZ VALÓ VISZONYULÁS ÚJFENT BIZONYÍTOTTA, HOGY ORBÁN VIKTOR SZÁMÁRA A HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG CSAK PROPAGANDAESZKÖZ - CSAK LÓZUNG A NEMZETPOLITIKA

NÉPSZAVA
Szerző: GÁL MÁRIA
2023.10.05.

A 2010-től regnáló Orbán-kormány nem egyszer bizonyította „rugalmasságát”, a múlt hétvégi szlovák választáshoz való viszonyulása még így is tudott meglepetést okozni. Nem az volt a döbbenetes, hogy a „jobboldali-konzervatív”, „nemzeti” Orbán Viktor és kormánya nyíltan a szociáldemokrata-populista Robert Fico mellé állt a kampányban – ez 2012 óta így van - hanem elsősorban az, hogy a magát a határon túli kisebbségben élő magyarok érdekeit is képviselőnek mondó kabinet egyetlen szót sem pazarolt arra, hogy a szlovákiai magyaroknak nem lesz parlamenti képviselete. Orbán és külügyminisztere, Szijjártó Péter már alig várják az újbóli együttműködést, mert amint miniszterelnökünk írta közösségi oldalán: „Mindig jó egy hazafival együtt dolgozni”. Budapest egyetlen szót sem ejtett arról, hogy ennek a várt együttműködésnek netalán feltétele lenne a kisebbségi jogok védelme.

Fico győzelmének budapesti fogadtatása egyben a magyarországi sajtószabadság helyzetéről is szánalmas bizonyítványt állított ki.

A kormány által megszállt média, beleértve a közszolgálatit is, a kampány során is mindvégig elsősorban nem a szlovákiai magyar pártokat vagy legalább Orbánék partnerének, a Szövetségnek a „szekerét tolták”, hanem a Ficoét. Még a kampánycsend idején is Ficoval, nem pedig valamely magyar vezető politikussal közölt nagyinterjút a közmédia (ugyanezt tették februárban is). A kormányközeli média azt ünnepelte, hogy „Orbán-szövetségese nyert”, és akárcsak a kormányzat, már nem ejtett könnyeket a magyar képviselet hiánya miatt. És nyilván az is kimaradt az örömködésből, hogy valóban a szlovák politikum egyik legmagyarellenesebb, az ottani magyar kisebbségnek legtöbbet ártó politikusa készül kormányt alakítani.

Robert Fico és Orbán Viktor ma már csak barátságként emlegetett szoros szövetsége valójában nem több pillanatnyi érdekszövetségnél, egymásra utaltságnál, a múlt és a két politikus pályafutása ismeretében pedig nyugodtan kijelenthető, addig tart majd, míg mindkettőjük érdeke ezt kívánja meg. Ám, ha a magyar „nemzeti kormány” semmiféle garanciát nem kér a szlovákiai magyarság jogai tekintetében, félő, hogy a több mint 400 ezres közösség újra Fico belpolitikai fegyverévé válik.

Már csak azért is, mert ez „barátság” ingoványos talajra épült. Emlékezhetünk, milyen port kavart Szlovákiában is Orbán szurkolói sálja. Fico ellenzékben megtehette, hogy viszonylag csöndben maradt, de miniszterelnökként aligha. Jövőre EP-választások lesznek, és a szlovák-magyar államközi viszony egyik mélypontját épp egy hasonló, a 2009-es EP-kampányban elhangzott Orbán-beszéd jelentette. Az akkor ellenzéki, de már kormányra készülő Orbán a Fidesz és a Magyar Koalíció Pártjának közös szlovákiai kampányrendezvényén arról beszélt, hogy a voksolás öt évre határozza meg a magyarok súlyát az Európai Parlamentben, ezen dől el, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. Szavai miatt Ficóék rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze, határozatban ítélték el Orbán és a Fidesz nacionalizmusát, Fico szélsőségesnek nevezte Orbánt. (De a Kárpát-medence egységes magyar nemzetére való hivatkozás Prágának és Berlinnek sem tetszett.) A magyar ellenzéki politikust akkor nyilvánosan védelmébe vette a hivatalban lévő Balázs Péter külügyminiszter, Bajnai Gordon miniszterelnök és a magyar országgyűlés pártjai is, beleértve a „nemzetére rárontó” MSZP-t és akkori elnökét, Mesterházy Attilát is. Mindnyájan azt hangsúlyozták, hogy Orbán nem szélsőséges politikus, legfeljebb annyi bírálat hangzott el, hogy kijelentése nem volt szerencsés, egyes parlamenti képviselők szerint felelőtlen volt.

Fico akkor "abszurdnak" nevezte, hogy bárki is valamiféle "fiktív államnak" minősítse a Kárpát-medencét. Azóta ez a magyar kormány állandósult álláspontja lett, ami magában hordozza a további aknákat. Orbán e retorika nélkül már elképzelhetetlen, Fico pedig már 2006-ban a nyelvtörvény kapcsán kijelentette, hogy az „szent szlovák ügy”, amiben elképzelhetetlen a meghátrálás. A két politikus 2012-ben szőnyeg alá söpörte ezeket az ellentéteket, kérdés, meddig maradnak ott...

ITT OLVASHATÓ