2023. augusztus 10., csütörtök

TÍZ ÉV IS KEVÉS VOLT A VÁRÓLISTÁK RENDBETÉTELÉRE, MINDEN TIZEDIK ADAT HIBÁS A NYILVÁNTARTÁSBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerzők: PETE LUCA, SZOPÓ ZITA
2023.08.10.


A kormány 2012-ben egységes, mindenki számára elérhető várólista-nyilvántartási rendszert vezetett be, amit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő működtet. Az oldal azzal a céllal jött létre, hogy átláthatóbbá tegye a műtéti várólistákat, azaz könnyebben lehessen információhoz jutni arról, hogy mennyi ideig kell várakozni egy-egy beavatkozásra, és melyek azok a műtétek, ahol sokan állnak sorban az állami egészségügyben. 
A 14 millió forintból fejlesztett nyilvántartás adatait elemezve ugyanakkor azt találtuk, hogy a feltöltött adatok jelentős része hibás.

„A 2010 előtti rendezetlen viszonyok felszámolására a kormány egységes nyilvántartási rendszert vezetett be, melynek célja az átláthatóság, a sorrendiség betartása az igénybevételben, valamint az ellátás monitorozása” – mondta el a Belügyminisztérium tavaly szeptemberben a kórházi várólisták kapcsán a Világgazdaságnak.

A műtéti várólistaadatok 2012 óta érhetőek el nyilvánosan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) oldalán, a rendszer bevezetése ugyanakkor nem volt zökkenőmentes. A Medical Online szerint 2013 júniusában az oldal adatainak kétharmada hibás volt, előfordultak rosszul vagy egyáltalán nem rögzített esetek, lejárt időpontok, illetve hiányosságok az ellátási sorrend betartásakor. Fél évvel később ez az arány 20 százalékra csökkent. A nyilvántartás adatait elemezve ugyanakkor azt találtuk, hogy most, tíz évvel az online várólista-rendszer bevezetése után is hemzseg az oldal a hibáktól.

A várólista-nyilvántartás elsődleges célja, hogy a várakozó beteg az esetazonosítója segítségével megnézhesse, mennyit kell várakoznia, azaz mi az ellátás várható időpontja. A honlapon látható az is, hogy melyik beavatkozásra mennyien várnak az egyes intézményekben, mennyi beteget láttak el az elmúlt félév során, és mennyi volt az átlagos és a medián várakozási idő.

Korábban a várható várakozási időre vonatkozó adatok (minimum, illetve maximum, valamint átlagos tervezett várakozási idő) is elérhetőek voltak, ezek azonban tavaly év elején lekerültek az oldalról. Az esetek nincsenek archiválva, így mindig csak a lekérdezést megelőző hat hónap adatai láthatóak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.