2023. július 2., vasárnap

AZ ERDÉLYI ORBÁNIMÁDAT SÚLYOS VESZÉLYT JELENT A ROMÁNIAI MAGYAR KÖZÖSSÉGRE

TRANSTELEX
Szerző: BABOS KRISZTINA
2023.07.02.


Stefano Bottoni olasz-magyar történész hat éve olasz nyelven jelentetett meg Egy despota Európában címmel egy könyvet, mely Magyarország utolsó négy évtizedét mutatja be Orbán Viktor életrajzán keresztül. A kötet néhány hete, átdolgozott és aktualizált formában, magyarul is megjelent A hatalom megszállottja címmel a Magyar Hang hetilap és portál gondozásában. A szerzővel beszélgettünk a könyvről, különös hangsúlyt helyezve az orbáni politika határon túli hatásaira, az erdélyi magyarság kilátásaira. De geopolitikáról, orosz propagandáról, román belpolitikáról is szó esett, hiszen Bottoni Románia jelenkori történelmének is kiváló ismerője.


Miért írt Orbán Viktorról könyvet?

Olaszul azért, mert 2018-ban felkért erre egy olasz kiadó. Én addig nem szándékoztam könyvet írni, pontosabban egyfajta életrajzot írni Orbán Viktorról. A felkérést megelőzően körülbelül tíz évig foglalkoztam ezzel a témával, főleg olasz lapoknak írtam elemzéseket a magyarországi helyzetről, nyomon követtem a politikai-társadalmi-kulturális fejlődést, tehát rengeteg alapanyagom volt a könyvhöz, ezt hasznosítottam.

A magyar nyelvű kiadás szerkesztéséhez tavaly már sokkal tudatosabban álltam hozzá, egy olyan könyvet akartam, amely egyszerre önvizsgálat és intellektuális ébresztő. Egyrészt próbálja nyomon követni, hogy hogyan jutott Magyarország oda, ahol most tart, hogy milyen pályát járt be ez az ország a rendszerváltástól a 2020-as évekig, hogy miért bontotta le a nem tökéletesen működő kis demokráciáját.

A tudományos érdeklődés mellett erkölcsi megfontolások is vezettek, volt bennem egy olyan érzés, hogy ezt most ki kell magamból adnom. Volt bennem düh, szomorúság, egy tehetetlenség érzés, úgy éreztem, sok mindent nem értek, gyakorlatilag ezekre volt válasz ez a tudományos mű. Arra teszek benne kísérletet, hogy végre saját magamnak, meg az olvasóknak is elmagyarázzam, hogy szerintem történeti szempontból hogyan fejlődött vissza az ország politikai kultúrája az utóbbi néhány évtizedben. Hogyan fejlődött szét a régió, és hogyan vált le tudatilag Magyarország Közép-Európáról, mert ez történt, ami szerintem egy rendkívül súlyos dolog. Hogyan épült fel ez a rendszer, a NER, és hogyan reagálta le mindezt a magyar társadalom.

Úgy éreztem, nagyon fontos elhelyezni ezt a történetet Kárpát-medencei, úgymond összmagyar viszonylatban. Ezért nagyon sok, a külhoni magyarokhoz, illetve a budapesti nemzetpolitikához kapcsolódó anyag is van ebben a könyvben. Az 1989 utáni magyar demokrácia leépítése nem csak Magyarországról szól, hiszen amit Orbán Viktor művel, annak hatása van azokra a területekre is, amelyek 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchiához tartoztak. Nevezzük ezt Kárpát-medencének, hogy érzékeltessem: ez a történet túlmutat a mai Magyarországon.

Hogyan jellemezné, milyen rendszer működik jelenleg Magyarországon? Nevezhető még demokráciának?

Nem. Nem nevezhető demokráciának. Demokrácia alatt olyan rendszert értünk, ahol az állampolgároknak körülbelül egyenlő lehetőségeik vannak a politikai, társadalmi, gazdasági érvényesülésre, a szabad önkifejezésre. Magyarország egy hibrid, azaz köztes kategóriába tartozik jelenleg. Azt szokták az ilyenre mondani, hogy már nem egy nyugati típusú demokrácia, tehát nem egy liberális demokrácia, de mondjuk nem is egy Észak-Korea, és még kb. 10-12 évvel van lemaradva a putyini Oroszországtól.

