Szerző: JAKAB GYÖRGY
2023.08.11.
Mindenki itt van, aki nem elég bátor.”
(Európa Kiadó)
Egyre nehezebben érthető a magyar kormányzat oktatáspolitikája. Sokáig puszta hatalmi arroganciának látszott a tanári bérek brutális visszafogása és az oktatásügy igazgatásrendészeti kezelése, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ezen a téren szisztematikus leépítés történik. A tényleges oktatási ráfordítások csökkennek, az iskolarendszer egyre diszfunkcionálisabban működik, a pedagógusok megbecsülése rohamosan csökken. Ennek eredményeképpen felgyorsult a pedagóguspályáról való menekülés (a nagyszámú pályaelhagyón túl erre utal a tanári szakokra jelentkezők nagyarányú csökkenése is), amely nyomán látványosan megkezdődött a diákok kimenekítése az állami iskolarendszerből.
A most következő írás legfőbb állítása az, hogy sajátos korszakváltásnak vagyunk tanúi. Ennek fő jellemzője az, hogy az államszervezet irányítói saját (megosztó) képükre formálják át a társadalmi integráció korábban meghatározó intézményét – az iskolát –, amivel nemcsak az oktatási rendszert erodálják, hanem a magyar társadalom összetartó erőit is. A politikai szándék egyrészt jól látható abból, hogy a kormányzat – a korábbiaktól eltérően – már nem az iskolától várja a társadalmi kommunikáció szervezését, a közös nemzeti tudáskészlet képviseletét és terjesztését, hanem az általa szorosan uralt tömegmédiától, ami egybecseng a kultúrakutatók azon állításával, hogy napjainkban a média veszi át azt a társadalomintegráló szerepet, amelyet a középkorban a kereszténység, az újkorban pedig a tudományos és művészeti értékeket közvetítő iskolarendszer látott el. Az iskola társadalmi szerepének látványos csökkenése abban is megmutatkozik, hogy a kormányzat fokozatosan felbontja azt a hűbéri jellegű, kölcsönösségre épülő szerződést, amely a kiegyezés óta többé-kevésbé jól működött az államhatalom és a pedagógustársadalom között. Ebben a hierarchikus kapcsolatban persze mindig az állami fenntartó diktált, de a függő helyzet elfogadásáért és elviseléséért cserébe a pedagógusok anyagi biztonságot, társadalmi megbecsülést és hivatásrendi öntudatot kaptak. Napjainkra azonban ez a szerződés kiüresedett és tartalmatlanná vált. A kormányzati politika számára az oktatási rendszer költséges fejlesztése érdektelen szempont. A közös nemzetépítés helyett megelégszik az oktatásügy igazgatásrendészeti működtetésével és a társadalmi mobilitást szabályozó iskolai szelekciós mechanizmusok uralásával. A korábbi hűbéri szerződés előnyeiből egyre kevésbé részesülő tanárok pedig nyilvánvalóan becsapottnak érzik magukat: öntudatosabb csoportjaik már tüntetnek és a szülőkkel, diákjaikkal való demokratikus közösséget keresik, a többség azonban – a hierarchikus szervezetben jól elsajátított „tanult tehetetlenség” áldozataként – még kivár. Itt tartunk most...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.