Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.06.10.
Sok küzdelem volt már ebben, és van ma is. Mert a kép, amivel ezen a területen találkoztunk, nagyon távol áll attól, amit a társadalmi leszakadásban élők foglalkoztatásáról gondolnak azok, akik messze élnek tőle, és elméleti alapon, többnyire egy középosztálybeli viszonyulással keresik (és általában meg vannak győződve, hogy tudják is) a megoldást.
Az állami rendszerben ezt teljesen a mára már megszokott önigazolási mintázat szerint megy, sikeres közmunkaprogram, teljes foglalkoztatottság, növekszik az életszínvonal, jól teljesít ebben is Magyarország, mint az egészségügyben, az oktatásban, és minden másban. Erről lepattan minden kritikai megjegyzés, hiszen bizonyára a „dollárbaloldal” finanszírozásával történő hazudozásról van szó, és minimum az ország jövőjét veszélyezteti….
A polgármesterek is a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy az elvárt képet kell visszatükrözni, különben a településük lehetőségektől esik el. Magánbeszélgetésekben persze őszinték, de kihangosítani nem mernek semmit, ami szembe megy a kormányzati kommunikációval. Egyszer egy eseményen beszédbe elegyedtem egy kistelepülési polgármesterrel. Megkérdeztem, milyen színekben lett településvezető. Azt válaszolta, hogy függetlenként, de értenem kell, hogy aki itt nem a kormány szekerét tolja, az semmit sem tud elérni, abból a kevésből sem, amihez egyébként egy kis falu hozzájuthatna. Értem én, persze…és látom ennyi évig dolgozva ebben azt is, hogyan épült ki ennek a viszonyulásnak a rendszere.
A társadalmi vállalkozással kapcsolatban eleinte nagyon naiv elképzeléseim voltak. Ma már mosolygok magamon, ahogy azt fogalmaztam meg az első foglalkoztatottaknak, hogy egy olyan vállalkozásba kezdjünk, ami most ugyan az alapítványé, de a terv az, hogy az övéké legyen majd, érezzék maguknak, hiszen nekik fejlesztjük, építjük. Hogy átadjuk majd, mikor bírnak annyi tudással, hogy elvezethessék. Mondjuk ezt akkor is a stratégiánk húsz éves szakaszának a végére terveztem, de elég hamar rájöttem, hogy ez nevetséges elgondolás volt. Talán a következő generációból tudunk „kitermelni” olyan tudással bírót, aki képes lesz feladatokat átvenni tőlünk, de attól, hogy ők vigyék teljesen, még nagyon messze vagyunk.
De ez a folyamat, a társadalmi vállalkozás működtetése hihetetlen tanulságokat adott eddig is, és ad ma is. Először is, a jól hangzó mondatot, miszerint a mi társadalmi vállalkozásunk igazi terméke nem is a lekvár, vagy a kézművesholmik, hanem az értékteremtő munkára képes ember, átértékelésre került. Mert ekkor az lett volna a társadalmi hatékonyságmérés indikátora, hányan tudnak a nyílt munkaerőpiacon munkát vállalni, hányan lesznek mobilisak. Ha ez a cél, akkor nekünk mindig újabb és újabb emberekkel kell dolgoznunk, és erre a fejlesztésre kell forrást találnunk, és ezt a tanulási folyamatot mindig elölről kell kezdenünk. Ebben pedig nem húzható ív a fenntartásra, mert a fejlesztésben max. a végén születnek megfelelő minőségű és mennyiségű produktumok, az eladás így minimális lesz, nem tudunk visszaforgatni semmit, a költségek pedig mindig ott lesznek. Az pedig, hogy ki, milyen közegbe kerül, és ott mennyire lesz sikeres a munkája, sok esetben tőlünk és tőle is független, a változó hatások miatt nehezen mérhető.
Ha a társadalmi vállalkozás fenntarthatósága is fontos, akkor oda üzleti tervezés kell, marketing, piac, folyamatos értékesítés, amiben a kiadás és a bevétel oldal egyensúlya adja meg a biztonságos, kiszámítható működést. Tehát az is fontos szempont lett, hogy legyen egy állandó csapat, aki már megbízhatóan, magabiztosan dolgozik a vállalkozásban. Mert így tudunk tervezni, terméket fejleszteni, és ez viszi át jól láthatóan, minden termékben a társadalmi üzenetet is. És ez ad lehetőséget erre is, hogy új embereket vehessünk fel a régi csapat mellé.
Persze az ember így másképp néz a csapatra, hiszen tervez velük, és szeretné, hogy egyre több pozitív változás legyen a munkájukban, viszonyulásukban, személyiségükben is. Szeretne változtatni a „feladatkiadós és elszámoltatós” szemléleten, motiváltabbá tenni őket, olyanná, akiknek ötletei vannak, akikre hosszú távon lehet építeni, és akik önmaguk is képesek megfogalmazni célokat, és erőfeszítéseket is tenni érte.
Nyilván logikus, hogy jó lenne kulcsembereket találni közöttük, akikre plusz felelősség hárul, akiket lépésről lépésre vezetővé lehetne tenni. Nos, ez nagy kihívás….
