SZALAI ERZSÉBET: TŐKE-MUNKA VISZONY A MAGYARORSZÁGI ÚJKAPITALIZMUS AUTORITER KORSZAKÁBAN

MÉRCE
Szerző: SZALAI ERZSÉBET
2023.06.04.

A szerző az elmúlt közel egy évben kutatásokat folytatott a tőke-munka viszony alakulásáról a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Ennek eredményeit összefoglaló tanulmánya a Szorításban. A tőke-munka viszony a NER-ben, avagy kizsákmányolás a magyarországi újkapitalizmus autoriter korszakában címmel a nyár folyamán a Replikában fog megjelenni. Az alábbi cikk a tanulmány utolsó fejezetének kissé módosított változata.

Empirikus kutatásaim nyomán az a tézis fogalmazható meg, hogy a NER állama sokkal erőteljesebben érvényesíti a tőke érdekeit a munkával szemben, mint ahogyan az a korábbi, döntően „balliberális” államok időszaka alatt történt. Mindezt úgy, hogy közben az állam működését irányító politikai elit elődeivel szemben képes felülkerekedni a nagyburzsoázián: annak tagjait versenyezteti, kijátssza őket egymás ellen, időnként meghatározott körben különadókat vet ki rájuk, és mindezzel gyengíti belső kohéziójukat. Más megközelítésben: úgy képvisel össztőkés érdekeket, hogy közben időnként és/de szisztematikus logikai rendben megzabolázza az egyes tőkéseket (utóbbiról részletesebben lásd Szalai, 2022).

Mindazonáltal ez az állam, élén szélsőjobboldali politikai elitjével mégis több annál, mintha csak a tőke állama lenne: ennek az államnak a működése – az a mód, ahogy az a részérdekeket becsatornázza, és amilyen részérdeknek teret nyit – annak is bázisává válik, hogy az őt uraló politikai elit, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel megkerülhetetlen nemzetközi szereplővé lesz (ennek minőségét, értéktartalmát most nem minősítem). Bourdieu fogalmaival: annak a politikai plusztőkének egy részét, mely a politikai elitnek a burzsoázia felett kivívott uralmából keletkezik, Orbán Viktor nemzetközi politikai tőkévé konvertálja. Vagyis hangsúlyozottan nem a dolgozók életviszonyainak javítására (vagy csak nagyon ritkán) hanem saját hatalmának kiterjesztésére. Pontosabban: a parlamenti választások után szinte mindig foganatosít a dolgozókat érintő megszorító intézkedéseket és jogkorlátozásokat – de szélsőjobboldali populizmusával adekvátan szinte kizárólag akkor.

A kárvallottak, így a dolgozók: annak ellenére, hogy tiltakozó akcióik gyakorisága 2010 után bár enyhén, de növekszik, kizsákmányolásuk a vizsgált időszakban erőteljesebbé válik. És növekszik politikai elnyomásuk is: a hatalom fél attól, hogy a kialakult helyzetben csak így lehet őket féken tartani.

A dolgozók akcióinak gyakorisága két szélső esetben növekszik: amikor sokat javul a gazdaság helyzete, és amikor sokat romlik az...
...
A tőke, a munka és az állam viszonyának legfőbb jellemzője, hogy míg a NER időszaka előtti, zömmel „balliberális” kormányok nemigen csináltak titkot abból, sőt meglehetős természetességgel kommunikálták a társadalom felé (kivéve a választások előtti rövid időszakokat), hogy a tőkét előnyben részesítik a munkával szemben (Szalai, 2001, 2018), addig a NER állama igyekszik a tőke és munka viszonyának antagonizmusát a dolgozók előtt, amennyire csak lehet, elrejteni. Többek között ezért alacsony a személyi jövedelemadó és kirívóan magas az általános forgalmi adó: a dolgozókat döntően nem mint a profitok termelőit, hanem mint „urakat” adóztatják; csak fogyasztó mivoltukat engedi látattni a rendszer. De az alapviszonyok elfedésének szándéka érhető tetten például a koronaválság időszakában is, amikor a kormány – más országok gyakorlatával szemben – válságkezelő programja keretében a válságkezelésre szolgáló források zömét a burzsoázia, és nem a dolgozók helyzetének stabilizálására, megmentésére fordítja. Ennek ideológiája pedig az, hogy e források elosztásának legfőbb célja a munkahelyek megvédése, sőt új munkahelyek teremtése kell hogy legyen (Márkos, 2020). Vagyis úgy szól az üzenet, hogy a dolgozók kifejezett érdeke a burzsoázia megsegítése, konfliktus nincs, a két szereplő érdekei egy irányba mutatnak.

A tőke-munka viszony elrejtését szolgálja a nemzeti egység mindenekfelettiségének ideológiája is: mind egyek vagyunk.

Maga Orbán Viktor is mindent elkövet a tőke-munka viszonyból származó konfliktusok eliminálásáért. 2023 májusában egy konferencián például a következőket mondja: „ahol felüti a fejét az osztályharc, ott zavargások lesznek. Megszűnik a tisztelet, egymás elfogadása” (Mázsár, 2023). Ez a két mondat egy – hozzáteszem, szerte a világban terjedő – autoriter, jobboldali populista állam ideológiájának alapeleme. Melyről Scheiring Gábor (2023) találóan állapítja meg, hogy az általa uralt társadalmi berendezkedés nem más, mint a neoliberális kapitalizmus egy új, nemzeti-populista mutánsa...

ITT OLVASHATÓ