2023. szeptember 29., péntek

EMBERI SORSOK A PEDAGÓGUSOK DÖNTÉSEI MÖGÖTT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.09.29.


Máig nyilatkozhattak azok a pedagógusok, akik nem akarnak a státusztörvény hatálya alatt dolgozni. Egyelőre nem tudni, hányan távoztak emiatt már augusztus 31-éig, vagy most akarnak végkielégítéssel elmenni. Ha a kormányra van bízva az erről szóló tájékoztatás, és az számára kedvezőtlen lesz, akkor sokáig. Ám az oktatás szétverőinek mindenképp csalódniuk kell, a maradók nem mindegyike lesz a szekértolójuk. Egyről azonban nekünk sem szabad megfeledkeznünk, a menni, vagy maradni kérdésében minden pedagógus döntése mögött emberi sorsok húzódnak.


Szeptember 29-e a határideje annak, hogy azok a pedagógusok, akik nem akarnak a státusztörvény hatálya alatti jogviszonyban dolgozni, írásban nyilatkozzanak erről. Aki nem fogadja el az új jogviszonyt, annak november 30- tól megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya, előtte egy hónapig felmentési idő illeti meg. Végkielégítést is kapnak: az, aki 20 évnél rövidebb ideig dolgozott közoktatásban, 1 havi, aki 30 évnél többet, annak 3 havi, aki 10 és 30 év között volt a pályán, kéthavi. Annak, aki óraadóként újra elhelyezkedik, nem kell visszafizetnie a végkielégítést, csak annak, aki 90 napon belül új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt létesít, vagy szakképző intézményben munkaviszonyt. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) honlapján minderről részletesebben is olvashatnak

Azt egyelőre nem tudni, hányan élnek a lehetőséggel, hogy elhagyják a pályát. Totyik Tamás, a PSZ elnöke egy előzetes felmérés alapján mintegy ezerre becsüli a számot. Rétvári Bence parlamenti államtitkár pedig azt állítja, majd csak jövő hét közepén lehet megmondani a pontos számot, mert vannak olyan pedagógusok, akik postai úton adták fel a nyilatkozatukat, meg kell várni, amíg azok is beérkeznek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.