Szerző: Rezeda
2023.08.30.
Cigányellenes tüntetést tartott a Mi Hazánk a Venyige utcai börtön előtt, ahol két óhajukat fejezték ki: mondjon le Pintér Sándor, és legyen létjogosultsága a „cigánybűnözés” szónak. Enélkül ők nem tudnak élni nagy valószínűség szerint. Ha nem mondhatják naponta ötször, hogy „cigánybűnözés”, akkor az a nap el van cseszve. Ennél azonban többről van szó, mert az ott megjelentek, akik erősen hasonlítottak valamely futballmeccs „B” középnek nevezett törzsközönségéhez, így egyben az elnöki kegyelemmel szabadult Budaházy híveihez is, tíz éven belül szeretnének hatalomra kerülni.
Hogy hogyan, és akkor mi lesz, az még nincsen meg a fejükben, de erősen sejthető. A világ minden táján él söpredék, következésképpen a nácizmusra mindenütt van igény. Hol jobban, hol kevésbé, az egyik helyen föllépnek ellene, másutt, mint a NER-ben is minálunk, támogatólag tűrik. Hogy mit mond róla a Fidesz, teljesen érdektelen, mert évtizede kokettál velük, maga Orbán Viktor szólítja meg őket burkoltan vagy utalásszerűen, hogy közülük minél többet magához szippantson, illetve, hogy olyasmiket mondasson ki velük, ami neki terhes volna, de hasznosnak tartja, ha elhangzanak.
A cimboraság Orbán számára felettébb hasznos és kifizetődő. Láttuk ezt 2006-ban, és ez a közös gondolati ív fedezhető fel a Dúró Dóra könyvdarálásától a fóliázásig terjedő ívben is. Azaz, a neonácik teszik meg először azt, amit aztán Orbán lájtosan beépít a saját eszmerendszerébe, azaz, egy csapat ez, és még a gombócot is megzabálják. Hogy mennyire jól jön a hatalomnak, ha az ordas eszméket helyette más mondja ki, arra egy példánk van, hogy Toroczkai lapja, a Magyar Jelen milyen sikeresen pályázgat a Nemzeti Együttműködési Alapnál. Súlyos milliókkal tömi ki a Fidesz a neonácikat, s innentől tényleg mindegy mit beszél.
Vagy, hogy miképp mossa a kezeit. Az is nemhogy következmény, de részükről említés nélkül is maradt, amikor három nappal ezelőtt ugyanezek, csak akkor Novák Előd megszólalásában vérdíjat tűztek ki egy vietnami állampolgárra, csak nem úgy nevezték. Egészen pontosan egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel Novák és a Mi Hazánk egy állítólag szexuális erőszakot elkövető vietnami vendégmunkás megtalálására, mintha maga volna a rendőrség és a bíróság egy személyben. Csak azt nem tudjuk, ezek után hány vágott szemű idegent fognak megverni a neonácik szabadcsapatai...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.