Szerző: RÁDI BALÁZS
2023.10.10.
A mesterséges intelligencia csökkentheti az iskolai lemorzsolódást – világítottak rá a hazai meghatározó egyetemek képviselői az Indamedia csoport által szeptemberben rendezett AI Summit konferencián. Személyre szabott oktatással, az előrehaladás folyamatos figyelésével és figyelmeztetések küldésével, ha a hallgatók megakadnának a tantervben.
A ChatGPT helyes használatát oktató Szabó Dávid és Tálas Dávid saját bőrén érezte, hogy a hagyományos oktatás – önhibáján kívül – sokszor magára hagyja a tanácstalan hallgatókat, nem tud személyre szabottan iránymutatást nyújtani, ráadásul természetéből adódóan nem vonja be kellőképpen a hallgatót az oktatásba, hiszen egy oktatóra rengeteg hallgató jut, ami ellehetetleníti a személyre szabott tanulási élményt.
"Az a motivációnk, hogy ha már magunkon nem tudtunk segíteni, akkor segítsünk az egyetemistáknak abban, hogy előre tudjanak jutni, mindezt egy BKV-jegy áráért. Szeretnénk, ha minden hallgatónak ott lenne a zsebében egy nonstop elérhető egyetemi instruktor, aki segít a tanulásban, a sikeres vizsgázásban, a kutatómunkában"
– árulták el, hogy miért vitték le drasztikusan a képzés árát a felsőoktatásban tanulók számára. A Promptmaster társalapítói hozzátették: a kurzus célja, hogy a hallgatóknak többlettudást nyújtson, és ezáltal versenyképesebbek legyenek a munkaerőpiacon.
"A tanfolyam 4 óra alatt képes eljuttatni a tanulókat arra a tudásszintre, amit hozzávetőleg 400-500 óra autodidakta módon – Google-kereséssel és YouTube-videók végignézésével – érnének el"
– állítják az AI-iskola társalapítói, akik szerint ez a tudás bőven behozza a ráfordított időt, mivel a munkáltatók kulcskompetenciaként fogják elvárni, akárcsak az Excel ismeretét. A képzésről elmondták, hogy az összeállításánál a legfontosabb szempontok közé tartozott a hitelesség, tömörség és a lényegi tudás átadása. A kurzus során a hallgatók tulajdonképp megtanulnak emberi nyelven beszélni a géppel, promptokat, vagyis parancsokat fogalmaznak meg. Azonban nem mindegy, hogy mit adunk ukázba a robotnak, ugyanis könnyen félreértés és galiba lehet a vége, de ez az oktatók szerint megfelelő fogalmazással – amit a képzés során megtanítanak – kiküszöbölhető...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.