SZOBOSZLAI ELMAGYARTALANODÁSA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.08.16.

Elment ez a mi fiunk. A Szoboszlai. Kiszakadt a keblünkből, és azonnal elkezdték megrontani őtet a rabszolgatartó imperialisták. Annak ellenére, hogy van nekünk ilyen életünket megszabó bőgatyás, fokosos, avas zsírban úszó szentenciánk, amit nem más, mint maga Orbán Viktor adott életvezetési és egyben erkölcsi mércéül, hogy aszongya kisangyalom, „magyar ember csak a Jósiten, a hazája és a szerelme előtt térdel le”. Erre ez a Szoboszlai az első liverpooli meccsén térden állt, és elkezdett recsegni a nemzeti torony, amit harsonaszóval építettek az átigazolása köré, s amelynek a lényege a szintén orbáni naugye volt.

Vélhetően nem minden én nyájasom tartja ujjait a világ-, s pláne nem a magyar láblabdázás (közkeletűen futball) üterén. Így az ő számukra előadom, hogy Szoboszlai Dominik magyar születésű fiatal, futballista ember, aki a nyár folyamán Liverpoolba igazolt. Ezt a klubot tán nem kell bemutatni senkinek, röviden nem egy Felcsút, de nem is Ferencváros, így amikor a mi fiunk odakerült, a népnemzeti sajtó annak igazolásául kezdte használni az ő nevét és alakját, mint aki bemutatja, helyes volt Orbánnak száz és ezermilliárdokat a futballba pumpálnia, aminek ím, a mi fiunk a megtermett gyümölcse. De itt is már csak a baj volt.

Mert akik otthonosan mozognak a láblabda világában, azonnal azzal álltak elő, hogy Szoboszlai nem egy Túró Rudi, nem magyar termék, lévén tizenhat évesen már elvitte a labanc Salzburg, aztán a Lipcse, és most az angolok. Így amikor Orbán szállóigévé tette a hozzá észben megfelelő indoklást „naugye”, ami részletes elemzés akkor fakadt ki belőle, amikor a magyar válogatott a létszámbővítés miatt kijutott a láblabdás Eb-re, az annyira volt igaz a futballbuziságának igazolására, mint amikor most Szoboszlai sikerét a magukénak tudva óbégatták végig a nyarat a magyar felsőbbrendűségről. De most beütött ezt a térdeplős mennykő.

Szoboszlai már nem olyan szép, nem is annyira okos, és nem is annyira a mienk. Elkezdett megromolni. Letérdelt a gyöpre, ekképp vétett a fokosos, bőgatyás (lásd Orbán) magyari szellem ellen, rövidebben nem eléggé fasiszta. A gyöpre térdeplés vs. magyari néplélek dichotómiája, mi több antagonisztikus ellentéte két éve bukott föl az árból hirtelen, amikor a nálunk vendégeskedő ír láblabdások térdeltek le, és a magyar szurkolók kifütyölték őket. Ebből rohadt nagy botrány, viszont nemzeti nagylétünk újabb igazolása lett, amit a kedves vezető összegzett egészen máig hatóan, hogy még most érezzük a fokhagymaszagot.

„A nemzeti csapatainktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem azt, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerül, állva haljanak meg.” Illetve a jóistenes tétel, valamint még egy annak igazolására, hogy Orbánnak a nagy pofája ellenére fingja sincs a világról, mert ilyesmit is delirált akkoriban: „Alapvetően volt rabszolgatartók találták ki (a térdeplést, rk.), Magyarország viszont sohasem volt rabszolgatartó. Minden nemzetnek a saját terheit kell elhordania”. Mindezek után azért szólnunk kell erről a térdeplésről, ami úgy tűnik, olyan alapvető probléma, ami egy nemzet identitását roppantja meg...

ITT OLVASHATÓ