Mert van egy települési beágyazottság, hierarchizálódás, amit a mi esetünkben nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ugyanis meghatározza az egymáshoz való viszonyt is, kihat a munkatársi kapcsolatokra. Ha olyat próbálunk pozícionálni ebben a csapatban, aki a közösségben nem meghatározó, akinél a többiek erősebb beágyazottságúak, a többiek nem fogadják el, nem hagyják, nem tud közöttük vezetőként működni. Aki viszont erősebb családi hálózatban van, ott kockázatos, hogy az ebből adódó pozíciót a saját boldogulása érdekében kihasználja, elveszítve a társadalmi vállalkozás eredeti célját.
Lehet, sokan most legyintenek… kit érdekel ez, dolgozni kell, és kész. De amikor folyamatosan megy a mérlegelés náluk, hogy ki dolgozik többet, ki kevesebbet, kinél megúszós a hozzáállás, kinél valós a munka, ott, főleg, ha nem pontosan azonosak a munkaterületek, ez folyamatos feszültséget szít.
A megoldás egyszerűnek tűnhet, ugyanaz, mint ami az Igazgyöngy egész filozófiája, hogy úgy kell segíteni az egyéni életstratégia-építést, hogy közben közösségi megerősítést is kapjon, vagyis jelen esetben a dolgozói csapat közösségfejlesztésével kell többet törődnünk. De ez nem ilyen egyszerű. Eltérő ugyanis a problématérkép, amiben élnek. Eltérő túlélési stratégiáik vannak, és különböző a szociális képességek szintje is.
Akik eddig nálunk dolgoztak, ám sorra felmondtak, egyet-kettőt küldtünk talán csak mi el, nos, az ő történeteik pontosan mutatták a hézagokat. Hosszú listám van már arról, mivel nem tudtak megbirkózni. Először is a felelősséggel. Ha kaptak valamilyen feladatot, és arról el kellett számolniuk. A megoldásáról, tempójáról, a használt felszerelésről. Aztán ott volt a szabálytartás hiánya. A munkaidő kezdete és vége, a szabadság, táppénz szabályokhoz igazodó igénybevétele, a munkavédelmi előírások betartása, az eszközhasználat szabályai, a takarékosság, stb. Iszonyú nehéz volt kialakítani velük azokat a rendszereket, amelyek betartása nélkül nem mehet a munka.
Aztán ott volt az egymás közötti kapcsolat probléma halmaza. A pletyka, a „viccelődés”, ami sok esetben durván, a legfájóbb pontokra irányult, és könnyen átcsapott veszekedésbe. Az állásfoglalás egymás problémáiban, gyerekeivel, családjaikkal, vásárlásukkal, másokhoz való kapcsolódásaikkal. No meg ott volt a lopás is, ami sajnos szintén előfordult, ez is a probléma része. Aztán a félinformációk, a nem rájuk tartozó adatok saját körükben történő továbbértelmezése, ezekből vélt szándékok felépítése, amit aztán már úgy adtak tovább, mintha mi mondtuk volna.
Az is nagy tanulság volt, hogy mennyire kell figyelni a családi, vagy „nagycsaládi” kapcsolódásokra. Ha a csapatban túlsúlyba kerül egy-egy rokonság, ott valamiféle furcsa összezárás kezdődött, erőfölénybe kerülnek, és folyamatos konfliktusgerjesztéssel kikezdték azokat, akik nem hozzájuk tartoznak. Elképesztő volt látni, ahogy ezek a családi kapcsolódások a munkahelyen befolyásoló hatássá alakulnak, és az, aki egyébként szelíd, alkalmazkodó volt, hogyan vált egy pillanatról a másikra érthetetlen kötözködővé.
Hosszasan tudnám folytatni a sort…
Azt, hogy hányféle módon próbáltuk már ezeket kiküszöbölni, mennyi idő, energia ment el arra, hogy feltárjuk és megértsük a problémákat, hogy mennyi módszerrel akartunk már fogást keresni ezen….nos, ezzel egy kötetet meg tudnék már tölteni. De mindig keressük tovább.
Egy dolog azonban egyre biztosabban látszik, és ezt mérések is igazolják. Nem a képességekkel van a baj, ott tudunk a szinteknek megfelelő feladatot adni, amiben sikerélménnyel dolgozhatnak. A baj a szociális készségekkel, az énképpel van, ami olyan, amivé az átörökített szocializáció tette. Mert az iskola ehhez nem igazán tett hozzá semmit. Az önfejlesztéssel, még, ha állandóan teremtünk is rá lehetőséget, csak azok tudni élni, akik megértik ennek a fontosságát.
A nálunk dolgozó csapat jó ideje stabil, egyre reménytelibb a velük végzett munka. De a szociális készségek munkavállalói kompetenciákkal összhangba hozása még mindig nagy kihívás. Ebben olyanok vannak, mint a feladattudat, a reális énkép, a felelősségvállalás, a közösségben működés, és a saját, belső motiváció kialakítása.
Persze azt is tudom, hogy mindez nem a társadalmi leszakadás sajátossága. De azt hiszem, ebben a “munka alapú társadalom” ideája nagyon sok sebből vérzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.