ARCÁN A GYŰLÖLET

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.07.05.

Kilenc éve, decemberben a trafikosok tüntettek (ácsorogtak) a Kossuth téren a hidegben, miközben a parlament langymelegében az akkori bátrak a megélhetésük ellehetetlenítéséről döntöttek. Úgy emlékszünk a trafiktörvényre, hogy már el is feledtük, trafikosok már nincsenek, a hangjukat és az életüket eltemették az évek, Lázár haverjai pedig azóta rakják a milliárdokat a zsebeikbe. Már akkor is egymás mellett ült a parlamentben Orbán és Semjén, és a szavazás előtt, alatt, után jóízűen zabálták azt a csokit, amit az akkori megalázottak azzal a könyörgéssel küldtek be nekik, hogy ne tegyék tönkre az életüket.

De megtették minden szívfájdalom nélkül. Kilenc éve már jól benne jártunk a NER-ben, túl voltunk az Alaptörvényen, annak az asztalán, túl a nyugdíjak elrablásán, amit szintén megadóan és halkan tűrt a társadalom. Akkoriban kezdett szárba szökni a mára tébollyá fokozódó kereszténykedés, de militarizmus még nem volt, a rezsim még nem tombolt teljes valójában, és csak sejtettük, ami mára valósággá vált. Bimbózott csupán a diktatúra, ami immár kiteljesedett, akkor még nem mondta ki azt Orbán, amit pár napja igen, hogy a „demokrácia a baloldali politikusok és értelmiségiek marhasága”.

S mivel emlékszünk arra, amire ő maga hívta fel a figyelmünket, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit csinál, így is teszünk. Sajnálatosan azonban a cselekedeteiből is az tűnik elő, amit a szavaival elmond, hogy tényleg marhaság a demokrácia, úgymond le sem szarja őfőméltósága, mert egyáltalán nem foglalkozik azzal, amit a tömegek óhajtanak. Egy dolog a lényeges, amit Orbán akar. Hogy mit miért akar, arról lehet vitatkozni, hogy mennyi az előre megfontolt aljasság, és mennyi a bosszú abban, amit az aktuális bátraival megszavaztat, az bizonytalan. De a végeredményt tekintve talán mindegy is.

Mintha állna az idő vagy körben forogna. Tegnap is tüntettek a parlament előtt, mint hajdan a trafikosok, csak most épp a tanárok, arra kérve a falakon belül lévőket, hogy ne szavazzák meg az életüket és az oktatást tönkretevő „státusztörvényt”, holott az eszükkel tudták, erre semmi esély sincs. De a szívük vitte őket előre. A trafikosok – aztán előtte és azóta még mennyi társadalmi réteg – legyalulását lehetett szimpla gazdasági kérdésként (vö.: lopás) kezelni, a tanárok ügye azonban ennél bonyolultabb, nem véletlenül nyerte el a második keresztségben a „bosszútörvény” nevet, ami arra utal, hogy meg kell büntetni őket.

Hogy semmi egyéb eredője nincs az egésznek, mint az, már túl nagy volt a szájuk, az elégedetlenségükkel és engedetlenségükkel túl messzire mentek. Mondhatni, fellázadtak Orbán akarata ellen, s mint az közkeletű, ez főben járó bűn, és az ilyen vétség után nincs kegyelem. Legendák keringenek arról, vezérünk milyen pitiáner ügyekben bokszolta ki, hogy ő győzzön, lefordítva, hogy az legyen, amit akar. És az is tudható, ha netán nem ekként alakulnak a dolgok, akkor soha el nem feledőn képes a bosszúállásra, amit Iványi Gábor sorsa példáz a legjobban. Veszélyes alak az ilyen, és nem egy ország élére való...

ITT OLVASHATÓ