Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2023.10.24.
Miért nem volt képes a lengyel kormánypárt – ellentétben a magyarral – mozgósítani a híveit a parlamenti választással egybekapcsolt népszavazás révén? Ezt a kérdést elemzi Zgut-Przybylska Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia filozófia- és szociológiaintézetének a kutatója, egy uniós támogatásból működő portálon megjelent cikkében. A www.authlib.eu (AuthLIB) portál az európai autoriter törekvések és az azokra adható liberális válaszok témakörével foglalkozó, az EU Horizont programja keretében több európai egyetem részvételével megvalósuló kutatási projekt publikációs felülete.
Zgut-Przybylska felidézi, hogy a Jog és Igazságosság – a PiS – 2015-ös hatalomra kerülése után Jaroslaw Kaczynski deklaráltan igyekezett másolni a Fidesz példáját, és ennek jegyében a legutóbbi parlamenti választást összekapcsolták egy négykérdéses referendummal, ahol azonban a kérdések nem valódi alternatívákról szóltak, hanem a kormány populista narratívájához igazodtak. Így például az egyik azt tudakolta, akarják-e a lengyelek, hogy az EU több ezer közel-keleti, illetve afrikai illegális migráns befogadására kényszerítse az országot, egy másik pedig azt, hogy egyetértenének-e az állami javak külföldieknek történő eladásával, ami stratégiai fontosságú szektoroktól fosztaná meg a nemzetgazdaságot. A PiS próbálkozása azonban balul sült el: míg a parlamenti választás részvételi aránya több mint 74 százalékos volt, a referendumé csupán 40.
A kudarc alapvető okát az elemző abban látja, hogy a kormány elvesztette kapcsolatát a lengyel társadalommal, hatalmas volt a szakadék a realitás és a kormánypropaganda között. A kampányt az Orbán stílusú gyűlöletkeltésre hangolták, ám a választóknak csupán 7 százaléka aggódik a migráció miatt – a gazdaság állapota miatt viszont 28 százalék. Miközben a PiS azt állította, hogy Donald Tusk eladná az állami vállalatokat, az Orlen benzinkútjain az emberek nem tudtak tankolni – és a lengyel óriáscégből kormányzati felügyelet mellett történetesen részesedést adnak el a szaúdi Aramcónak és a magyar Molnak.
Szintén népszavazási kérdés volt az abortusz témája, és abban az ellenzék pozitív hangú, befogadó szemléletű kampányt folytatott, hangsúlyt helyezve arra, hogy a munkaerőpiacra visszatérni kívánó fiatal anyák több gyermeknevelési támogatást kapjanak.
Zgut-Przybylska Edit két fő különbséget lát a magyar és a lengyel helyzet között. Az egyik, hogy a PiS még nem tudta olyan mértékben kiterjeszteni autokrata hatalmát a közélet fölött, mint ahogyan az 2010 óta Magyarországon megtörtént. A másik, hogy a lengyel ellenzék három nagy blokkba szerveződhetett, és ezek megoszthatták egymással a mozgósítást. Az egyik leszűrhető tanulság – írja a szerző –, hogy a populizmus ellen nem lehet ellenkező előjelű populizmussal küzdeni, a mérgező polarizáció és gyűlöletkeltés helyett befogadó jellegű üzenetekre van szükség.
Gazdasági érdekek vs. biztonságpolitika
Az utóbbi években gazdasági kérdések is fokozatosan megjelentek a biztonságpolitika problémái között, és eljött az ideje az új, gazdaságbiztonsági szempontokat is követő államgépezet megteremtésének – ezt az üzenetet hirdeti a Foreign Affairsben megjelent közös tanulmányában Henry Farrell és Abraham Newman, nem kis részben Jake Sullivannek, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójának áprilisban elhangzott egyik beszéde alapján. Eszerint a korábbi évtizedek feltétlen rajongása a szabadpiac iránt gyengítette az Egyesült Államok nemzetbiztonságát. Figyelmen kívül hagyták a liberalizálás időszakában kialakult gazdasági függőségeket, ami veszélyekkel jár: sérülékenynek mutatkozik az ellátási lánc a gyógyászati felszerelések, a félvezetők és a döntő fontosságú ásványok tekintetében. Ugyanez a folyamat Európában bizonytalanná tette az energiaellátást. Az ilyen függőségek gazdasági vagy geopolitikai befolyásszerzésre használhatók. Sullivan azt is elismerte, hogy a gazdasági liberalizálás nem teremtett békét: a piac varázserejébe vetett, leegyszerűsített hit kiüresítette az amerikai ipart, és Kína, mint versenytárs felemelkedéséhez vezetett. Farrell és Newman hangsúlyozza, hogy a hadügyek és a terrorizmus mellett most már biztonsági kérdésként kell kezelni az élelmezésbiztonságot, az energiahiányt, az inflációt és a klímaváltozást is.
Szerintük az EU sem tudja elkerülni, hogy a növekvő gazdaságbiztonsági fenyegetésekre közös kereskedelempolitikával válaszoljon, ami adott esetben külső államok büntetését jelenti. Az Unió az Egyesült Államoknál bizonytalankodóbb, amikor ilyen eszközök alkalmazása kerül szóba, de az amerikai szerzőpáros szerint csaknem bizonyos, hogy Európa is rákényszerül majd kényszerítő módszerekre. Így például – jegyzik meg – talán megváltoztatják az EU alapszerződését, és megakadályozzák azt, hogy a jövőben egyes olyan lator tagállamok, mint Magyarország, megvétózzanak kollektív szankciós döntéseket. Ajánlatos felfigyelni erre a jelzőre. A rogue state – lator állam – kifejezést az amerikaiak korábban inkább olyan országokra használták, mint Észak-Korea, vagy éppen a Szaddám Huszein vezette egykori Irak.
A Fidesz-hívek immár EU-ellenesebbek, mint az összes többi párt
Végül röviden arról, hogy a bécsi Die Presse szerint meghozta a gyümölcsét az Orbán Viktor által évek óta folytatott Brüsszel-ellenes vádaskodó kampány: a Fidesz-hívek immár EU-ellenesebbek, mint az összes többi párt, beleértve a jobboldali radikálisokat is. A lap a Policy Solutions felmérésére hivatkozva arról számol be, hogy miközben a Mi Hazánk választóinak 22 százaléka pártolná az Unióból való kilépést, a Fidesz-táborban ez az arány 28 százalékra nőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.