A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA, A MUNKA ÉS A TÁRSADALOM JÖVŐJE: SZÁMÍTSUNK A VÁRATLANRA

QUBIT
Szerző: PINTÉR RÓBERT
2023.06.29.

Az MI érdekli az embereket idehaza, de még a leginkább érintett fejlesztőket sem igazán foglalkoztatják a társadalmi és etikai kérdések. A kutatások egy várakozó állásponton levő, a jelenlegi technológiai megoldásokból kiinduló, részben naiv elképzelésekkel rendelkező társadalmi közeg képét mutatják. Ez derül ki a Corvinus Egyetem Kutatási Hetén, június közepén tartott előadásokból, amelyek az „Expect the unexpected: AI and the future of work and society” (Számíts a váratlanra: az MI és a munka és a társadalom jövője) című szekcióban hangzottak el,

Az előadásokat két dolog kapcsolta össze: egyrészt a mesterséges intelligencia társadalomtudományi vizsgálata, másrészt Vicsek Lilla személye, akinek vezetésével évek óta folynak az OTKA támogatásával a Corvinus Egyetemen kutatások a témában. Ezek az OTK-projektek a mesterséges intelligencia társadalmi beágyazódásáról, a jövőképek jelenre gyakorolt hatásairól szólnak. A mesterséges intelligenciát ugyanis jelentős részben meghatározza, hogy milyen várakozások tapadnak hozzá, amik egyaránt hatással vannak a gondolkodásunkra, jelenbeli döntéseinkre és a terület fejlesztésére. Erős nyomás van a társadalomtudósokon, hogy arról beszéljenek, mi lesz az MI hatása a társadalomra. A két projekt azonban nem azt mondja meg milyenek lesznek ezek a hatások, hanem a jövővel kapcsolatos várakozásokat, jövőképeket, ezek szerepét és hatását elemzi.

Vicsek kiindulási pontja az MI-vel kapcsolatos projekciók dekonstruálása: hitvallása, hogy meg kell kérdőjelezni azt az álláspontot, ami a jövő kapcsán csak azt kérdezi meg, hogy mi lesz az MI hatása. Ugyanis nem csak ezt lehet kérdezni, sőt, az a legfontosabb, hogy mit kérdezünk meg és hogyan tesszük fel a kérdéseinket, mert ezek döntő hatással vannak a jövőnkre.

A két OTKA-projektben folyó munka ötvözi a szociológiai és jövőkutatási módszertanokat. A kutatásokban alkalmazott módszer, a sociology of expectations (SoE, az elvárások szociológiája) szerint azért fontos a jövőbeli várakozásokat vizsgálni, mert nagy hatásuk van a jelenbeli viselkedésre, ami különösen fontos a technológiai innovációknál, hiszen ezeknél nincs még készen a termék és az, hogy milyen lesz, nagyban ezeken a várakozásokon múlik. Ezért is különösen problematikus a technológiai determinizmus, az a nézet, hogy csak a technológia hat a társadalomra, és nincs fordított irányú hatás. A technológiával kapcsolatos várakozások fiktívek: nem hazugságok, csak felépítenek egy hihető jövőbeli valóságot, például megmondják, hogy egy munka hány százaléka lesz automatizálható. Ezzel marginalizálhatnak bizonyos diskurzusokat és cselekvési lehetőségeket, míg másokat erőltethetnek és az előtérbe helyezhetnek.

Az egyének találkoznak az MI-re vonatkozó „jóslatokkal”, elvárásokkal, és ennek alapján alakítják ki a véleményüket. Nagyon sok előrejelzés olvasható például a jövő munkaerőpiacáról – akadémiai elemzések, nemzetközi szervezetek és globális cégek anyagai is. Az MI és a munka jövőjéről folyó diskurzusoknak két alapvető ideáltípusa létezik:

az első szerint az MI negatív hatással lesz a munkaerőpiacra és a társadalomra – ezt nevezhetjük a „this time is different” (ez most más lesz) iskolának; ennek feltevése, hogy az ipari forradalomtól eltérően ezúttal nem fogunk tudni adaptálódni, a technológiai forradalom nem hoz létre annyi munkahelyet, mint amennyit elvesz, és az emberek egy jelentős része kiszorul a munkaerőpiacról;

a második szerint pozitív hatás várható: lesz elég munka, sőt, a kreatív munkák jutnak egyre inkább az embereknek – ez a „this time is the same” (ez most ugyanolyan) iskolaként címkézhetjük, vagyis az MI munkaerőpiaci hatása hasonló lesz, mint az ipari forradalom idején elterjedt technológiáké, megváltoztatják ugyan a munka jellegét, de több munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik, és az emberek is sikerrel fognak alkalmazkodni a változásokhoz, csak ehhez időre van szükség.

Vicsek Lilla és kollégái kilenc különböző részkutatást végeztek az elmúlt években ezen kiindulási pontok mentén, melyek közül hatról volt szó a júniusi szekciókon. Vicsek első, megalapozó, elméleti kutatása a fent vázolt két iskola közötti vitáról szól. Mindkét iskola azt sugallja, hogy most kell csinálnunk valamit egy feltételezett jövő miatt, miközben elfelejtik, hogy ezen a jövőn esetleg változtatni is lehetne. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogy a robotok vagy az MI elveszik-e a munkánkat, és mit tegyünk most emiatt, azt kellene kérdezni, hogy miként alakul a jövő, tekintve, hogy a technológia és a társadalom kölcsönösen hat egymásra. A kulcskérdések: milyen jövőt szeretnénk, és ennek elérésében hogyan tudna segíteni a technológia? Csakhogy ezek a kérdések a háttérben maradnak, mert kizárólag a technológia társadalmi hatására koncentrálunk...

ITT OLVASHATÓ