AZ ELVESZETT EMLÉKEZET NYOMÁBAN - UNGVÁRY RUDOLFFAL A MINDENNAPI INTERNÁLÓTÁBOROKRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: F. SZABÓ KATA
2023.08.13.

A második világháborútól a rendszerváltásig ível Ungváry Rudolf új kötete, amelyben az elmúlt három évtizedben született válogatott elbeszélések állnak össze egy életregénnyé, miközben feltárulnak előttünk Magyarország huszadik századi történetének legfontosabb fordulópontjai. Az Eszmélésem története apropóján az emlékezés és a történetek átadásának fontosságáról beszélgettünk a szerzővel, akinek a jelenről is markáns véleménye van.

Az elbeszélések tanúsága szerint nagyon meghatározó élmény volt az életében a második világháború, illetve az ostrom időszaka, amit 8-9 évesen élt át. Az akkori események nagyon pontosan, élményszerűen jelennek meg az írásokban. Már akkor és ott, kisgyerekként ilyen élesen látta a környezetét, és hogy ez mennyire fontos időszak?

Valószínűsítem, hogy volt egy érzékenység bennem, és ennek következtében valósággal ittam, amit átéltem. Hallatlanul érdekes volt az ostrom, még a hullák is mágnesként vonzottak, hogy megnézzem őket, miközben rettegtem tőlük, de nem úgy, ahogy egy felnőtt. A félelem egy pillanat alatt elhessent, ha elfordultam, természetes volt, hogy hullák vannak az utcán.
Emellett anyám nagyon beszédes volt. Miközben a varrógépén dolgozott, engem németre meg franciára tanított, és közben mesélt mindenről, ami az életében történt: a gyerekkori emlékeiről, a családi eseményekről, még a nemi életéről is bizonyos mértékig. Én az ő szülővárosának, a svájci Oltennek a huszadik század eleji mindennapjaiban otthon voltam, mindent tudtam róla, mintha az én otthonom lett volna. Amiket láttam, és amikre ő reflektált, azok egyaránt belém vésődtek. Persze mindezt utána értelmeznem kellett, hogy ne saláta legyen az agyamban meg a lelkemben, mert különben emésztetlen teherként nehezedett volna rám, amit nem bírtam volna elviselni. Az értelmezés veszélyes művelet, mert nagyon félrevezethet, és rettenetesen féltem tőle, hogy éppen magamat verem át vele. Így egyetlen eszközöm maradt annak ellenőrzésére, hogy átverem-e magam vagy sem, ha megírom, amit megéltem, hogy lássam, a környezetem erre hogyan reagál. A giccstől is féltem, hiszen arra is hajlamos voltam a túlfokozott érzelmességem következtében. Ellenőrizni akartam, hogy nem fordulok-e egy ocsmány, érzelgős világba, ami egy társadalmilag széles körben művelt mód az önátverésre...

ITT OLVASHATÓ