Szerző: LUKÁCSI KATALIN
2023.09.27.
Nem játszik közre „a közelítő tél” borúja abban, hogy két hónapos növekedés után ismét depresszióba fordult hazánk konjunktúraindexe – mondta Karsai Gábor a hétfőn megjelenő adatokat kommentálva. A konjunktúraindex ugyanis szezonálisan kiigazított adatokkal számol, s ebből például télen a karácsonyi forgalmi növekményt, nyáron pedig a szabadságok miatti termeléscsökkenéseket szűrik ki – ismertette a módszertant a közgazdász. Nincs tehát olyan törvényszerűség (vagy ha lenne, nem érvényesülhetne ebben az indexben), hogy a fogyasztók és a cégvilág szereplői általánosan negatívabban látnák a jövőt az ősz beköszöntével.
Karsai Gábor a szeptemberi romlást inkább korrekciónak nevezte, hiszen a fogyasztói bizalmi index augusztusban tizenhat hónapos csúcsra ért fel, és tavaly év vége óta szinte folyamatosan emelkedett. Ez nem abszolút érték, hanem egy viszonylagos szám, mutatja azt is, hogy nem vészes mértékű a szeptemberi mérséklődés az augusztusi adathoz képest. Nem trendforduló. De az is fontos – vetette fel a kutató –, hogy az elmúlt időszak emelkedése ellenére is alacsony a magyar fogyasztói bizalmi index. „A felívelés örvendetes, de azért ez még most sem egy erőtől duzzadó várakozást jelent” – fogalmazott Karsai Gábor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.