Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.05.15.
Keresztelő János ugyancsak élt a fejsze példázatával. Azt mondta, hogy „a fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.” (Lukács 3,9) Azokra mondta ezt, akik képtelenek a bűnbánatra, a hazudozóknak, az alakoskodóknak, a szemforgatóknak, mindazoknak, akik becsapják és félrevezetik környezetüket.
A ferences rendi Böjte Csabának is eszébe jut a fejsze, nem a bűnbánatra képtelenek apropóján, hanem úgy általában a nőkre gondolva, mert – mint mondja – „ilyenek a nők. Ha virágot kapnak turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek.” Valószínűleg kiment a fejéből például Assisi Szent Klára, a ferences rend női ágának (klarisszák) az alapítója, de hagyjuk is, egyszer talán majd az ő életéről is fog olvasgatni Böjte atya, s a tőle fennmaradt írott anyagokba is belepillant alkalomadtán.
Böjte atya felháborodását az váltotta ki, hogy akadt egy fiatal nő, aki megtette vallomását arról, hogy miként alázták meg, abuzálták és traumatizálták őt egy életre, s meglehet, rajta kívül még másokat is a Böjte atya alapítványához tartozó gyermekotthonokban. Mint a hírekből kiderült, Böjte atya tudott a förtelmes gyalázatról, de nem tartotta fontosnak és szükségesnek értesíteni a hatóságokat. Aztán jött egy nő, nem virágot kapott, elmaradt a turbékolás, hanem a fejszénél is rettenetesebbet, hát most sikongat – Böjte atya szép keresztényi kifejezésével élve.
Ha valaki a nőről – úgy általában véve – a fejsze fokára és a fejszével összetalálkozó nő vállára asszociál, más tünetegyüttessel kiegészülve minden további nélkül felmerülhet akár a súlyos pszichózis állapota is az esetében, amely szakember segítségének mielőbbi igénybevételét sürgeti. Ha valaki ugyanezt az abuzált áldozat rettenetes beszámolója nyomán képes kipréselni magából, az nettó undort keltő szörnyeteg, akit – Keresztelő János biblikus és metaforikus szavait felidézve – fejszével vágnak ki és vetnek tűzre a sok hasznos gyümölcstermő fák sorából. Az a fiatal nő – és a többiek mind – ugyanis a biztonságot remélték, otthon helyett otthont, Isten nevében, aztán Isten nevében a félelem, a rettegés és a megalázás jutott csak ki nekik. Vagyis Böjte sem képes a bűnbánatra, a további megalázásra viszont – saját hazug igazának rendíthetetlen tudatával – annál inkább. Amúgy – épp csak megemlíteném – Böjte atya mások mellett az Év embere díj, A Haza Embere díj, A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje, A Magyar Szabadságért díj, a Boldog gyermekekért, boldog családokért díj, a Pro Cultura Hungarica díj, az Európai Polgári Díj tulajdonosa, A Magyar Kultúra Lovagja, s a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmese, stb.
S ha már a bűnbánat elmaradásáról ejtünk szót, meg a nőről és a fejszéről, tanulságos és a fentihez kísértetiesen igazodó eset volt az, amikor Novák Katalin néhány beépített konyhakredenc méretű markos kísérőjével kilibbent a hivatala előtt békésen tüntető, molinókkal álldogáló, többszörösen megalázott, rabszolgának tekintett és kormányzatilag semmibe vett tanárnők közé. Elmondta, hogy azért jött, mert roppant mód érdekli, mit gondolnak a megjelent pedagógusok, aztán érdemi válasz vagy ígéret helyett kigúnyolta őket, mondván, nincsenek tisztában a törvényekkel, s amikor az egyik állás nélkül maradt pedagógus felhívta a figyelmét arra, hogy egy raktárban is többet kereshetne, mint pedagógusként, s nem tekinti többnek Novák Katalin kiruccanását a várbeli vityillójából, csak üres propagandisztikus cselekedetnek, Novák Katalin, roppant öntudatról téve tanúságot, azonmód megsértődött, s gorilláinak koszorújában durcikásan visszavonult a palotájába.
Pedig neki is lett volna miért bűnbánatot tartani. Legfőképp azért, amiért egykor kulturálatlan, felettébb ostoba és minden empátiát nélkülöző módon egycsapásra sértette meg és gúnyolta ki a magyar társadalom kiemelten fontos, ám ennek ellenére többszörösen semmibe vett és megalázott két rétegét, az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat. Tudniillik midőn családjával a bűnös, romlott, agonizáló Nyugaton élt, az alábbi cinikusan nagyképű és lesajnáló blogbejegyzést engedte meg magának: „Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolóként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”
A bűnbánat Novák Katalin esetében is elmaradt. És a lengyel nagykövet is csak egyetlen szót várt volna el Novák Katalintól, a „sajnálom”, vagy a „bocsánat” szavak valamelyikét, amire a magyar elnök asszony szintén nem volt képes, helyette kioktatta a lengyel nagykövetet, hogyan is kell értenie az általa néhány nappal azelőtt kinevezett vezérkari főnök ostoba és tudatlan szavait.
A bűnbánat nem erőssége a „keresztény” magyar világnak, pedig – ha gigantikus keresztényeink nem tudnák – ez előfeltétele a megigazulásnak, s kifejezése annak, hogy a bűnt a továbbiakban kerülni akarja annak elkövetője.
Szóval, drága magyar polgártársaim, ideje lenne átgondolni Keresztelő János biblikus hasonlatát, majd a metaforikus fejszét a hónunk alá csapva szépen fölbaktatni a Várhegyre, s kivágni onnan a gyümölcsöt nem hozó, korhadt fákat. De mind egy szálig!
Annyi van belőlük, hogy meglátjátok, bőven jut majd elég tűzifa télire!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.