Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.09.29.
“A hatásos kommunikációs kampányok jól átgondolt, hosszútávú stratégiára épülnek, és a célba vett társadalmi csoportok sajátosságaihoz illesztett formában, több kommunikációs csatornán összehangoltan közvetítenek üzeneteket.”
Elgondolkodtam rajta, mert pontosan tudom, milyen fontos pont ez a munkánkban, és azt is, mennyi más kommunikációs színtér hat még erre az egészre. És azt látom, mások sokkal pontosabb célzásokkal dolgoznak, mint mi. De vajon az-e a jó módszer, az övéké? Mit tudnak jobban, mint mi? Miért hat az erősebben, mint a mienk? Elkezdtem kicsit elemezni magamban ezt az egészet.
Azt hiszem, az alapvető különbség a célokban van. A mi célunk a generációs szegénységben élők életstratégiájának elmozdítása, új utak kiépítésének támogatása, amiben egy tervezhetőbb, kiszámíthatóbb élet körvonalazódhat. Ehhez használjuk a közösségépítést, mert meggyőződésünk, hogy a szegregátumok világából nincs kiút egymás támogatása, közös értékrend nélkül, amit azonban rettentő nehéz összhangba hozni a mélyen rögzült egyéni túlélési stratégiákkal.
Azt hiszem, már sokat tudunk a problémáról, hiszen 1999 óta működünk, 14 éve komplex problémakezeléssel, a társadalmi leszakadás ellen. Nagy tanulási folyamat volt ez, olyan tudás, ami nem sajátítható el tankönyvekből, mert hihetetlen összefüggések mozgatják, ami csak így, a terepi munkában érzékelhető, értelmezhető. És ami ráadásul ebben a gyorsan és folyamatosan változó társadalmi közegben, az elmúlt években folyamatosan egyre mélyebb társadalmi problémává válik.
A kommunikáció fontossága nem megkérdőjelezhető. Fontos a külső és belső kommunikáció is, sokat foglalkozunk már vele, jóval tudatosabban tervezzük, mint korábban. A külsőről többször írtam már, és a belsőn belül is van egy munkacsoporton belüli, és egy, ami a “célcsoportra” irányul. Most erről gondolkoztam tovább. Erről, ami más, mint amit a fejlesztésekben meghatározunk, ugyanis számukra is érthetővé és elfogadhatóvá kell tenni a céljainkat, ami nem egyszerű. Mert azt kell, hogy mondjam, stabil bizalmi légkör ide, vagy oda, ebben még mindig nagy küzdelmeink vannak.
Nézzük előbb azokat a kommunikációs hatásokat, melyek jobban működnek, mint a mienk. Most csak egyet, aztán majd folytatom, másikkal, a következő blogban.
Jelen van a problémában az értékesítés kommunikációja. Pl. a különféle ügynököké. Akik eljönnek, hozzánk hasonlóan “felkereső jelleggel” a leszakadókhoz, és tűpontosan célozva tolják pl. az arcukba az okostelefont, 0 Ft-ért, csak a hűségnyilatkozatot kell aláírni, és majd csak később fizetni. Vagy a felvehető személyi kölcsönt. De sikeresebben működik nálunk az online üzleti vonal is, bár azt is látjuk, ez megerősítést kap a közösségen belül is. És számunkra érthetetlenül fordul a GLS naponta többször is, hónap elején az egyébként szegény településen. Mert fontosabb lesz a márkás cipő megvétele, amivel most “villogni lehet” a gyereknek a suliban, mint az, hogy télen mivel fűtenek majd. Fontosabb a mobiltelefon, mint spórolni a vízbekötésre, vagy befizetni egy csekket, a harmadik felszólításra legalább.
Ezek mind a fogyasztói társadalom üzenetei, ami pillanatnyilag megadja azt, amire vágyik az illető. Amit mozgat a világ üzenete: az vagy, amid van. Annyit érsz, amennyit fel tudsz mutatni. Ha drágábbat, trendibbet, divatosabbat, akkor több vagy. Akinek nincs, az csóró. Azt lehet cikizni, megalázni, csúfolni. Lesajnálni.
Szóval, jön egy célzott kommunikáció az ügynököktől: “nem kell ez?! Ne viccelj… Most nem kerül semmibe! Nehogy már kihagyd… soha vissza nem térő alkalom! Ha elmegyek, már késő lesz, és meg fogod bánni!“ Vagy kis várakozással (amíg jövedelemhez nem jut az illető) , a reklámokból, a facebookon, gazdag kínálattal: “Erre vágysz? Hát itt van..mert te is megérdemled.”
Ehhez jön a közösségi kommunikáció, amit sajátos értékrend hat át, ami lassan épült ki, és tette mára szinte egyetlen emberi értékmérővé a birtoklást. Ma már ez mindenek feletti, ehhez nincs párosulva sem a tanulás, sem a tudás, sem a legális munka. Csak a pénz, a megszerzett javak.