Abban szakmai konszenzus van, hogy ha kiiktatjuk a fékek és ellensúlyok rendszerét, ami a működő demokráciák lelke, akkor lehetetlenné tesszük a demokrácia mindennapi gyakorlatát is. Vita van azonban arról, hogyan is nevezzük ezeket a félig-meddig tekintélyelvű rendszereket. Én a könyvemben elfogadom Magyar Bálint és Madlovics Bálint definícióját, akik egy nemrég megjelent kötetben konszolidált patronális autokráciának nevezik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Romániában értik ezt a szót, hogy patron. A patron az, aki az üzemben cseszteti az embereket, hajtja őket, hogy dolgozzanak. A patron természetesen nem egy demokratikus figura, a patron és az alkalmazott között korántsem nem egyenlő a viszony, mert az alattvaló a patronra van utalva. Tehát konkrétan függ tőle anyagilag és pszichésen is. A patron viselkedhet nagyon rosszul az alattvalókkal, de viselkedhet jól is, tehát lehet egy olyan ember, akivel adott esetben kellemes, vagy legalább kifizetődő az együttműködés. Ilyen lett Orbán Viktor Magyarországa. Szerintem nagyon pontosan leírja a patronális jelző, és azért autokrácia, mert van egy politikai elitje, egy párt, amely gyakorlatilag elfoglalta nemcsak a politikai hatalmat, hanem az egész államapparátust és a magángazdaság jelentős részét is.

Erről kevesebbet szoktunk beszélni, de itt nem csak az állami források feletti ellenőrzésről van szó, ami azért egy sok tízmilliárd eurós történet, hanem arról is, hogy a magyar oligarchák felépítésével egy duális szerkezet jött létre. Van a multinacionális vállalatok által irányított globális gazdaság, melyben Magyarország, mint egy kis csavar, részt vesz, most például akkumulátorgyárakat építünk a kínaiaknak. Ugyanakkor van egy magyar privát szektor, a magyar kis- és közép, vagy akár nagyvállalatok világa, ahol a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a befolyása ma már egyenesen döntő. Tehát nagyon messze áll a klasszikus demokráciáktól, sokkal inkább tartozik az új autokráciák közé.

A NER sok tekintetben táplálkozik a Kádár-rendszer állam-társadalom viszonyából. Ez alatt azt értem, hogy azok a generációk – és ez a magyar lakosságnak a többsége még – akik a Kádár-rendszerben is éltek, vagy abban születtek, megtanultak egy bizonyos viselkedésformát, hogy hogyan kell élni egy diktatúrában. És azt láthatjuk, hogy a magyar társadalom jelentős része ma hasonlóképpen viseltetik az Orbán-rendszerrel szemben – nyíltan nem tiltakozik, kibekkeli a dolgokat, próbálja, ha lehet, ignorálni a történéseket. Ami nagy különbség, hogy utazni lehet, ezért nem mondanám, hogy ez a rendszer egyenes következménye a régieknek, de egyes elemeiben táplálkozik belőlük.

Például a Horthy-korszakból, ahonnan két dolgot vett át, ami szerintem érdekes. Az egyik a címek, címerek, titulusok imádata, ez a vármegyézés, ispánozás, a régi nemzeti szimbolikának egy anakronisztikus és néha kifejezetten nevetséges visszahozatala, a régi nagy múltnak a dicsérete. A másik pedig, ami szerintem súlyosabb, a magyar térségbeli szupremácia igénye.

Revizionista elképzelésekre utal?

Ez nem az a területi revízió iránti vágy, ami a Horthy-korszakot fűtötte a '20-as, '30-as években, de ez is egyfajta magyar szupremácia iránti igény. Nagyon-nagyon erősen ott van az orbáni gondolatban, hogy a Kárpát-medence alapvetően egy magyar terület. És az, hogy mások is élnek itt, az történelmi hiba, nem így kellene lennie, de ez részben kiküszöbölhető, ha Magyarország az ellenőrzése alá vonja ezeket a területeket. Nem politikailag és közjogilag – mint közhatalom – hanem kulturálisan, gazdaságilag, társadalmilag. Gyakorlatilag arra törekszik, hogy behálózza, vagy újra behálózza a Kárpát-medencét, és ezzel újrateremtse a magyar szupremácia előfeltételeit...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.