Szerző: Kardos András
2023.05.01.
Van a mostani kornak egy nagy paradoxona. Míg egyfelől mindenki szorong, elvesztek a kapaszkodók, amelyekben az emberek hittek, bíztak, tudtak, reméltek, ugyanezen folyamat ugyanakkor kitermelte a semmit tudás szorongása mellé a mindent tudás megmondóembereit, mozgalmait, intézményeit. És ez érvényes a tudományra, a politikára egyaránt. Ugyanis az apokalipszis korunk strukturáló elve lett, na persze nem egyik napról a másikra, hanem hosszas elkészület után.
Ha megnézzük, a fent említett területek bármelyike strukturálisan a következő szerkezetet mutatja: a klímakatasztrófától a kihaláson át az atomháború egyfelől, az informatikai forradalom másfelől, a tömegek mediatizált megbombázása sokadfelől. A nyelv valóságeltüntető szerepe, a demokrácia minden további nélküli felszámolása, és még sok minden jellemzi a spektákulum társadalmát, amely nem tesz mást, mint kihasználja annak a szakadéknak a tűrhetetlen nagyságát és mélységét, melynek egyik oldalán egy technológiai világátalakító forradalom fejlődött ki, a másikon pedig egy, az előző színvonalától fényévekre lévő, semmilyen folyamatot kontroll alatt tartani nem tudó, szorongásban élő tömegek állandó „hülyeségszinten tartása”. Ennek az a lényege, hogy a technológiai forradalom és a fent jelzett összes többi, ezzel együttjáró, vagy ezzel párhuzamos folyamat fölötti kontroll lehetőségét teljesen kivegyék az emberek, a társadalmak kezéből. A nép bambán álljon, ne akarjon érteni semmit, ne legyen akarata, majd a tudomány, a politika, a média nyelvi terrorja megoldja helyetted, és minden megy tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.