Ezzel szemben kell nekünk valamit elfogadtatni a pénzügyi tudatosságról, a tervezésről, a prioritásokról, a hiányok hálójában még a takarékosságról is. Megértetni, hogy a generációk óta megélt “nincs”-ben nem az azonnali vágykielégítés a megoldás, hanem a tervezhető “majd”, amiért azonban “most” kellene erőfeszítést tenni. Vagy legalább ésszerű megoldást hozni, és légyűrni a vágyat egy időre. Szóval, ebben a nincs-most-majd kommunikációban nem bírunk olyan erősek lenni, mint azok, akiket ebben az egészben egy másik cél vezérel: az érdek. Eladni, ebből jövedelemhez jutni. Bármi áron.
Miközben mi pontosan értjük, hogy a legvédtelenebbek ők a fogyasztói világgal szemben, nem bírjuk kivédeni annak a hatásait. Eredmény? Jó, talán örülhetnénk, hogy “csak” 5 személy írta alá a telefonhoz jutás hűségnyilatkozatát, többen ellent tudtak állni. Persze volt, aki másnap eladta pár ezer Ft-ért a friss szerzeményt, mert a “most” újabb üzenettel bírt. Talán épp a napi kenyérhez segítette. Mire a tartozás visszakerül ahhoz, aki aláírta, milliós összeg lesz. A behajtócégek pedig sorban állnak, ha véletlenül legális kereset bukkanna fel. Érdemesebb tehát a feketezónából jövedelemhez jutni, abból nem tudja levonni senki. Így rakódnak egymásra a rétegek, melyek aztán olyan súllyal nyomják az illetőt lefele, hogy esélytelen lesz kitörni ebből.
Persze, próbálkozunk állandóan. Beszélünk sokat erről az egészről, hogy legyen közösségi megerősítése, a kríziskezelésünket is ehhez igazítjuk, vannak adósságkezelési programjaink, családi csődvédelem is, folyamatosan próbálunk “talpra állítani” családokat De néha évek munkája dől be a pillanatnyi vágykielégítés családi, közösségi kommunikációval megerősített hatása miatt.
Hogyan kellene másképp kommunikálnunk nekik erről? Valamit nem jól csinálunk? Utólag belátják többnyire, nem így kellett volna, kár volt, de akkor, mikor azt lehet érezni, hogy birtokolhatják azt, ami ott, abban a közegben is menő, nem számít semmi. Mi pedig fogjuk a fejünket, a facebookon közzétett fotók láttán, ami nem azt mutatja, ahogy élnek, hanem azt, ahogy akarják magukat látni. Ez az érzés az, amire fókuszál az ügynöki, értékesítési rendszer. Ez a gyenge pont.
És itt, ebben a szférában csak a haszon lebeg a szemük előtt, náluk nincs szociális érzékenység. Kit érdekel ott ez? Hiszen mindenki felnőtt, saját döntéssel. Ha úgy dönt, hogy megveszi, az ő döntése. Joga van hozzá. Ezt kell erősíteniük, és nyilván ellenség az, aki ez ellen próbál lépni. Mi is.
Innen pedig már csak kommunikációs kérdés, hogy lehet ellenünk hangolni azokat, akikért dolgozunk. Akiket szeretnénk megmenteni az eladósodástól, ám mindig akad, aki ezt a segítségnyújtást újraértelmezi velük: “bele akarnak szólni az életetekbe”, “milyen jogon avatkoznak ebbe, mikor ti felnőtt emberek vagytok?”, “biztosan valami érdekük fűződik ehhez, különben minek akarnának nektek rosszat?”, “nem vagytok ti gyerekek, akiknek meg kell mondani, mit csináljanak, mit képzelnek ezek”, “ezek nem értik… sosem voltak ilyen helyzetben, nekik megvan mindenük”, stb. És hitetlenkedve hallgatják a mi spórolási praktikáinkat, ha próbálunk erről az oldalról közelíteni.
Megoldás? Nos, ezt senki sem keresi. Olyan, mintha jó lenne így mindenkinek, ahogy van. Az iskola nem dolgozik azon, hogy pénzügyi tudatosságra neveljen. A kereskedelemnek, bankrendszernek az új ügyfél megszerzése az érdeke. Az intézményrendszer nem tud hatékony adósságkezelési programokat működtetni. Prevenció nem létezik. A feketezónát pedig elnézik…ez ma a túlélés záloga.
Miközben pontosan látszik, hogy ez mekkora beavatkozási pont lehetne. De minden ellene dolgozik. Profi kommunikációval. Illeszkedve a célba vett társadalmi csoportok sajátosságaihoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.