2023. augusztus 30., szerda

SOROS MAGYARORSZÁGON, 1984–2023: SZOCIALISTA DEMOKRÁCIÁBÓL VEZÉRDEMOKRÁCIÁBA

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2023.08.30.


Több ezer szervezetet, elképzelést, innovációt támogatott nemcsak a nyílt társadalom, az emberi jogok érvényesüléséért, hanem egészségügyi, oktatási fejlesztéseket is. Mégis szitokszót csinált belőle a Fidesz, akiket pedig segített politikussá válni. A Soros-alapítványok befejezik működésüket az EU-ban.

„Hiányozni fog” – mondja egy civil szervezet vezetője a Soros György által létrehozott alapítványoknak az EU-ból, így Magyarországról történő kivonulását értékelve. Nem a magyarországi Soros Alapítvány 1984-es megalakulása óta ideérkező több tízmilliárd forintnyi támogatás, hanem a szövetséges.

„Egyfajta közösséget alkotunk, amit a hálózatosodás támogatásával is erősített az alapítvány. Erősek voltak azok a szervezeti kapcsolatok, amiket az OSF munkatársai mentoráltak” – mondja L. Ritók Nóra, az elsősorban hátrányos helyzetű roma gyerekek oktatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője...

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.