PADISÁK JUDIT: MEGSZŰNT A BALATON TERMÉSZETES PARTVONALA, A NÁDASOKAT ILLEGÁLISAN AGYONSZABDALJÁK

SZABAD EURÓPA
Szerző: FAZEKAS PÁLMA
2023.08.06.

Amit ő nem tud folyóinkról, tavainkról, a szárazföldi belvizekről, azt nem is érdemes tudni – mondanám, ha nem lennék biztos abban, hogy tudósként azonnal tiltakozna kijelentésem ellen. Biológus, akadémikus, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem doktori tanácsának elnöke. Padisák Judit volt a Szelfi vendége, csopaki otthonában beszélgethettem vele. Gyakorlatilag beleszületett a rádiózásba, édesapja, Padisák Mihály a magyar rádiózás meghatározó alakja volt, Miska bácsi levelesládája című műsorára generációk emlékeznek most is. Ő mégis biológus lett. Erről kérdeztem beszélgetésünk elején, hogy azután beszéljünk a tavainkról, főként a Balatonról és az oktatásról.

Édesapád, Padisák Mihály majd ötven éven át volt a rádió egyik leghallgatottabb műsorának szerkesztője, vezetője, egyébként író, polihisztor. Hogyhogy nem rádiós lettél?

Nagyon szerettem a rádiót. Édesapám egész kicsi korom óta bevitt a rádióba, anyám az Akadémiára. Úgyhogy én most is azonnal felismerném a stúdiószagot, a technikai helyiségek hangulatát. Apám elvitt vidékre különféle vetélkedőkre, amit úgy mondtak, hogy hakniznak. Gyerekkoromban megszoktam, hogy színpadon vagyok, és háromszáz ember áll előttem. Apám már tízéves koromban megbeszélte velem a forgatókönyveket. Szerettem csinálni. Csak aztán az ember nő, kamasz lesz, és akárhova mentem, amikor bemutatkoztam, mindenki azt kérdezte, hogy az apám lánya vagyok-e. Ez egy tinédzsert annyira bosszant, aki saját magát keresi, saját magát szeretné megtalálni valamiképp, hogy amikor már sokadszor kaptam meg ezt a kérdést, akkor döntöttem úgy, hogy elkerülöm a rádiót, a médiát. Választok egy olyan hivatást, amit úgyszintén szerettem, otthon éreztem magam benne. Így lettem biológus.

Egy nagyon különleges ágával foglalkozol a biológiának. A laikus is, aki egyáltalán nem ért hozzá, egyre gyakrabban hallja azt a szót, hogy limnológia. Mivel foglalkozik a limnológus?

A limnológia a szárazföldi belvizekkel foglalkozó tudomány. A belvizet nem úgy kell érteni, ahogy az agráriumban értik. Itt tulajdonképpen a kontinentális vizekről van szó, tavakról, folyókról, akár egy bromélia levélrózsájában található öt köbcentiméteres vízmennyiségről, forrásokról, barlangi vizekről; ez mind a limnológia tárgykörébe tartozik. Úgy lehet megfogalmazni, hogy minden víz, ami nem mélységi talajvíz, valamint nem óceán, azon kívül minden, még a sarki jégsapka is.

Van-e olyan természetes víz az országban, aminek a mintájával nem találkoztál?

Persze, természetesen van. A Balatonon kezdtem, a Balaton volt a szakdolgozatom témája. Utána foglalkoztam a Fertő tóval. Amikor a Pannon Egyetemre kerültem tanítani, szerettem volna egy kutatócsoportot alapítani. Akkor az a Magyar Tudományos Akadémia kezelésében volt, és a kiírás egyik része volt, hogy olyan kutatásokat kíván az Akadémia támogatni az egyetemeken, amit akadémiai kutatóhelyen nem vagy kevésbé vizsgálnak. Van a Balatoni Limnológia Kutatóintézet, van a Duna-kutató Intézet és van a Tisza-kutató csoport. Akkor azt mondtam, hogy az én kutatócsoportom majd foglalkozik a hazai kisvizekkel, legyenek tavak vagy patakok. Azóta elsősorban kisvizekkel foglalkozunk, ami nem jelenti azt, hogy a Balatonnal ne foglalkoznánk, ha szükség van rá. Jövő héten megyek előadást tartani Tihanyba a balatoni algavirágzásokról. Három hete egy másikat tartottam. Tavalyelőtt, amikor alacsony volt a Velencei-tó vízállása, egy civil közösség meghívott egy beszélgetésre a vízszintről, a klímaváltozásról, hogy ennek mi a hatása satöbbi. Ha az embernek annyi tapasztalata van, mint nekem, és nemcsak hazai vizekről, hanem a brazíliai, a kínai, a svéd, a német tavakról is, akkor azért ha ránéz egy tóra, hogy milyen mély, mi az eredete, mik a klimatikus viszonyok, ki tudja találni, hogy milyen lehet.

Milyen állapotban vannak nemzetközi összehasonlításban a magyarországi természetes vizek? Romlott-e, javult-e a helyzet mondjuk az elmúlt húsz évben? Vagy nem lehet általános következtetést levonni, hanem mindig a helyi sajátosságokat kell figyelembe venni?

2000-ben adta ki az Európai Unió a vízkeretirányelvet, amely azt tűzte ki, hogy 2016-ra – később kitolta a dátumot – jó ökológiai állapotba kell hoznunk az összes vizünket. Akkor kezdődött el egy olyan monitorozás és egy olyan új szemléletű ökológiai állapotbecslés, ami erre a kérdésre választ adna. Ezt a környezetvédelmi laboratóriumok végezték, amelyeket az utóbbi időkben eléggé visszafejlesztettek, nem találkoztam különösebb eredményekkel. Az ő feladatuk lenne ezt végezni. Nekünk csak annyi volt a feladatunk a kétezres évek elején, hogy kidolgozzuk azokat a mérőszámokat, amivel ezt jellemezni lehet. Ez alapkutatási feladat, megcsináltuk. Az első felmérés alapján a magyarországi helyzet – figyelembe véve, hogy jellemzően lapos, síkvidéki országról van szó – nem túl rossz. Általában közepes, jó minősítésűek voltak a vizeink, amiből nem következik, hogy néhány ne lett volna kiváló, és ne lett volna köztük nagyon rossz...

ITT OLVASHATÓ