2023. szeptember 29., péntek

MÁSFÉL HÉT ALATT LEÁLL AZ ÜZEMANYAG-ELLÁTÁS, HA A KORMÁNY ÁRSTOPOT VEZET BE

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.09.29.


„Ha be merik vezetni ismét a hatósági árat, azaz az árstopot, akkor másfél hét alatt leáll a normális üzemanyag-ellátás” – vélte Holoda Attila. Az energetikai szakértő szerint nem véletlenül szólalt meg a MOL az ügyben. Azért kerestük meg őt, mert az utóbbi napokban már nem csak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hanem Orbán Viktor kormányfő sem zárta ki az árstop bevezetését az üzemanyagokra. Holoda azonban úgy látja, a kormány nem fogja ezt meglépni, s – persze nem nyíltan, de – majd azt kommunikálják, hogy ’milyen rendesek vagyunk, hallgatunk a véleményekre, aminek a fejében csak azt várjuk el, hogy fizessétek szépen a hétszáz forintos üzemanyagárat’.


Megszaporodtak az üzemanyag-árstop esetleges ismételt bevezetésével kapcsolatos hírek az utóbbi napokban. Nagy Márton – a Portfolio beszámolója szerint – a Mol vezetőivel folytatott tárgyalásán világossá tette, hogy minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növelését. Jelezte, hogy havi rendszerességgel kér jelentést az ágazat szereplőitől az árak nemzetközi és hazai alakulásáról, illetve az árak mielőbbi moderálására tett ágazati lépésekről. A múlt heti egri Közgazdász Vándorgyűlésen pedig azt ecsetelte, hogy a kormány korábban abban reménykedett, hogy már októberben tíz százalék alatt lehet az infláció, de az üzemanyagárak emelkedése közbeszólt. Ezt figyeli a kormány, és ha kell, beavatkozik – olvashattuk a 444.hu tudósításában.

A lebegtetésben/fenyegetőzésben Orbán Viktor tette fel az i-re a pont. A Parlament őszi ülésszakát nyitó beszédében szó szerint a következőt mondta: „Ha pedig az üzemanyagárakat – melyek jelentősen növelik az inflációt – a kereskedők nem tudják vagy nem akarják kordában tartani, akkor ismét be fogunk avatkozni.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.