Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.07.30.
Jól hangzik, ösztönző, és gondolkodásra késztető. El is gondolkodtam rajta. És az van, hogy én nem tudom szétválasztani…Van ugyanis egy kis bökkenő vele.
Persze biztosan van olyan, hogy valaki lát egy problémát, pl. elromlik valami, és megkeresi a megoldást, kívülről, a szakértelmével. Ez nem tűnik bonyolultnak. De ha a társadalmi leszakadásban végzett munkát nézem, már nem ilyen egyszerűnek látom, bármelyik területen próbálom értelmezni.
Ugyanis abból kell kiindulnom, hogy meghatározó, ki, mit értelmez problémaként. Nézzünk egy példát, amin talán jobban meg tudom magyarázni.
A mai magyar oktatás problémás. Szerintem, és sokak szerint is. Friss hír számol be a kompetenciamérési eredmények folyamatos romlásáról, aztán itt van a státusztörvény, no meg, hogy nincs már az oktatásnak esélykiegyenlítő funkciója, vagy az SNI tanulók helyzete is problémás, és ott van a szakemberhiány, stb.
De ha a döntéshozók szemszögéből nézem, szerintük a probléma nem az oktatási rendszerrel van (legfeljebb azon részeivel, melyet a liberális kormány idejéhez köthetők), ők azt gondolják, az általuk kialakított rendszer, tartalmában és működésében tökéletes. A probléma szerintük nem az “ő készülékükben”van tehát, hanem azokéban, akik nem fogadják el, hogy az oktatással minden rendben van. Akik másként gondolják, mert másképp tapasztalják. Pl. az oktatásirányítás szerint rendben van az oktatási szegregáció, hiszen nem tesznek ellene semmit, néhány látszatelem adminisztratív működtetésén kívül nem is foglalkoznak vele. Számukra ez nem probléma. Ha mások (én is), azt mondják, hogy ez óriási gond, akkor ezzel mi is (én is) a probléma része leszek. Pedig a megoldásé szeretnék lenni, de ők a probléma kategóriájába sorolnak be.
Akárhogy nézem, ebben a pozícióban kellene valami stabil pontot találni…ami a problémának és a megoldásnak is része. Mert egyszerre mindkettőnek lenni, elég érdekes helyzetet teremt.
Aztán, ahogy ezen töprengtem, próbáltam ezt a vonalat elengedni, és arra elindulni, hogyha a társadalmi leszakadás ellen dolgozom, a terepen, és most nem az oktatást teszem fókuszba, hanem az összes többit, akkor ott tudok megoldás lenni, hiszen én magam nem vagyok érintett a generációs szegénység problémájában, tehát tiszta ügy, a megoldáskeresés “dicső pozíciójában” lehetek.
Na, de ez sem ilyen egyszerű. Mert a társadalmi leszakadás, vagy a gyerekszegénység ügy-képviseletével ugyanúgy járok, mint az oktatással. A probléma ugyanis rendszerszintű, azt a bizonyos szociális hálót, amit régen emlegettünk az állami rendszeren belül, már nem is hallani. Tulajdonképpen ez sem tud számot tartani a döntéshozói érdeklődésre, nem azonosított náluk problémaként, mert ezt az egyéni felelősség területére sorolják. Mindenki annyit ér, amennyije van. Akinek semmije sincs, az nem érdemel semmit. Érdemtelen koloncnak tekintik. Vagy, hogy kicsit visszautaljak az oktatásra, ahogy legutóbb hallottuk a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, azok az iskolák a gyengébbek, ahol sok a cigánygyerek. Ki tehet arról, hogy ilyenek? Nyilván ők maguk…Az államnak nincs vele gondja. És elég sokat hallhattuk azt is, hogy gyerekszegénység emlegetése csupán ellenzéki kampányfogás, és nettó hazugság.
Tehát, ha jelzem, hogy a “gondoskodó állam”-nak lenne feladata eze a területen (is), és tele vagyunk rossz fókuszú, sikeresre kommunikált állami projektekkel, melyek azonban semmit sem változtatnak a helyzeten, akkor megint belecsúszok a probléma, és ebből a pozícióból kell a megoldáskeresésen dolgoznom.
Szóval, nincs más út, a probléma részeként kell keresni a megoldást is. Ráadásul újabb csavar, hogy ez talán szükségszerű is, hiszen csak a probléma részeként lehetek annak a tudásnak a birtokában, ami szükséges ahhoz, hogy a megoldásokat megtaláljam.
Tovább megyek. Úgy kell néznem a problémában élőkre, hogy képessé tegyük őket a megoldás megkeresésére. Úgy, hogy közben a probléma részei. És ez a nagy kihívás. Mert a problémában élve nagyon nehéz észre venni azokat a tényezőket, amelyek ott tartanak minket. Ezért nehéz az önreflexió is, hiszen az ember nehezen ismeri be magának, hogy tévedett, nem jól ismert fel valamit, rossz döntést hozott. Még a tanult embereknek is nehéz ez, hát még a tanulatlannak. Ebben folyamatosan képezni kell magunkat, és fontos hozzá csapatban lenni…a visszajelzéseket is értelmezni, jól fogadni, megérteni azt is, aki adta, átszűrni magunkon, levonni a következtetéseket.
A mi munkánkban talán az a fő feladat, hogy azokat a lehetőségeket megteremtsük, amelyekben felismerhetővé válnak számukra a kiutak. Azt, hogy ez mekkora munka, csak az tudja, aki a terepen végzi is.
A messziről, a kívülről jövő megoldásokban én kevésbé hiszek. Azt hiszem, azok képesek beépülni igazán, amikor ők maguk ismerik fel a változás szükségszerűségét, és találnak kapaszkodót is a megoldásokhoz. Mert ekkor kap az illető olyan szintű motivációt, ami erőfeszítésre sarkall, érzelmi elköteleződéssel párosul, és épp ezért erős maradhat, hosszú távon is.
A terepen ehhez kell lehetőséget adnunk, megerősítéseket, tudásokat, fejlesztéseket. Alázattal, türelemmel. Elfogadva azt is, ha valakinél nem megy, és nem akarja. Mert valami nem állt össze úgy, hogy elég erőt adjon neki. Talán majd később. Nem akarhatunk senki helyett. Az csak önámítás, és előbb-utóbb kudarchoz vezet. Mert annyira akarjuk látni az “eredményt”, hogy elveszítjük a realitásérzékünket, és bizonygatjuk, hogy megy…mikor ez nem igaz. Hány ilyen programot láttam már!
Nagyon fontos tehát, hogy a változás-igény az érintettek döntése legyen. Különben csak színház az egész, a pillanatnyi pozícionálásért eljátszott előadás.
A megfogalmazódó változás-igényt pedig “menedzselni” kell. Hogy ne gyűrje maga alá semmi, élő maradjon, előbb rövid távon, aztán folyamatosan hosszabbítva. Visszacsatolni, pozitívan, következetesen, támogatva, de nem helyettük megoldva a problémákat. Ez az a fejlesztés, amit végzünk, ami kiutat mutathat.
Nem egyszerű ez sem, nagy kihívás…és még tovább bonyolódik egy kiszámíthatatlan rendszerben, amiben újabb és újabb akadályok gördülnek ma mindenki elé, aki nem elfogadja a helyzetet, hanem próbál megoldásokat keresni.
A megoldást pedig muszáj lesz megtalálni. Mindannyiunk érdekében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.